Pesti Srácok

Varga Mihály: az OPNI szétverése óriási bűn volt

null

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) tizenhárom évvel ezelőtti szétverése óriási bűn volt – mondta a pénzügyminiszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában. Varga Mihály, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője felidézte: az OPNI-t 2007-ben a Gyurcsány-kormány szüntette meg, a több mint százharminc éves intézményben kilencszáz ember dolgozott és körülbelül nyolcszázötven fekvőbetegággyal működött.

Hozzátette, az épület, amely az Országház után a második legnagyobb alapterületű Magyarországon, azóta üresen áll, bár már sok terv volt a felhasználására. A kormány legutóbb arról döntött, hogy a negyvenegy hektáros területen álló harminckilencezer négyzetméteres épületnek hosszú távon oktatási célokat kell szolgálnia. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízást kapott, hogy készítse elő a Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását és működését. Varga Mihály felhívta a figyelmet, most van a magyar gazdaság abban a helyzetben, hogy egy ilyen célt felvázoljon. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a műsorban elmondta, azt szeretnék, hogy az oktatási intézmény 2023-ban megkezdhesse a működését.

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy egy nemzetközi, angol alapnyelvű középiskolában gondolkodnak. Szólt arról is, a tervek szerint az egész régióból jöhetnének ide tanulni – elsősorban a visegrádi országokból – a diákok tizennégy és tizennyolc éves kor között. Ez azt is jelenti, hogy minden diák a saját nyelvén tanulhatna az angol mellett – mondta az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.