opni
Végh József kriminálpszichológus: Sok gyógykezelésre szoruló ember rohangál, él közöttünk (Videó!)
Az Ügyben ezúttal több olyan aktuális témával is foglalkoztunk, amelyeket kicsit más szemszögből vizsgáltunk meg, mint az eddigi híradások tették. A kislángi kettős gyilkosság elkövetőjéről a község polgármestere a PestiTV-nek azt mondta: óriási hiba volt bezárni Lipótmezőt. És vajon miként kezelik az olyan bűnelkövetőket, akik kóros elmebajjal küzdenek? Milyen oka lehet annak, hogy valaki ilyen brutális kegyetlenséggel megöl két embert, minimális haszonszerzés reményében? A kérdéseinkre Végh József kriminálpszichológus válaszolt, aki egészen új megvilágításba helyezte a kislángi emberölés ügyét és annak várható következményét. De nem csupán az OPNI bezárása okoz gondot; jelenleg egy XII. kerületi intézménykomplexum sorsa miatt aggódnak, ahol Fehér Anna nővér halála után nem látják biztosítottnak a sérült gyermekek ellátását. Az Ügy annak is utánajárt, mennyire értékelhető a szlovák miniszter javaslata, aki szerint a hit megállíthatja a koronavírus terjedését. Mindezzel kapcsolatban az ima erejéről beszélgettünk Pajor András atyával.Kormányzati pénzből megújul az OPNI, és számos iskola a második kerületben
Mialatt az ellenzéki vezetésű önkormányzatok polgármesterei folyamatosan sírnak, hogy nincs pénz, a kormány továbbra is támogatja a fővárosi kerületeket. Így van ez Budán is, abban a városrészben, ahol folyamatosan emelkedik a gyermekek száma, éppen ezért rendkívül fontos, hogy korszerű oktatási intézményekkel, óvodákkal és bölcsődékkel várják őket, ráadásul az évtizedekig elhanyagolt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) is megújul, és fontos funkciót kap a következő években.Varga Mihály: az OPNI szétverése óriási bűn volt
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) tizenhárom évvel ezelőtti szétverése óriási bűn volt – mondta a pénzügyminiszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában. Varga Mihály, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője felidézte: az OPNI-t 2007-ben a Gyurcsány-kormány szüntette meg, a több mint százharminc éves intézményben kilencszáz ember dolgozott és körülbelül nyolcszázötven fekvőbetegággyal működött.Varga Mihály: felsőoktatási intézményként működik majd a megújuló OPNI épülete Lipótmezőn
Felsőoktatási intézményként működik majd a megújuló Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) tizenhárom éve üresen álló épülete Lipótmezőn – közölte a pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Megmenekül az OPNI épülete – Varga Mihály videója
A Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe kerül a budapesti II. kerületben lévő, a Hűvösvölgyi út 116. szám alatti épület, amely egykor az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) adott otthont.Világrekord: ennyire alázatosan még senki sem udvarolta körül George Sorost
A hétvége jó hangulatáról, a mókáról és a kacagásról ezúttal Bartus László gondoskodik. Egyesült Államokba szakadt honfitársunk – akinek írásait nem sajtótörténészeknek, inkább egy másik szakma avatottjainak kellene vizsgálniuk – ismét olyat alkotott, amilyet legjobb standuposaink is ritkán. Olyan pazar szerelmi vallomást intézett George Soroshoz, mint még soha senki. Azt kéri a spekulánstól, adjon neki évi egy dollárt, hogy ő is a megbélyegzettekhez tartozhasson. Gondolatmenetében természetesen eljut a holokausztig oda-vissza, de ez nála eposzi kellék, nem kell rá haragudni. Csak felhőtlenül kacagni.Máig nem állt helyre az MSZP-SZDSZ-kormány által szétzúzott pszichiátriai ellátás
Papíron szétosztották a betegeket 2007-ben, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), közismert nevén a Lipót bezárása előtt, de hogy hány beteg nem jelentkezett az új ellátóhelyén, azt senki sem tudja megmondani. És köztük több olyan is van, aki nem csupán önmagára, hanem a társadalomra is veszélyt jelent.Megérte? - Tíz évre jegelték Gyurcsányék a Lipótot
Nagy szakmai-, és közfelháborodás övezte a lipótmezei pszichiátria (OPNI) 2007-es bezárását, ahol addig a pszichiátriai és addiktológiai gondozottak ellátása mellett a stroke-os és neurológiai betegek gyógyítását is végezték világszínvonalon. A II. kerületi önkormányzat akkor úgy módosította városrendezési és építési szabályozását, hogy az ingatlanegyüttes és az azt övező park ne lehessen az ingatlanspekulánsok martaléka. Bár sokan gondolták úgy, hogy üzleti érdekek álltak a bezárás hátterében, a szakma – ideológiai alapú - módszertanváltásról beszélt, azaz egyfajta elmozdulásról a tébolydáktól az alternatív szolgáltatások irányába. Mivel azonban utóbbiak kiépítésére nem került sor, a társadalom súlyos árat fizetett az elsietett akcióért. A bezárást követően a hajléktalanná tett betegek ellepték az utcákat, többen öngyilkosok lettek a szervezetlen ellátás miatt, az OPNI szakmai gárdája pedig szétszéledt. Múltidéző cikkünkben az OPNI egy részének tervezett újranyitása kapcsán felidézzük a Gyurcsány-kormány egyik legvitatottabb intézkedésének körülményeit.Ajánljuk még