városi és elővárosi közlekedési egyesület
Romokban a miskolci tömegközlekedés, a borsodi megyeszékhely elveszítheti nagyváros jellegét
Egyre lesújtóbb állapotban van a miskolci tömegközlekedés, az új menetrend nincs harmóniában a helyiek és a turisták utazási szokásaival. Még az 5-ös buszt is megszüntették, amellyel a kiemelt turisztikai célpontot, Lillafüredet lehetett megközelíteni, a belvárosi vonalakon harminc percenként követik egymást a járatok, a peremterületekre csak óránként jut busz, de ez a kevés járat sincs összehangolva az átszállópontokon. A közgyűlési többséget alkotó szivárványtestület az előző városvezetésre és a kormányra mutogat. Az MVK Zrt. felügyelőbizottságának szocialista tagja azt állítja, a menetrendet Miskolcot nem ismerő pesti mérnökök készítették. Bartha György szerint túl kevés a zsebben a lóvé, ezért kellett ritkítani a járatokat. A cég vezetőinek fizetésemelésére azonban ismét jutott pénz, a dolgozók megélhetése viszont veszélyben forog, bújtatott létszámleépítés zajlik a vállalatnál. A VEKE miskolci vezetője portálunknak kifejtette, járatszám csökkentéssel lehetetlen spórolni, amit megtakarítanak, azt elbukják a bevételi oldalon. A VEKE azt javasolja az utasoknak, írjanak a közlekedési cégnek és a sajtónak, menjenek el a végletekig, mert, ha ezt lenyelik, Miskolc elveszíti nagyváros jellegét.Több mint négyszáz BKV-dolgozó került karanténba
Több mint négyszáz BKV-dolgozó került karanténba, így a cég egyre nehezebben tudja üzemeltetni a fővárosi közlekedést. A fertőzés mind a járművezetők, mind a diszpécserek körében egyre gyorsabban terjed. Csak a kelet-pesti buszjáratokért felelős cinkotai BKV-garázsból összesen hatvannyolc sofőr és tíz diszpécser esett ki a Blikk szerint.Jó reggelt Budapest! - Hivatalosan is visszatért a Demszky-korszak
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) hivatalos Facebook-oldalán ír a Svábhegyi Fogaskerekű Vasút rekonstrukciójával kapcsolatban kialakult méltatlan állapotokról. Véleményük szerint a fővárosi vezetésen kívül már mindenki elvégezte a saját feladatát: a kiviteli tervek elkészültek, az önkormányzat részéről sem volt hiányosság, a kormány pedig több milliárdos forrást biztosított a felújításra. Karácsony Gergelyék azonban eddig tétlenkedtek csupán, a már megszerzett engedélyek határideje pedig lassanként lejár, miközben már csak két üzemképes szerelvény maradt.Ajánljuk még