veszélyhelyzet
A fővárosban is ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arra kérte a települések polgármestereit, hogy tegyék lehetővé a helyi közlekedésben is az ingyenes utazást az egészségügyi dolgozók számára. Így a MÁV és a Volán járatai mellett ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a budapesti közösségi közlekedés járatain is a vészhelyzet megszűnéséig – derült ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombati közleményéből.Ifj. Lomnici: Fontos, hogy a jog lehetővé tegye a gyors intézkedést a veszélyhelyzetben
Fontos, hogy a jog lehetővé tegye a gyors intézkedést a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szombaton, az M1 aktuális csatornán.A veszélyhelyzet 16. napjáról posztolt Orbán Viktor
A koronavírus miatti veszélyhelyzet 16. napjának estéjén Orbán Viktor az akciócsoportok vezetőinek üléséről posztolt képet.Az MNB elvárja a bankok és biztosítók zavartalan működését
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus miatti veszélyhelyzetben is elvárja valamennyi magyarországi pénzügyi intézménytől, hogy biztosítsanak személyes ügyintézést – olvasható a jegybank pénteki közleményében.Fotósorozaton a járőröző katonák Pápán
Fotósorozatot kaptunk egy olvasónktól, aki a katonavárosban, Pápán járőröző katonákat kapta lencsevégre. A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet március 20-án lépett abba a fázisába, amikor Magyarország utcáin is megjelentek a katonák. A katonai rendész járőrök meghatározott útvonalakon teljesítenek szolgálatot az egész országban. Jelenlétük azokban a városokban, ahol a működik katonai alakulat, hatványozottan megfigyelhető. A katonák kirendelése az emberek biztonságát szavatolja.Schanda Tamás: A magyar emberek a legnagyobb bajban sem számíthatnak az ellenzékre
A parlamenti baloldal nem tartotta fontosnak a magyar családok érdekeit, amikor az Országgyűlésben megakadályozták a veszélyhelyzet meghosszabbítását – válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára MSZP-s képviselők azon kérdésére, hogy a kormány mikorra tervezi a gyermekekre vigyázó dolgozó szülők munkabéreinek, távolléti díjainak állami garantálását. Schanda Tamás szerint az ellenzék a szavazáskor nem tudta félretenni a pártpolitikai érdekeit; ezzel ismét bebizonyították, hogy a magyar emberek a legnagyobb bajban sem számíthatnak rájuk.Szita Károly: A polgármester polgármester legyen, ne pártpolitikus
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében most a polgármester tényleg polgármester legyen és ne pártpolitikus – mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Mit jelent a veszélyhelyzet? Összefoglaló a kormány járványvédelmi intézkedéseiről
A veszélyhelyzet első 14 napja! címmel tett közzé Facebook-videót a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. Farkas Örs ebben a veszélyhelyzet kihirdetése óta meghozott kormányzati intézkedéseket sorolja fel. A videó többek közt emlékeztet arra, hogy a kormány visszaállította a szlovén és az osztrák határon a határellenőrzést, bevezette minden Magyarországra érkező vizsgálatát, döntött az iskolák bezárásáról és a védekezésért felelős akciócsoportok felállításáról. Ennek apropóján a PestiSrácok.hu is megcsinálta a saját vészhelyzeti naplóját, amelyben röviden ismertetjük a vírus elleni harc állomásait.Ajánljuk még

















