veszélyhelyzet
Varga Judit: Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik
Az állampolgárok a járvány idején a cselekvő kormányoktól várták el a hatékony védekezést, amely elvárásnak a magyar kormány maradéktalanul megfelelt, hiszen Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, szerdán.97 nap célkeresztben – Így gyalázta a veszélyhelyzet idején Müller Cecília tisztifőorvost az ellenzék
A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnésével érdemes visszatekinteni és leltárt készíteni az ellenzék és sajtója által az elmúlt hetekben produkált teljesítményről is. Mindazok, akiknek érdemben nem igazán sikerült hozzájárulni a védekezéshez és a rendkívüli helyzet kezeléséhez, fakenews-terjesztésben és mocskolódásban hozták a szintet. Amikor éppen nem diktatúráztak vagy álmentős kamuvideóval vizionáltak népirtást, Müller Cecíliát, a több évtizedes valódi egészségügyi szakmai múlttal és négy szakvizsgával rendelkező országos tisztifőorvost gúnyolták, aki csaknem száz napon át, nap, mint nap hajlani 5 órakor ült autóba a Fejér megyei Nagyvenyimben, hogy már az operatív törzs reggeli ülésén ott legyen, fontos döntéseket hozzon és védje a magyar emberek egészségét az egész világot térdre kényszerítő vírussal szemben. Szinte nem volt nap, amikor ne kötöttek volna bele valamiért: szóról-szóra analizálták szövegeit, hátha nyelvtani hibát találnak benne; ha ilyen nem volt, az öltözékére, frizurájára tettek megjegyzéseket, amiért az nem elég trendi. Több ízben megkérdőjelezték szakértelmét, hozzáértését, végül odáig merészkedtek, hogy vallásosságát vették ordenáré gúnyolódásaik célkeresztjébe. 98 nappal a veszélyhelyzet elrendelése után mérleget vonva Müller Cecília és a károgók között az eredmény nagysok kontra nulla. Miközben a gyalázkodóknak a temérdek fake news-on kívül semmit sem sikerült letenni az asztalra a védekezés érdekében, a tisztifőorvos, illetve az operatív törzs receptje működött. Ma már nyugodtan kijelenthetjük: hazánk vészelte át a legenyhébb következményekkel a koronavírus-járvány első hullámát.Orbán Balázs: A baloldal álhírek terjesztésével, kamuvideóval járult hozzá a védekezéshez
A baloldal ismét cserbenhagyta a járvány elleni védekezést – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden, az M1 aktuális csatornán.Orbán Viktor a rendkívüli jogrend megszüntetéséről: a nemzetközi és hazai diktatúrázók olcsón megúszhatják!
Videót posztolt a miniszterelnök a mai Országgyűlés üléséről, amelyen elfogadták a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyták a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is. (Úgy tűnik most már biztosan elmarad a diktatúra, jöhetnek a bocsánatkérések!)Egyhangúlag szavazta meg az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszüntetését
Százkilencvenkét igennel, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el kedden az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetését, a kétharmados többséget igénylő döntés előtt annak indítványát Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter terjesztette be. Az intézkedés megszüntetéséről a kormány dönt, annak időpontja várhatóan szerdán éjfélkor lesz. A parlamentben egyelőre nem voltak olyan, a korábbiakhoz hasonló ellenzéki hangok, hogy ez a kabinet újabb trükkje lenne, erre utal az egyhangú voksolás is. A veszélyhelyzet megszüntetésével hatályba lépnek az átmeneti szabályok, érvényben marad a járványügyi készültség, mert koronavírus továbbra is fertőz.A veszélyhelyzet megszüntetéséről szavaz ma az Országgyűlés
Az Országgyűlés ma tizenkét előterjesztésről szavaz, köztük a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról.A veszélyhelyzet idején is zavartalan volt a vérellátás Magyarországon
A hazai véradók érdeme is, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt is zavartalan volt a vérellátás – közölte a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért és egészségfejlesztésért felelős szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.Ludovic Orban: Románia jövő héttől enyhíti a beutazási feltételeket
Románia június 15-től kezdődően tovább lazítja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, ezek sorában enyhíti a beutazási feltételeket – jelentette be a csütörtöki kormányülésen Ludovic Orban miniszterelnök.Lettország nem hosszabbítja meg az egészségügyi veszélyhelyzetet, a spanyoloknál maradna a kötelező maszkviselés
Lettország nem hosszabbítja meg a koronavírus-járvány miatt március közepén bevezetett, június 10-én lejáró egészségügyi veszélyhelyzetet - jelentette be kedden Krisjanis Karins lett kormányfő. A spanyol kormány pedig fenntartaná a kötelező utcai maszkviselést, amíg a koronavírus-fertőzéssel szemben nem lesz hatékony kezelés - közölte az egészségügyi miniszter kedden, ismertetve a kabinet ülésén elfogadott jogszabály-tervezetet, amellyel a járványügyi korlátozások feloldását követően szavatolnák a biztonságot.Ajánljuk még

















