Pesti Srácok

Amíg az ellenzéki pártok panaszkodnak, a turizmusból élő Sümeg a saját forrásai terhére segíti a vendéglátósokat

Amíg az ellenzéki pártok panaszkodnak, a turizmusból élő Sümeg a saját forrásai terhére segíti a vendéglátósokat

Miközben az ellenzéki pártok csak panaszkodnak, hogy a kormány direkt kivérezteti, csődbe viszi a vendéglátósokat, az ellenzéki polgármesterek pedig többségében az iparűzési adójukért sírnak – amit a vállalkozások terheit könnyítve, meg kell felezni –, a kormánypárti vezetésű önkormányzatok – akiket mellesleg ugyanúgy sújt a bevételcsökkenés –, azon ügyködnek, hogyan támogassák saját erőből is a valóban nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat. Vitán felül álló tény, hogy a járvány legnagyobb vesztese gazdasági szempontból a turizmus és a vendéglátás ágazat, amelyekben a korlátozások miatt drasztikusan visszaesett a bevétel. Még a munkahelymegtartó támogatásokkal is a fennmaradásért küzdenek és utolsó tartalékaikat élik fel. Ebben a helyzetben van, aki politikai hasznot lát és tüntetést szervez, szerveztet, és van, aki még szorosabbra fűzi a nadrágszíjat és saját lehetőségeihez mérten még segít, mert tudja, hogy hosszútávon az az érdeke, hogy minél több vállalkozó talpon maradjon és minél több állás, munkahely megmaradjon. Ezért pedig mindenkinek áldozatot kell hoznia. Sümeg néhány ezer fős kisváros a Balaton-felvidéken. A településen a turizmusból és a vendéglátásból származó adóbevétel a legnagyobb bevételforrás általában, ami most a nullához közelít. Végh László polgármester ebből a helyzetből hirdetett önkormányzati mentőövet a vendéglátó vállalkozásoknak. A keddi bejelentés szerint az idei évben teljes egészében elengedik a közterület-használati díjat a kerthelyiségek, teraszok után és további könnyítések kidolgozása van folyamatban.

– mondta a PestiSrácok.hu-nak Végh László, Sümeg polgármestere. Hasonló könnyítéssel több önkormányzat is élt már, azonban Sümeg esetében kiemelkedő jelentőségű a döntés, és szimbóluma mindannak, ami megkülönbözteti a pandémia idején a baloldali és jobboldali politikai erőket. Sümeg egy alig több, mint 6000 lelket számláló kisváros Veszprém megyében, ahol a vár, a várra épülő turizmus és vendéglátás szinte minden, ami a saját bevételek alapját jelenti, ami a helyi embereknek munkát és megélhetést ad.

Ugye emlékszünk még, amikor karácsony előtt az ellenzéki vezetésű települések polgármesterei a karácsonyi fények lekapcsolásával háborogtak, és az önkormányzatok szándékos tönkretételéről beszéltek, amiért Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, a vállalkozások talpon maradása és a munkahelyek megvédése érdekében elrendeli, hogy a kivetett iparűzési adónak csak a felét szedhetik be idén az önkormányzatok? Sümeget is nehéz helyzetbe hozta a döntés, arról nem is beszélve, hogy a zárással a korábbi 37 millió forint éves idegenforgalmi adóbevételük hosszú hónapokra konkrétan szinte a nullára csökkent. Végh László ennek ellenére optimista és azt mondja, a felelősségvállalás is közös feladat.

PestiSracok facebook image

– mondta a polgármester. Végh László most is optimista. Abban bízik, hogy a következő néhány hetet kell kibírni és a tavasz közepétől megint dübörögni fog a turizmus, és mind talpra állhatnak, vagy legalábbis összeszedhetik magukat, akik most a túlélésért küzdenek.

– fogalmazott a városvezető. Mint mondta, az is bizakodásra ad okot, hogy nincs tudomása arról, hogy Sümegen munkahelyek szűntek volna meg a pandémia miatt. A vállalkozók, szállásadók és vendéglátók tartják a frontot és úgy látja, az ellenzéki oldalról különböző erők hiába próbálkoznak, a vendéglátók nem akarnak egy politikai érdekből kirobbantott háborúnak a részese lenni.

– jegyezte meg Végh László. A sümegi polgármester szerint viszont muszáj, hogy a megoldásból mind kivegyük a részünket. Mindenkinek vállalnia kell, hogy amivel tud, hozzájáruljon a járványhelyzet kezeléséhez, azért, hogy mielőbb túl legyünk rajta és minél kevesebb veszteség árán kezdhessünk újra építkezésbe.

– nyilatkozta Végh László. A településvezető hozzátette: a mostani bejelentés csak az első, a további könnyítések kidolgozása folyamatban van.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.