varga mihály
Varga Mihály: a cél a teljes foglalkoztatottság elérése
A magyar munkanélküliségi ráta az egyik legjobb az Európai Unióban – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken. Hozzátette: az Eurostat adatai szerint 2021 augusztusában Magyarországon a munkanélküliségi ráta szezonálisan kiigazított értéke 4,2 százalék volt. Ezzel az adattal Csehország, Málta, Hollandia, Lengyelország, Németország és Szlovénia után következik Magyarország. Varga Mihály a Facebookra feltöltött posztjában kiemelte: a cél a teljes foglalkoztatás elérése.Budapesten tanácskoztak a V4-ek pénzügyminiszterei
Budapesten tartották a visegrádi országok pénzügyminisztereinek tanácskozását. A csütörtöki konferencián a tárcavezetők közös együttműködési yilatkozatot írtak alá. Magyarország képviseletében Varga Mihály vett részt a találkozón, aki hangsúlyozta, hogy az európai gazdaság nem lehet sikeres a visegrádi országok (V4) sikere nélkül; Magyarország átlagon felüli mutatókkal tud hozzájárulni a V4-ek mostani közös, jó teljesítményéhez.Varga Mihály: Európa egyik legnagyobb dohányfogását vitte véghez a NAV
Mintegy húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló vízipipadohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy közúti ellenőrzés nyomán – jelentette be Varga Mihály kedden a Facebookon. Az adózatlan termékekkel több mint hatszázmillió forint kárt okoztak a magyar költségvetésnek – tette hozzá a pénzügyminiszter.Varga Mihály: erős és világos visszajelzés a felminősítés (videó)
Erős és világos visszajelzés a magyar gazdaságpolitikának, hogy felminősítette Magyarországot a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában, szombaton.Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén
Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, sőt rekordmagas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában. A Pénzügyminisztérium becslései szerint 7-7,5 százalék közötti növekedés lehet 2021-ben.Itt vannak a részletek a családi adóvisszatérítésről
Varga Mihály Facebook-bejegyzésében részletezte a családi adóvisszatérítés részleteit. A pénzügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésből az is kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már 2022. februárjában teljesíti a visszafizetéseket.Közel kétmillió adózó kapja meg februárban az szja-visszatérítést
Jövő februárban 1,9 millió szülő megkapja az szja-visszatérítést. Az adóhivatal már megkezdte a felkészülést arra, hogy 2022 elején hiánytalanul célt érjen a családoknak szánt, majdnem hatszázmilliárd forint. Ha folytatódik az újraindítás, idén akár a hét százalékot is elérheti a gazdasági növekedés – mondta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter.Az új fejlesztési ciklusban 1700 milliárd forintot biztosít a kormány a településeknek (videó)
A 2027-ig tartó új fejlesztési ciklusban 1700 milliárd forintot biztosít a kormány a településeknek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden közzétett videóban. A miniszter elmondta, hogy a kormány a fejlesztéseket a TOP Plusz program keretében fogja össze, a www.palyazat.gov.hu oldalon már elérhetőek az első felhívások tervezetei.Varga Mihály: a rászorulók jövő júniusig élhetnek a hitelmoratóriummal
Varga Mihály hétfőn jelentette be a kormány döntését a hitelmoratórium októberig tartó fenntartásáról. A Pénzügyminiszter hozzátette, hogy novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot.Ajánljuk még