veszélyhelyzet
Az LMP szerint a kormány a járvány leple alatt aljas támadást indított az önkormányzatok ellen
Az LMP parlamenti frakcióvezetője szerint, a kormány a koronavírus-járvány közepette "aljas támadás sorozatot indított az önkormányzatok ellen". Keresztes László Lóránt hétfőn online sajtótájékoztatón azt mondta, akár az egyik legfontosabb közszolgáltatást végző szektort, a víziközmű-társaságokat is elvehetik a helyhatóságoktól. A politikus szerint, a kormány azért veszi el a forrásokat a települési önkormányzatoktól, mert ezzel is intézmények államosítását készíti elő.Kórházi ágyfelszabadítás: "csak olyan beteg kerülhet haza, akinek ellátását otthon is biztosítani lehet"
Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen, más országokkal összehasonlítva kimagaslóan jól áll a fertőzések számát és a fajlagos halálozási arányt tekintve - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszter azt mondta, hogy a kormány a lehető legrosszabb variációra készült fel, hogy elkerülje az egészségügy összeomlását.Alapjogokért Központ: Nincsenek európai standardok a járvány idején alkalmazható szabályokra
A magyar alkotmányos szabályrendszert és más EU-s országoknak a jelenlegi járványügyi helyzetben alkalmazott gyakorlatát vizsgálva megállapítható, hogy sok államban – megfelelő szabályozás híján – nem volt lehetőség alkotmányos szabályokon alapuló különleges jogrendet bevezetni – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében, amelyet pénteken közöltek az MTI-vel.A honvédség rekord gyorsasággal készült fel a veszélyhelyzeti feladatok ellátására
A Magyar Honvédség rendkívüli gyorsasággal fejlődött fel a veszélyhelyzet feladatainak ellátására, és szintén gyorsan szerezték be az e feladatok végrehajtásához szükséges eszközöket – mondta Maróth Gáspár nemzetvédelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos, miután látogatást tett a Magyar Honvédség logisztikai ezredénél Kaposváron. A látogatáson részt vett dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese is, aki azt mondta: a Magyar Honvédség az Országos Operatív Törzzsel együttműködve, annak feladatszabása alapján végzi kiemelt feladatait.Nem sikerült megértenie a szentendrei városvezetésnek, mit kellene csinálniuk veszélyhelyzetben
Petíciót írtak alá a szentendreiek, mire végül sikerült megértetni a polgármesterrel: jó lenne lezárni a turisztikai szempontból kedvelt kisváros parkolóit. Bár ez az üzenet sem ment át teljesen: csak a belvárosi parkolókra és csak a húsvéti ünnepek alatt korlátozzák az autózó kedvű polgárokat, hogy Szentendrén sétálgassanak. Az ellenzéki roncskoalíció által hatalomra segített órásmester viszont vasököllel záratta be azt a termelői piacot, amit az országos tisztifőorvos véleménye szerint egyáltalán nem kellene lakat alatt tartani.Alapjogokért Központ: Fake news, amit a balliberális ellenzék és az NGO-k állítanak a veszélyhelyzetről
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint álhír, fake news, amit a magyarországi balliberális ellenzék, az NGO-k és a nemzetközi sajtó állít a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet jogi megítéléséről.Kovács Zoltán helyretette Finnország korábbi budapesti nagykövetét, akinek Hitler hatalomra törése jut eszébe a magyar eseményekről
Petri Tuomi-Nikula Finnország korábbi budapesti nagykövete szerint a magyar kormány minden ok nélkül tartja fent a tömeges illegális migráció miatt bevezetett veszélyhelyzetet, a magyarországi eseményekről, a vírus elleni védekezés érdekében elfogadott törvényről pedig Hitler hatalomra kerülése jut eszébe. Erre Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, nemzetközi szóvivő hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán. Az államtitkár tételesen reagált a magyar jogállamiságot féltő megalapozatlan aggodalmakra, hamis rágalmakra.Íme a haladó gyurcsányi demokrácia: a járványt kihasználva egy tollvonással likvidálták a kritikus hangú tatabányai tévét
Október óta kereste a fogást a neki nem tetsző helyi médiaszolgáltatón Tatabánya új, független-DK-s polgármestere. A televíziós műsorkészítésre a városban egyedüliként alkalmas csapatot ezidáig nem sikerült kiebrudalnia, az erről szóló előterjesztését nem tudta átverni a képviselőtestületen, ezért egy vezércsellel, az indokokat lecserélve, vészhelyzet nyújtotta felhatalmazással, polgármesteri rendelettel egyedül bontotta fel a helyi TV-t működtető nonprofit kft-vel a kommunikációs szerződést. Miközben az ellenzéki pártok (tisztelet a kivételnek) Orbán Viktort vádolják azzal, hogy a veszélyhelyzetet kihasználva korlátlan felhatalmazással akarja bebetonozni hatalmát, és teljes diktatúrába taszítja az országot, Tatabányán éppen egy ellenzéki polgármester az, aki visszaél a vészhelyzeti felhatalmazással, úgy, hogy arra nem is lenne joga, az egyszemélyes döntési lehetőség ugyanis kizárólag a vészhelyzettel összefüggő kérdésekre vonatkozik. Szücsné Posztovics Ilona egyébként jó ideje bojkottálja is a helyi médiát, de úgy tűnik, nem csak őket. Abszolút objektív megkeresésünket, amelyben az indokai és a rendelete gyakorlati végrehajtására kérdeztünk rá, két mondattal pattintotta le, miszerint már kiadott egy sajtóközleményt, további nyilatkozatot nem tesz, egyszóval kérdéseinkre sem hajlandó válaszolni. Ez tehát a demokrácia és a sajtószabadság, a diktatúrát és propagandát kiáltó balliberálisok szerint.Tihany polgármestere beintett a kijárási-korlátozást megszegő kirándulóknak: lezáratta a község parkolóit
"A kijárási korlátozás lehetővé teszi a rekreációs célú gyalogos közlekedést, de nem engedi meg az autós turizmust. Az itt élők egészségének védelmében arra kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak a lakóhelyükön és annak környékén. Ne sodorják saját magukat és másokat veszélybe" - írta hétfőn délután kiadott közleményében Tihany polgármestere. Tósoki Imre aláhúzta azt is, hogy a kirándulók visszatartása érdekében lezárták a Balaton-parti település belvárosi parkolóit.Ajánljuk még

















