Pesti Srácok

Operatív törzs: az is oltassa be magát, aki már átesett a fertőzésen!

null

Már négyszázezer embert oltottak be Magyarországon, ez magasan az uniós átlag felett van – mondta György István, az Oltási Központ vezetője az operatív törzs keddi tájékoztatóján. Müller Cecília kiemelte: az is fontos, hogy aki átesett a koronavírus okozta fertőzésen, az is jelentkezzen oltásra. Az országos tiszti főorvos elmondta, hogy a kínai is vakcina teljesen biztonságos, jelenleg pedig ötféle oltóanyaggal rendelkezünk már. Müller Cecília kiemelte: a hatásos védőoltás a leghatékonyabb eszköze a védekezésnek. Az enyhítések kapcsán a tisztifőorvos elmondta, ha az idősotthonok lakói be lesznek oltva, akkor idővel fel lehet oldani a látogatási tilalmat.

György István, az Oltási Központ vezetője szerint, több, mint négyszázezren kapták már meg az első körös oltást. Magyarországon is megjelent a brit mutáns, így nagyon fontos, hogy minél többen jelentkezzenek oltásra. Ezen a héten be tudnak oltani több, mint kétszázhetvenezer embert. Február eleje óta folyamatos a legidősebb korosztály oltása, és elkezdődött a tizennyolc évesnél idősebbek oltása is, utóbbi esetben előnyt élveznek a krónikus betegséggel rendelkezők is.

Hatalmas előrelépés, hogy megérkezett az első kínai szállítmány, amelyből mindegyik háziorvosi praxis ötvenöt adag oltóanyagot kap, kedden ötvenkétezer ember oltására elég anyag érkezett a Pfizertől. Jelenleg összesen, több mint háromszázezer embert tudnak a szakemberek oltani. Nagyon fontos, hogy azok, akiket hívnak a háziorvosok, meg is jelenjenek a rendelőben.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta György István.

Müller Cecília a tájékoztatón elmondta, hogy világszerte emelkedik növekszik a gyógyultak száma, ugyanakkor Magyarországot is elérte a harmadik hullám, amely már több országban fertőz. A járvány görbéje az emberek fegyelmezettségén és az átoltottságon múlik. Még mindig sokan veszítik el életüket az országban, bizonyos mértékig súlyosabb a fertőzés intenzitása, emelkedik a kórházi kezelésre szorulók száma – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília tájékoztatott a kínai oltóanyagról is, amely korhatár nélkül, tizennyolc éves kor felett adható be.

– emelte ki Müller Cecília, aki kérdésre azt is elmondta, hogy természetesen minden oltóanyagot megvizsgálnak. Aki már átesett a víruson, illetve felgyógyult, az is jelentkezzen az oltásra – hangsúlyozta. Hozzátette, így is előfordulhat, hogy olyan ember kapja meg a betegséget, aki már védettséget élvez oltások által. Elmondta továbbá, nagyon sok téves információ van az oltóanyagok kapcsán.

– hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos, aki megjegyezte, a fertőzésen már átesettek esetében is ajánlják a védőoltást, mivel csak egy rétege rendelkezik a gyógyultaknak megfelelő mennyiségű immunitással. Müller Cecília az oltási eljárásról szólva kifejtette, minden esetben az oltási útmutató szerint járnak el, a Pfizert korábbi anafilaxiás sokk esetén nem adják be a veszélyeztetett embereknek.

A vírus mutációiról szólva Müller Cecília kifejtette, a variáns mutáns törzsek sokkal nagyobb fertőzőképességgel rendelkeznek, mint a korábbi vírusok, ezért a védelmi intézkedéseket továbbra is be kell tartani.

– hívta fel a figyelmet Müller Cecília. Az enyhítések kapcsán az országos tisztifőorvos elmondta, ha az idősotthonok lakói be lesznek oltva, akkor idővel fel lehet oldani a látogatási tilalmat.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.