Pesti Srácok

Kormányzati pénzből megújul az OPNI, és számos iskola a második kerületben

Kormányzati pénzből megújul az OPNI, és számos iskola a második kerületben
Budapest, 2007. augusztus 24. A lipótmezõi szanatórium. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Mialatt az ellenzéki vezetésű önkormányzatok polgármesterei folyamatosan sírnak, hogy nincs pénz, a kormány továbbra is támogatja a fővárosi kerületeket. Így van ez Budán is, abban a városrészben, ahol folyamatosan emelkedik a gyermekek száma, éppen ezért rendkívül fontos, hogy korszerű oktatási intézményekkel, óvodákkal és bölcsődékkel várják őket, ráadásul az évtizedekig elhanyagolt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) is megújul, és fontos funkciót kap a következő években.

A második kerületben csaknem harminc oktatási intézmény működik, a tanítási módszerek széles palettája elérhető ott, közöttük a Gyermekek Háza Alapítványi Iskola különleges, az integrált nevelés és merész újítások mellett elköteleződött intézménye. Három évvel ezelőtt a felújításba a Láng Zsolt vezette önkormányzat is beszállt majd száz millió forint összeggel. A kormány pedig több mint hárommilliárd forinttal támogatta a 2018-ban kezdődött beruházást, amelynek értelmében az iskola új korszerű épülettel gazdagodott a Völgy utcában. Az ide járó csaknem háromszáz, általános iskolai és gimnáziumi tanuló egy modern, tágas iskolában kezdheti a tanévet 2021 szeptemberében. Az épületben egy ötszáz négyzetméteres tornaterem is helyet kap, új illemhelyekkel és öltözőkkel. Lesz még két személyfelvonó, illetve a reggeli parkolási nehézségek elkerülése érdekében, két új parkoló is az autósoknak. Emellett a Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium is nagyobb átalakításon esik át. Mivel ebben az oktatási intézményben is folyamatosan emelkedik a tanulók száma, az iskola nemcsak energetikai korszerűsítésen esik át. Kormányzati pénzből a tantermeket is bővíteni fogják, erre negyvenkilenc millió forintot áll rendelkezésre.

Szellemvárból nemzetközi iskola lesz a volt OPNI

December nagy híre volt, hogy a kormány döntése értelmében új külsőt és funkciót kap az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet. A volt tébolydát – amelyet még II. Lipót uralkodása alatt, 1791-ben építettek, és felkerült az UNESCO örökségvédelmi épületeinek listájára is – 2007-ben a Gyurcsány-kormány egy tollvonással szüntette meg. Ennek a megszüntetésnek a drámai hatásait a fővárosiak azóta is érzékelik. A lassan tizenhárom éve szellemvárként pusztuló, egykori elmegyógyintézet állami tulajdonban marad, és oktatási intézményként és kollégiumként fog működni. A tervek szerint két év múlva mint angol anyanyelvű középiskola várja majd a diákok jelentkezését egész Közép-Európából. Az iskolát a Külgazdasági és Külügyminisztérium fogja működtetni.

PestiSracok facebook image

Sír az ellenzék, keménykedik a Momentum

Varga Mihály pénzügyminiszter decemberi bejelentése óta az ellenzék és a liberális média azon nyavalyog, hogy az intézmény elitképző lesz közpénzből, és borsos összegekbe fog kerülni a fenntartása. Azt elfelejtik megemlíteni, hogy a külföldi diákok magyarországi tartózkodása milyen bevételeket jelenthet az országnak, ingatlantulajdonosoknak, ahogy azt sem említik, hogy az épület mára életveszélyessé vált, biztonsági okokból még fotózni sem szabad a környékén. Az épület felújítása – nem lebontása – azért is fontos, mert számos történelmi esemény kapcsolódik hozzá. Az, hogy Gyurcsányéknak egykor nem sikerült elkótyavetyélni a negyven hektáros, ősfás parkot, csodával határos.

A Momentum azonnal harcos tiltakozásba kezdett a tervezett építkezés ellen; meghallva az idők szavát hangosan hirdették a közösségi médiában, hogy ne döntsenek az OPNI-ról a II. kerületiek megkérdezése nélkül!Mindez szép és jó lenne, de arról valahogy mélyen hallgatnak, hogy a nagy szövetségesük és vezérük, Gyurcsány Ferenc még a szakma tiltakozását sem vette figyelembe, amikor tizenhárom éve bezáratta az intézetet. Akkor senki nem kérdezte meg az orvosokat, a betegek rokonait, a szakembereket, így nem tudhattuk meg, hogy mi értelme volt a rombolásnak. Bár nagyon romantikusan hangzik, hogy kérdezzük meg a helyieket, de ahogy az demokráciában lenni szokott, valószínű, hogy nehezen születne konszenzus az ingatlan jövőjéről. A Momentum legnagyobb bánatára a legfontosabb kérdések már úgyis eldőltek: nem lesz privatizáció, és új CEU sem épül a második kerületben.

Fotó:MTI/ H. Szabó Sándor

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.