vendéglátósok
A behajtott iparűzésiadó-előlegek visszautalását várják Karácsonyéktól a vendéglátósok
Arra várnak a kiszolgáltatott helyzetbe került vendéglátósok, hogy a főváros vezetése visszautalja a behajtott iparűzésiadó-előlegeket, amit nem a jog, hanem a tisztesség alapján a bértámogatások miatt is sürgősen meg kellene lépni – közölte az ipartestület a Magyar Nemzettel. A budapesti iparkamara eközben levélben kezdeményezte a legsérülékenyebb kör számára az általános adómoratóriumot a kormánynál és Karácsonyéknál.Amíg az ellenzéki pártok panaszkodnak, a turizmusból élő Sümeg a saját forrásai terhére segíti a vendéglátósokat
Miközben az ellenzéki pártok csak panaszkodnak, hogy a kormány direkt kivérezteti, csődbe viszi a vendéglátósokat, az ellenzéki polgármesterek pedig többségében az iparűzési adójukért sírnak – amit a vállalkozások terheit könnyítve, meg kell felezni –, a kormánypárti vezetésű önkormányzatok – akiket mellesleg ugyanúgy sújt a bevételcsökkenés –, azon ügyködnek, hogyan támogassák saját erőből is a valóban nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat. Vitán felül álló tény, hogy a járvány legnagyobb vesztese gazdasági szempontból a turizmus és a vendéglátás ágazat, amelyekben a korlátozások miatt drasztikusan visszaesett a bevétel. Még a munkahelymegtartó támogatásokkal is a fennmaradásért küzdenek és utolsó tartalékaikat élik fel. Ebben a helyzetben van, aki politikai hasznot lát és tüntetést szervez, szerveztet, és van, aki még szorosabbra fűzi a nadrágszíjat és saját lehetőségeihez mérten még segít, mert tudja, hogy hosszútávon az az érdeke, hogy minél több vállalkozó talpon maradjon és minél több állás, munkahely megmaradjon. Ezért pedig mindenkinek áldozatot kell hoznia. Sümeg néhány ezer fős kisváros a Balaton-felvidéken. A településen a turizmusból és a vendéglátásból származó adóbevétel a legnagyobb bevételforrás általában, ami most a nullához közelít. Végh László polgármester ebből a helyzetből hirdetett önkormányzati mentőövet a vendéglátó vállalkozásoknak. A keddi bejelentés szerint az idei évben teljes egészében elengedik a közterület-használati díjat a kerthelyiségek, teraszok után és további könnyítések kidolgozása van folyamatban.Nacsa Lőrinc: a baloldal ne használja eszközként halálkampányához a vendéglátósokat
Fejezzék be a halálkampányt és ne használják eszközként ehhez a vendéglátósokat – szólította fel a baloldalt a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője szombati közleményében.Kiderült, hogy baloldali politikai akció a vendéglátósok lázadása
Ősszel még szigorításokat követelt a baloldal, jelenleg viszont hergelik a vendéglátósokat és a lakosságot; arra biztatnak mindenkit, hogy szegjék meg a járványügyi korlátozásokat. Közben az Én kinyitok nevű kezdeményezésről is kiderült, hogy a baloldal által szervezett politikai töltetű akció, a szombathelyi Gyurcsány-koalíció áll a kezdeményezés mögött – számolt be róla a Magyar Nemzet.Kovács Zoltán: szeretnénk minél hamarabb újranyitni a vendéglátóhelyeket
A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.A fővárosi Fidesz továbbra is arra kéri Karácsonyt, hogy segítsen a bajba jutottakon (Videóval)
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója továbbra is azt javasolja Karácsony Gergelynek, hogy a városvezetés lépjen a koronavírus-járvány által leginkább sújtott budapesti gazdasági szereplők megsegítésének érdekében. A kormánypárt fővárosi frakciója egy videóban üzent a főpolgármesternek, akitől továbbra is azt kérik, hogy adjon pénzt a főváros az idegenvezetőknek, a vendéglátósoknak, a szállodásoknak és a taxisoknak.Ajánljuk még