varga zoltán (dk)
A DK-s Varga ezúttal is brillírozott: ünnepi jókívánságként Orbán Viktor eltűnéséről fantáziált
Az újév első napján máris megörvendeztetett bennünket a Gyurcsány-párt megmondóembere, Varga Zoltán, aki ezúttal is "brillírozott" közösségi oldalán. Vargáról persze eddig is lehetett tudni, hogy rendszeresen elszabadul a Facebookon, és jól láthatóan némi figyelemhiánnyal is küzd. Talán Önök is emlékeznek arra, amikor a DK-s politikus a debreceni önkormányzat közgyűlésén egy alufóliából készített sisakot húzott a fejére, bár az nem igazán derült ki, hogy ezt pontosan miért is tartotta elengedhetetlenül fontosnak. De járványügyi szakemberként is feltűnősködött végzettség és szakértelem nélkül, ezt egyébként valószínűleg már jobban átgondolná, miután Menczer Tamás nem kicsit tette helyre a Gréczy Zsolt megüresedett képviselői székébe ejtőernyőzött Vargát. Mindezek után persze egyáltalán nem meglepő, hogy ünnepi jókívánság helyett a magyar népnek azt üzente: a járvány kialakulásáért Orbán Viktor a felelős, akinek nem ártana levonnia a konzekvenciát és eltűnnie.