veszélyhelyzet
Orbán Viktor: hamarosan megszűnik a kijárási tilalom és a köztéri maszkviselés – Itt vannak a részletek!
Megszűnik a kijárási tilalom – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az üzletek és a vendéglátóhelyiségek kötelező zárási ideje is megszűnik, illetve eltörlik a köztéri maszkviselési kötelezettséget, ha elérjük az ötmillió beoltottat. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy lakodalom akár kétszáz fővel is megtartható lesz korlátozás nélkül. Ezen kívül arról is szólt, hogy bár folytatódik az uniós vakcinabeszerzés, Magyarország azért nem fog ebben részt venni, mert a magyar kormány előre gondolkodott: Orbán Viktor szerint elegendő vakcina áll rendelkezésre, még akkor is, ha szükség lenne harmadik vagy negyedik oltásra. A kormányfő kifejtette, hogy önellátásra rendezkedett be az ország, ami nemcsak a lélegeztetőgépekre, hanem most a vakcinákra is igaz: úgy számolnak most, hogy legkésőbb 2022 őszén akár megkezdheti a gyártást a Debrecenben épülő vakcinagyár. A hitelmoratórium kapcsán elmondta: azért hosszabbítottak most két hónappal, hogy időt adjanak a bankoknak és a kormánynak arra, hogy egy élesnek ígérkező vitát lezárjanak, és eldöntsék, mi lesz a hitelmoratórium után. Szerinte most a munkából élő emberek érdekeiből kell kiindulni. Orbán Viktor leszögezte a jövő évi költségvetés vitája kapcsán, hogy nem kell komolyan venni a bohócokat, és nem kell felülni a provokációnak: az ellenzék hatalomra akar kerülni, ezért mindent, amit a kormány csinál, azt rossznak minősítik. A honvédelem napján szóba került, hogy tizenegy évvel ezelőtt, amikor a Fidesz–KDNP kormány átvette a kormányzást, tizennyolc tartalékos katonája volt a csaknem tízmilliós országnak. A kormányfő ezzel kapcsolatban elmondta: a baloldalnak az volt a véleménye, hogy a mai világban nincs szükség magyar honvédségre. Orbán szerint a mostani kormány úgy véli, hogy honvédségre szükség van, mert a honvéd a hazát védi. Nem támaszkodhatunk külső segítségre, a NATO-ra – tette hozzá.A koronavírus-törvény meghosszabbításáról szavaz ma a parlament
A parlament aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal indul, amit határozathozatalok követnek. A képviselők ekkor fogadhatják el a kabinet azon javaslatát, amely a Ház őszi ülésszakának első ülésnapját követő tizenötödik napig meghosszabbítaná a koronavírus-törvény hatályát, hogy a veszélyhelyzeti kormányrendeletek továbbra is érvényben maradhassanak.A vírusnak drukkoló gyurcsányisták továbbra is akadályozzák a járvány elleni védekezést
A Demokratikus Koalíció nem szavazza meg a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányrendeletek hatályának meghosszabbításáról szóló javaslatot – jelentette be a párt szóvivője szerdán.A rendőrségen nem módosul az ügyintézés rendje a veszélyhelyzet alatt
A rendőrségen nem módosul az ügyintézés rendje a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések hétfőtől érvényes szigorítása idején, változatlanul folyik az ügyfélfogadás.Megjelent a friss rendelet a kijárási korlátozásokról
A Magyar Közlönyben megjelent a kijárási korlátozást meghosszabbító kormányrendelet, amely alapján március 16-ig hosszabbítja meg a kormány a kijárást korlátozó intézkedést.A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt hétfőn a parlament
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A parlament hétfőn dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Varga Judit a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot hangsúlyozva, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.A veszélyhelyzet meghosszabbításáról kezdődik ma a vita az Országgyűlésben
Az Országgyűlés ma a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdi tárgyalni. A parlament idei első ülésének második, egyben befejező napja reggel kilenc órakor, napirend előtti felszólalásokkal indul. Ezt követően tartanak általános vitát az igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről, majd a kúria tevékenysége és a nemzeti adatvagyonról szóló törvényjavaslat kerül terítékre.A szlovák kormány meghosszabbította a veszélyhelyzet érvényességét
Szlovákiában ismét – ezúttal negyven nappal – meghosszabbította az október elsején bevezetett veszélyhelyzet érvényességét keddi ülésén a kormány a koronavírus-fertőzés terjedésére hivatkozva – közölte a kabinet sajtóosztálya az MTI-vel kedden.Ajánljuk még

















