varga mihály
Hétszázötven milliárd forintnyi adócsökkentésről döntött a gazdasági kabinet
A gazdasági kabinet 750 milliárd forintnyi adócsökkentésről döntött, tovább csökkennek a munkát terhelő adók – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán szombaton.Duplájára emelkedik a babakötvények utáni állami támogatás
Jó hír a gyermeket nevelők családoknak, hogy duplájára emelik a babakötvények után járó állami támogatás összegét; erről döntöttek csütörtökön a Gazdasági Kabineten – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán.Varga Mihály: adócsökkentésekkel és támogatásokkal kell válságot kezelni
A DK az egész Európában rekordokat döntő infláció elleni küzdelem megmentőjeként próbál tetszelegni. Pedig lett volna erre lehetőségük: kormányzásuk utolsó éveiben a kilenc százalékot is elérte az infláció, mégsem tettek semmit a rezsiemelésen, a megszorításokon, a tizenharmadik havi nyugdíj elvételén, az eladósodáson és az elbocsátásokon kívül – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.Varga Mihály: a magyar gazdaság készen áll a piaci versenyre
A magyar gazdaság szereplői jó pozícióból készek folytatni a piaci versenyt – jelentette ki a pénzügyminiszert pénteken, Hatvanban, a csomagolóipari termékeket gyártó Nordfilm Packaging Kft. üzemavató rendezvényén.Varga Mihály: a kormány a jövő évet is a gazdaság újraindításának szenteli
Az idei év mellett 2022-t is a gazdaság újraindításának szenteli a kormány, folytatódnak az adócsökkentések, az adókedvezmények, a versenyképesség javítását célzó beruházások támogatása – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Figyelő Top 200 gálaestjén csütörtökön.Varga Mihály: az új településfejlesztési programban ezernyolcszáz milliárdra lehet pályázni
A következő hét évben ezernyolcszáz milliárd forintot biztosít a kormány a térségek saját fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására, a most elindult TOP Plusz program a korábbiaknál is nagyobb lehetőségekhez juttatja a kevésbé fejlett régiókat, településeket – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírásakor kedden, Budapesten.Varga Mihály: a cégek digitális tudásának erősítését célzó támogatásról döntött a versenyképességi tanács (Videó)
A digitális versenyképesség további javításához a vállalkozások digitális tudásában kell előrelépni, ennek erősítésére újabb támogatások létrehozásáról döntöttek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban csütörtökön, a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően.Varga Mihály: Magyar Pont kezdte meg működését Kazahsztánban
A Magyarország és Kazahsztán közötti oktatási együttműködésben kulcstényező a Magyar Pont, amelynek jelentősége túlmutat azon, hogy megismertesse az itt tanuló hallgatókkal a magyar nyelvet és kultúrát – jelentette ki Varga Mihály a nur-szultáni Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen.Varga Mihály: Egyre több lehetőséghez juthat a magyar egészségipar Kazahsztánban
A magyar gazdaság újraindításának sikere most a kazah–magyar gazdasági kapcsolatok lehetőségeiben is megmutatkozik – mondta Varga Mihály a Magyar-Kazah Stratégiai Tanács ötödik ülésén Nur-Szultánban. A minisztérium keddi közleménye szerint a pénzügyminiszter kifejtette: a magyar kormány többek között az egészségipar, a vízügy, a mezőgazdaság, a gépipar, és az energetika területén számít a kapcsolatok további erősödésére.Ajánljuk még