varga mihály
Varga Mihály szerint itt volt az ideje, hogy felminősítsék az országot
Ideje volt a magyar gazdaság régóta fennálló tendenciáit, eredményeit figyelembe venni, elfogadni a piac értékítéletét – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szombati budapesti sajtótájékoztatóján abból az alkalomból, hogy az S&P egy fokozattal „BBB/A-2”-re javította a hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság besorolását.Varga Mihály: A parkolóautomatákat is beköthetik az adóhatósághoz
Újabb gazdaságfehérítő intézkedések jöhetnek idén, például az autómosó- és a parkolóautomatákat is beköthetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) – közölte a pénzügyminiszter a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.Varga Mihály: Tizennégy településen kezdődhetnek meg a bölcsődei fejlesztést célzó beruházások
Tizennégy településen kezdődhetnek meg a bölcsődei fejlesztést célzó beruházások közel 1,5 milliárd forint központi költségvetési támogatással - tájékozatott Varga Mihály. A kormány eddig bölcsődei és óvodai fejlesztésekre összesen 110 milliárd forintot költött - tette hozzá a pénzügyminiszter.Varga: Emberi tényezők miatt késtek a nyugdíjak, a felelőst leváltották
Emberi tényezőkre visszavezethető hiba miatt késtek a januári nyugdíjak, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság egy igazgatóhelyettesét leváltották, és azon dolgoznak, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő - válaszolt Varga Mihály az MSZP-s Mesterházy Attila írásbeli kérdésére csütörtökön.Varga Mihály: A kormány célja többek között, hogy a magyar munkavállaló annyit termeljen, mint a német
A munkaerőhiány kedvező probléma - mondta a pénzügyminiszter a friss foglalkoztatási adatokról és az álláskeresők hatékonyabb elhelyezkedését célzó munkaerő-piaci program kiterjesztéséről tartott sajtótájékoztatóján szerdán. A miniszter pozitívan értékelte a legújabb foglalkoztatottsági statisztikákat.Varga Mihály: A kitelepített svábok magukkal vitték magyarságukat
A második világháború után Magyarországról elűzött svábok magukkal vitték német földre magyarságukat is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője a német ajkú lakosság kitelepítésének emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap Békásmegyeren.A DK magyarázatot követel a nyugdíjkifizetések csúszása miatt
Az Orbán-csomag megszorításaival küszködő nyugdíjasok nem engedhetik meg magukat, hogy a Gundel-menzán gömbölyödő fideszes kormánynak hitelezzenek - írja a DK közleményében.Négyezren szerezhetnek térítésmentesen hivatásos jogosítványt a kormány segítségével
Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években - közölte Varga Mihály az MTI-vel.Varga: Magyarország jobban teljesít, a költségvetés is jobban teljesít
Varga Mihály pénzügyminiszter ismertetése szerint a tavalyi gazdasági növekedés 4,6 százalék lehetett az előzetes számok tükrében, miközben az uniós módszertan szerint számolt GDP-arányos államháztartási hiány 2 százalék körüli szinten maradt, ami kedvezőbb a múlt évre tervezett 2,4 százalékosnál.Ajánljuk még