varga mihály
Ön látta már Varga Mihályt ilyen helyzetben? (fotó!)
Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán osztott meg egy bensőséges fotót, amelyen olyat tesz, amit eddig még nem láthattunk tőle.Varga Mihály válaszolt Surányinak: Valaha állításait tényekre alapozta, ezek most DK- és Momentum-szintű érvek!
Varga Mihály Facebook-oldalán válaszolt a volt MNB-elnöknek, Surányi Györgynek, aki szerint kétezermilliárd forintot tüntetett el a kormány ebben az évben, ami nem járványra vagy gazdaságvédelemre ment. A pénzügyminiszter erre reagálva azt írta: "úgy emlékszem, valaha állításait tényekre alapozta, ezek most DK- és Momentum-szintű érvek".Varga Mihály: az OPNI szétverése óriási bűn volt
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) tizenhárom évvel ezelőtti szétverése óriási bűn volt – mondta a pénzügyminiszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában. Varga Mihály, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője felidézte: az OPNI-t 2007-ben a Gyurcsány-kormány szüntette meg, a több mint százharminc éves intézményben kilencszáz ember dolgozott és körülbelül nyolcszázötven fekvőbetegággyal működött.Varga Mihály: Magyarország az elsők között teszi elérhetővé az új uniós fejlesztési időszak forrásait (videó)
Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán feltöltött videoüzenetében.Varga Mihály: felsőoktatási intézményként működik majd a megújuló OPNI épülete Lipótmezőn
Felsőoktatási intézményként működik majd a megújuló Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) tizenhárom éve üresen álló épülete Lipótmezőn – közölte a pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Varga: A magyar adósságkezelés változatlanul stabil
A magyar államadósságkezelés változatlanul stabil, több lábon áll és gördülékenyen működik – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a tárca YouTube-oldalán közzétett tájékoztatójában.Megmenekül az OPNI épülete – Varga Mihály videója
A Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe kerül a budapesti II. kerületben lévő, a Hűvösvölgyi út 116. szám alatti épület, amely egykor az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) adott otthont.Varga Mihály: nehéz időkben is számíthat az ország a magyar pénzintézetekre
Varga Mihály a Gránit Bank csütörtöki, online rendezvényén beszélt a magyar pénzintézetek és a járvány miatt kialakult gazdasági válság helyzetéről. A pénzügyminiszter úgy fogalmazott: az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy az ország nem csupán a jól teljesítő, hanem a nehéz években is számíthat a magyar pénzintézetekre.Január végéig marad az ötvenszázalékos bértámogatás a turizmusban és a vendéglátásban (Videó!)
A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban; a vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány – jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában, az ágazati képviselőkkel folytatott egyeztetést követően.Ajánljuk még
















