választási kampány
Márki-Zay Péter a kampány hevében doktori címmel ruházta fel az LMP-s Csárdi Antalt (VIDEÓ!)
Az ötödik kerület LMP-s országgyűlési képviselőjének, Csárdi Antalnak minden az arcára volt írva, amikor Márki-Zay Péter a közös utcafórumukon a neve elé rakott egy doktori címet. Persze nem ez az első alkalom, amikor a baloldal miniszterelnök-jelöltje úgy ajánl és magasztal valakit, hogy a nevét sem tudja. A teljes riport a Pesti Riporter ma esti adásában megnézhető."Digitális hátszél" – Kamuprofilokat vet be az ellenéki összefogás népszerűtlen jelöltjei támogatására
Az ellenzéki összefogás bevetette a digitális "hátszélnek" becézett népszerűsítési kampányt a Facebook-on – írta az "Albertirsa konzervatív hangja" című Facebook-oldal. Mint kiemelik, a közösségi oldalon alvó kamuprofilok kezdték meg a kampányt az ellenzéki összefogás jelöltjei mellett, gyanúsan egymáshoz időzítve tevékenységüket. Mint megjegyzik, a kampányokat az e célra alakított stábok vezérlik és készítik elő, és ezen erőforrásokat ugyanúgy elosztják a jelöltek között, hogy épp melyik körzetben kell az adott jelöltet erősíteni.Nagy lehet a dráma az ellenzéknél – Már a 444 noszogatja őket, mert annyira kifulladt a kampányuk
Nehézkesen, lassan indul be az ellenzéki kampánygépezet, nincsenek saját témák, alapvető döntések váratnak magukra – közben azt mutatják a mérések, hogy a Fidesz nagyon megerősödött az előválasztás óta. A kivárás nem bizonyult jó taktikának – írta a csütörtök reggel megjelent elemzésében a 444.hu, amely szerint Márki-Zay teljesen összeférhetetlen, az ellenzéki pártok – nem meglepő módon – elkezdtek marakodni a koncon, és nem haladnak a közös munkával.Márki-Zay Péternek nem tetszik a Gyurcsány-féle „kapitány” megszólítás
Két héttel ezelőtt találkozott Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter, és ekkor a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt kérte a DK elnökétől, hogy ne kampányoljon, ami a jelek szerint meg is történt: Gyurcsány visszavett az iramból. Szombaton azonban mégis kitett egy posztot közösségi oldalára, amiben azzal magyarázza „eltűnését”, hogy erre kérte őt a „kapitány”, azaz Márki-Zay Péter. Ezt azonban először a baloldal miniszterelnök-jelöltje cáfolta, majd helyesbített annyival, hogy ő azt kérte, hogy ne olyan aktívan kampányoljon Gyurcsány, mert „ez nem róla kell, hogy szóljon”. A szombati poszt után arra is megkérte a baloldal vezetőjét, hogy ne szólítsa kapitánynak.Hölvényi György Irak helyzetéről: egy hónapja a belső stabilitás visszaszerzését remélték az előrehozott választásoktól
Irakban egy hónapja a belső stabilitás visszaszerzését remélték az előrehozott választásoktól. A relatív győzelmet egy nacionalista mozgalom, Muktada al-Szadr síta hitszónok mozgalma érte el, de a szekuláris erők is jól szerepeltek. A választáson megfigyelőként vett részt az Európai Parlament delegációja, amelynek tagja volt Hölvényi György, a néppárt kereszténydemokrata képviselője, a fejlesztési bizottság tagja.Vona Gábor előmászott a süllyesztőből és tanácsokat osztogat Orbán Viktornak
Azt hiszem, a miniszterelnök – bár igyekezett az egészet elbagatellizálni – komoly figyelemmel kísérte az előválasztást, és a Fidesz kissé megzavarodott kommunikációjából arra következtethetünk, hogy nagyon meglepte a végeredmény – állapította meg az Indexen megjelenő publicisztikájában az egykor radikális nemzeti Jobbikot a néppártosodással felpuhító Vona Gábor, aki szerint Orbán Viktor máris elkezdhet aggódni, hiszen az ellenzék az előválasztási színjátékkal a figyelem középpontjába került. Márki-Zayt pedig Vona kifejezetten nehéz ellenfélként jellemzi, miközben a félmillió résztvevőt vonzó Békemenetet belterjes eseményként aposztrofálja.Márki-Zay és a kampány
Teljes mértékben megértem, hogy sokan másfajta kampányt képzelnek el ahhoz képest, mint ami most zajlik a kormánypártok részéről. Mi, a jobboldalon – én legalábbis ebben szeretnék hinni – még egy pillanatra sem osztjuk az olyan elképzeléseket, amelyek a baloldalon dívnak, jelesül, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Régebben is számos alkalommal beszéltem arról, hogy a hazai jobboldal erősségére nem veszélyt jelent, hanem soha nem látott bizonyíték arra, hogy ennyire sokszínű, a szó valódi értelmében vett néppárt. Hogy megférnek benne a Csurka-árváktól kezdve – Pista bácsi is megmondta már! – a magukat visszafogott konzervatívnak tartókon át mondjuk azok a liberálisok is, akik felfogják, micsoda veszélyt jelent az országra az ellenzék, és ízlésbeli különvéleményük megélésénél sokkal többre tartják azt, hogy Magyarország erős és sikeres legyen.A választók megalázásával keménykednek Jakabék a Facebookon (Videó!)
A bolseviknál is bolsevikebb a tempó, amit a Jakab-párt diktál. Az egykor Jobbikként ismert párt ugyanis megtalálta a kommunikációs csodafegyvert: a Facebookon gyalázzák azokat a választókat, akik nem értenek egyet a gárdistából lett kismunkásőrök lózungjaival. Jakab a melós-fiaskót követően rákapcsolt az alpáriságra: újabban szinte mindenhol, amerre csak jár, igyekszik minél jobban megalázni azokat a vele egyet nem értő választókat, akik mégis ellátogatnak rendezvényeire. Amelyeket újabban inkább meg sem hirdet, hiszen ha sajtómunkásokkal találta magát szembe, olyankor könnyen zavarba jött. Keddi hakniján egy olyan urat nem hagyott szóhoz jutni Jakab, aki vissza merészelt kérdezni, míg Erdőkertesen járva egy olyan hölgy fotóját használta fel jogosulatlanul, aki a jobbikos keménylegényen merészelt ironizálni. Utóbbira ezt követően elképesztő gyűlöletcunami zúdult.Parizer és érdeklődő sem volt Jakabék kampányfórumán, vérciki minden ellenzéki megmozdulás
Az elmúlt napokban vette kezdetét az előválasztási kampány; a nagy országjárás eddigi mérlege szerint alig néhány tucatnyian voltak kíváncsiak összesen a DK, a Jobbik, a Momentum és a Mindenki Magyarországért Mozgalom politikusaira. Szentendrén vasárnap Fegyőrék égtek brutálisat, alig tizenhat ember volt kíváncsi rájuk, de Jakab Péter sem brillírozott szerda reggel, az exkluzív lehetőség ellenére – mármint találkozhatnak egy igazi prolival – nem elegyedtek szóba vele túlságosan, pedig piaci napra időzítette látogatását. A Gyurcsány-szövetség fenegyereke Pilisvörösváron újabb pofont kapott: itt hat-hét polgártársunkkal elegyedhetett szóba. Mindezek ellenére természetesen továbbra is kormányváltó hangulat van Magyarországon, csak nem látható és nem érzékelhető a diktatúra miatt.Ajánljuk még

















