vakcinabeszerzés
Rétvári Bence szerint nehéz értelmezni von der Leyen vakcinabeszerzéssel kapcsolatos optimizmusát
Rétvári Bence közösségi oldalán kommentálta Ursula von der Leyen legújabb nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy az uniós vakcinabeszerzés tekintetében előrelépés történt. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság elnökének szavai nehezen értelmezhetőek, hiszen az AstraZeneca az első negyedévre vállalt mennyiség harmadát fogja csak teljesíteni, illetve a második negyedévben is előre jelezték, hogy száztíz millióval kevesebb adagot fognak szállítani a beígértnél.Menczer Tamás a Plebejus Polbeatben: A Kurz által emlegetett vakcinacsalást ki kell vizsgálni, valakinek vállalnia kell érte a felelősséget! (videó)
Soha ne nyomd fullba a kretént – kezdte Szarvas Szilveszter a Plebejus Polbeatet azokra a konkrétumokra utalva, amelyeket a tomboló koronavírus-járvány idején a nyugati és ellenzéki sajtó, valamint a brüsszeli és a magyar balliberális politikusok produkáltak. A Plebejus Polbeat vendége, Menczer Tamás külügyi államtitkár kiemelte: az Európai Unió nemcsak elszúrta a vakcinabeszerzést, de még el is akarja titkolni a részleteket, márpedig a Sebastian Kurz osztrák kancellár által emlegetett csalásvádat ki kell vizsgálni.Szijjártó a Russia Today-nek: a kínai és orosz vakcinák beszerzése nagyban elősegítette a magyarországi oltás felgyorsítását (videóval)
A koronavírus elleni vakcina Magyarország számára nem ideológiai kérdés, és a kínai és orosz vakcinák beszerzése nagyban elősegítette a magyarországi oltás felgyorsítását – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Russia Today orosz tévécsatornának adott interjújában, amelyet vasárnap este közzé is tett a Facebook-oldalán. Ismert: vasárnap este tért vissza Moszkvából kétszázötvenezer adag Szputnyik-oltóanyaggal a magyar szállítógép, amely hazatérése után jövő héten újra szolgálatban lesz; ekkor 180 ezer adag oltóanyagot hoz Moszkvából, majd egy újabb 250 ezres szállítmánya is lesz.Szijjártó: kétszázötvenezer adag Szputnyik-vakcina érkezik vasárnap Magyarországra
Vasárnap este kétszázötvenezer adag Szputnyik-vakcina érkezik Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebook-oldalán.Dömötör Csaba: a baloldal bármilyen sötét húzásra képes
A baloldal oltásellenes kampánya épp olyan gátlástalan, mint amilyennek látszik, és ha egy járvány közepén képesek emberek életét veszélyeztetni, akkor bármilyen más sötét húzásra is képesek – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.Hazudhatott Brüsszel a vakcinaszerződésekről
A brüsszeli szóvivő letagadta a vakcinaszerződéseket. Azt állította, hogy nem Brüsszel szerződött, hanem a tagállamok. Ómolnár Miklós megszerezte a szerződéseket és lebuktatta Brüsszelt. Az újságíró a négy vakcinagyártóval, a Pfizerrel, a Modernával, a Sanofival és a Janssennel kötött EU-szerződéseket be is mutatta a nyilvánosságnak.A német miniszter szerint, ha máshogy nem megy, az EU-t megkerülve kell Szputnyik V-t szerezni
Nemzeti szinten kell gondoskodni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzéséről, ha az Európai Unió nem lép – mondta a német egészségügyi miniszter pénteken, Berlinben.Szijjártó Péter: folyamatos a keleti vakcinák szállítása
Folyamatos a keleti vakcinák szállítása – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán.Német miniszter: nemzeti szinten kell megoldani a Szputnyik V beszerzését, ha az EU nem lép
Nemzeti szinten kell gondoskodni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzéséről, ha az Európai Unió nem lép – mondta a német egészségügyi miniszter pénteken, Berlinben.Ajánljuk még

















