vasvári csaba
Vizsgálat indulhat a vérbíróként emlegetett Vasvári Csaba ellen Tényi István közérdekű bejelentése után
Az Országos Bírói Tanács elé került Tényi István bejelentése, amit még augusztus közepén tett meg amiatt a Guardianban megjelent cikk miatt, amelyben Vasvári Csaba, a Fővárosi Törvényszék vezető bírája azt állította, hogy Orbán Viktor kormánya „folyamatosan túllépi” hatáskörét a bíróságok befolyásolása érdekében.Törvénysértő módon ítélkező bíró vádolja „politikai beavatkozással” a kormányt
Az elmúlt időszakban a gyenge parlamenti ellenzék szerepét rendre átveszik Magyarországon olyan, egyébként arra nem hivatott közjogi intézmények és tisztségviselők, akik céljuknak tekinthetik hazánk vonatkozásában a hitelrontást, és nyíltan gazdasági és politikai hátrányt kívánhatnak okozni Magyarországnak és a magyar embereknek. Az, hogy az igazságszolgáltatás egyes szereplői érintettek lehetnek-e ebben a tekintetben, egyre gyakrabban a közbeszéd és társadalmi viták tárgyát képezi – írja legfrissebb cikkében a Tűzfalcsoport.Polt Péter nem sértett uniós jogot
A legfőbb ügyész eljárása mindenben megfelelt a hatályos magyar jognak – olvasható a Legfőbb Ügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében, amelyben az Európai Unió Bíróságának ítéletére reagáltak, cáfolva az EU Bíróságának álláspontját, miszerint Polt Péter és a Kúria megsértette az uniós jogot.Szentendrén nem engedték felszólalni, majd kidobták a bizottsági ülésről az előadóművészeti ügyvezetőt
A legsötétebb kommunista időszakot idézte a tegnapi Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság online ülése, melyen a Szentendrei Kulturális Központ és a Szentendrei TDM összevonásáról szóló napirendi pontnál a baloldali elnök, Lang András az előadóművészeti ügyvezető igazgatónak megtagadta a hozzászólási lehetőségét, majd önkényesen el is távolította az online ülésről – olvasható a Fidesz szentendrei szervezetének közleményében.Ajánljuk még