vasútfejlesztés
Reagált Lázár János a vonalbezárásokra – Történelmi vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé a közlekedési tárca
Tízéves, a pályafelújításra és új járművek beszerzésére is kiterjedő vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium – közölte Lázár János tárcavezető a Rádió7 Közös nevező című műsorában csütörtökön.Napokon belül eldőlhet a Déli Körvasút sorsa
Sajtóértesülések szerint a bíróság jövő kedden dönthet a Déli Körvasút-beruházás környezetvédelmi engedélyének ügyében. Az engedély visszavonása esetén kétséges az elővárosi közlekedés fejlesztésével járó projekt megvalósulása, ellenkező esetben azonban akár 2027-ben elkészülhet a közel ezermilliárd forintos óriásprojekt.Vitézy Dávid nem ért egyet Lázár Jánossal a budapesti vasúti hálózat fejlesztésének halasztása kapcsán
A korábbi államtitkár nem ért egyet a miniszter azon kijelentésével, miszerint a budapesti vasúti hálózat fejlesztése „presztízsberuházás”, helyette vidéken kell fejleszteni. Vitézy Dávid, korábbi közlekedésért felelős államtitkár a Facebook-oldalán reagált a Mandiner Lázár Jánossal készített interjújára.Üzembe helyezték Norvégiában Skandinávia leghosszabb vasúti alagútját (KÉPEK)
Üzembe helyezték vasárnap Norvégiában Skandinávia leghosszabb vasúti alagútját, amelynek segítségével a lakóövezetek és a munkahelyek között lesz gyorsabb az ingázás. Az utazási idő ugyanis így a felére csökkent Oslo és Ski között.Vitézy Dávid: van egy kishitűség a vasútfejlesztésben, de abszolút nem indokolt
Volt rá kísérlet a közlekedéspolitikában, hogy lassan leépítsék a vasúti közlekedést, de a globális folyamatok, a valóság rácáfoltak ezekre a szándékokra – hangsúlyozta kedden, a Hungrail vasúti konferencián elhangzott előadásában Vitézy Dávid. A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár hozzátette: az egyre súlyosbodó krízisek mellett is ki kell tartani amellett, hogy a vasút nem a múlt, hanem a jövő közlekedési eszköze, hiszen ahol megvalósultak az infrastruktúrafejlesztések, ott a várakozásokon felül megnövekedett az utasszám.Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely már megint teljesen félreérti a közlekedési fejlesztéseket
Bár a főpolgármester két éve támogatta, most felülvizsgálná a déli körvasút fejlesztését, hogy ne lakott területen közlekedjenek a zajos tehervonatok – kezdi bejegyzését a budapesti Fidesz. Kifejtették: ha segíteni nem tud, legalább ne akadályozza az élhető budapesti közlekedésért dolgozókat.Vitézy Dávid: Budapest vezetése teljesen félreérti a Déli Körvasút és a V0 Budapestet elkerülő teherforgalmi vasúti gyűrű funkcióját
Karácsony Gergelynek és a fővárost uraló baloldali roncskoalíciónak ismét sikerült nagyot villantani. Ezúttal a fővárosi fenegyerekeknek sikerült két stratégiai jelentőségű vasúti beruházást olyan szinten félreértelmezni, hogy az már egy laikus szemlélő számára is több mint kínos. A történtekre Vitézy Dávid közlekedésügyi államtitkár hívta fel a figyelmet közösségi oldalán.Varga Judit: Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres
Varga Judit is részt vett a Heves megyei Kápolna-Tenk összekötő út csütörtöki átadásán. A eseményen az igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres, hiszen az ország ereje a vidékben rejlik, mint fogalmazott, ez akár a nemzeti konzervatív kormány védjegyének is tekinthető, különösen figyelembe véve azt, hogy milyen utat járt be a magyar vidék a történelemben.Nem kapálják a munkások a vasúti töltést! – A balliberálisok abban reménykednek, hogy nem lesz vasútfejlesztés a Budapest–Kelebia viszonylaton
Jó a vidéknek, jó a fővárosnak, jó a határon túli magyaroknak, jó a nemzetközi közlekedésnek, jó a teherforgalomnak és jó a környezetnek – ennek ellenére a balliberális portálok szokás szerint annak drukkolnak, hogy ne valósuljon meg semmilyen fejlesztés a Kelebiát Budapesttel összekötő vasútvonalon. Mivel a jótollú balos propagandisták most épp azon rugóznak, hogy egy kapavágás sem történt a február elején lezárt, úgynevezett 150-es vonalon – és arra utalgatnak, hogy a választások után így lenne lehetőség a vasútfejlesztés megakadályozására –, portálunk rákérdezett, a valóságban hogyan állnak a munkálatok, és miért is lesz jó, amikor elkészülnek vele.Ajánljuk még

















