Pesti Srácok

Varga Mihály: a magyar a második leggyorsabban növekvő gazdaság az EU-ban

Varga Mihály: a magyar a második leggyorsabban növekvő gazdaság az EU-ban

A harmadik negyedév 6,1 százalékos növekedése azt mutatja, hogy továbbra is dinamikus pályán maradt a gazdaság – mondta Varga Mihály kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatait kommentálva, amiről a PestiSrácok.hu is beszámolt. Szerdán a videóüzenet második részét is megjelentette közösségi oldalán, ahol elmondta: az EU egyik leggyorsabban újraindított gazdasága a magyar – hiába próbálkozott Tordai Bence és Potocskáné Kőrösi Anita ezt cáfolni.

A pénzügyminiszter a videóban felidézte: a magyar gazdaság már meghaladta a járvány előtti teljesítményét, miközben az uniós országok többségében még mindig alatta vannak. A videóban Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője próbálja felkérdezni Varga Mihályt; szerinte néhány év múlva több tízmilliárdos kártérítés járna a kormánydöntésért, amellyel a benzinárakat fixálták. Varga Mihály úgy válaszolt: Magyarország ugyanazt a lépést tette, mint Horvátország, csak nem egy hónapra, hanem háromra rögzítették az árakat. Tordai kérdezett a katás vállalkozók számáról is, de mint a pénzügyminiszter válaszából kiderült, a szigorítások hatására még nőtt is a vállalkozók száma, 440 ezerre. A kisvállalkozói adó hatálya alá körülbelül hatvanezren esnek, tehát körülbelül félmillió vállalkozó van ma kedvezményes adó hatálya alatt.

A videó másik felében Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke panaszkodott Varga Mihálynak, amiért – állítása szerint – Siófok semmilyen támogatást nem kapott a 2020-as év végén. A pénzügyminiszter erre rácáfolt, ugyanis 272 millió forint összegben kaptak támogatást a siófokiak. Hozzátette: az elmúlt egy évben az önkormányzat pénzeszközei jelentősen növekedtek, 2019–2020-ban 4,5 milliárd forintot tett ki a kereskedelmi banki számla év végi záró egyenlege, most pedig, 2021 harmadik negyedében 5,6 milliárd lett.

PestiSracok facebook image

– zárta le a témát Varga Mihály.

Forrás: Varga Mihály Facebook-oldala; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.