veszélyhelyzet
Járványveszély idején fegyver felvásárlási láz történetével kelti a hangulatot a HVG és a Reuters
Alulról szerveződő forradalmat orrontott meg elképesztően bátor tényfeltáró oknyomozásában a Reuters, amikor a jelenleg apokaliptikus állapotok előtt álló Budapesten derítették ki, hogy többszörösére emelkedett az engedély nélkül tartható riasztófegyverek kereskedelmi forgalma. A szellentésre felkapaszkodott a hvg.hu is, amely szerint a jelenséget úgy kell értelmezni, hogy a magyaroknak elegük van a kormányból, és magukat fogják megvédeni, mert az állam erre már nem képes. A vakmerő riporterek megkérdeztek egy fegyverboltost, aki ötször annyi gázpisztolyt ad el jelenleg, mint korábban, portálunk érdeklődésére azonban a kereskedő nem akarta részletezni a nagyságrendeket, azt azonban elárulta: az utcákon hamarosan megjelenő megélhetési bűnözésre számít. Ha logikusan elemezzük, akkor egy fegyverboltosnak érdekében áll a pánikkeltés, hiszen megtöbbszörözheti a forgalmát, és ez ugyanúgy érdekében áll a liberális médiának is, amely politikai hasznot remélhet a fúzióból. Ha ezek az érdekkörök összefognak, akkor abból pedig hamar összeáll egy alternatív közhangulat. Az alternatívtól eltérő eredményt hozott a Nézőpont új kutatása, amelynek adatai szerint, pártszimpátiára való tekintet nélkül a magyarok kilencvennégy százaléka egyetért a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításával.Emberéleteket és munkahelyeket véd a kormány, az ellenzék a járvány elleni küzdelemben sem képes az összefogásra
Az emberélet vagy a munkahelyek védelmét szolgáló döntések gyors meghozatala miatt szükséges a veszélyhelyzet meghosszabbítása és kihirdetése. A veszélyhelyzet tizenöt napig érvényes (március 26-ig), hosszabbításról az Országgyűlésnek kell döntenie, az ellenzék azonban a parlamentben nem támogatta, hogy rendkívüli sürgősséggel már kedden elfogadják a veszélyhelyzet meghosszabbítását, így ez jövő keddig halasztódik- hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.Íme a koronavírusnak drukkoló 52 ellenzéki, aki ma nemmel szavazott
Ötvenkét ellenzéki politikus szavazta ma le az Országgyűlésben a rendkívüli veszélyhelyzet holnapi meghosszabbítását. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán összegezte, hogy ki az az 52 ellenzéki, aki nemmel szavazott. Íme:Ha lenne hazátok, hazaárulók lennétek! - Kommentelők sokasága küldi melegebb éghajlatra az ellenzéket
Szemétládák; Szégyen; Mentek a süllyesztőbe mind! - Ilyen és ehhez hasonló véleményekkel árasztották el a választók és kommentelők az ellenzéki pártok és politikusok Facebook-oldalát, miután kiderült, az ellenzék nem szavazta meg a koronavírussal kapcsolatos rendkívüli veszélyhelyzet meghosszabbítását a Parlamentben. A Demokratikus Koalíciótól a Párbeszédig, a Jobbiktól az MSZP-ig és Szabó Tímeától Gyurcsány Ferencig mindenkit számon kérnek a felháborodott kommentelők.Farkas Örs a PS-nek: Az ellenzék veszélyezteti a koronavírus elleni védekezést
Amennyiben az ellenzéki pártok holnap nem hatalmazzák fel a kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbítására, akkor azzal a koronavírus elleni hatékony védekezést veszélyeztetik - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. Kérdésünkre úgy fogalmazott, az elenzéki hisztéria semmi másról nem szól, mint időhúzásról. Farkas Örs véleménye szerint az ál- és rémhírterjesztőkkel, a pánikkeltőkkel szemben is fel kellene lépni. "A korábban Budapest lezárásával riogató férfi pánikot keltett a fővárosban, amelynek hatására indokolatlan lépések megtételére, élelmiszer- és termékfelhalmozásra ösztönözte a fővárosiakat. Az ilyen riogatások miatt készlethiány is felléphet, ami kifejezetten káros és veszélyes" - mondta Farkas Örs.Alapjogokért Központ: Válságkezelés elleni merényletet követ el a toporzékoló ellenzék
A hatékony válságkezelés ellen követ el értelmetlen, szüklátókörű rosszindulatból fakadó merényletet a szerepzavarban toporzékoló ellenzék - közölte közösségi oldalán az Alapjogokért Központ, miután az ellenzéki pártok bejelentették, a mai és a holnapi parlamenti ülésnapon nem támogatják a magyarországi veszélyhelyzet meghosszabbítását, és nem szavazzák meg az úgynevezett felhatalmazási törvényt, mert szerintük azzal Orbán Viktor miniszterelnök a diktatúrába viszi Magyarországot. "Az ellenzék célja a koronavírus elleni törvényjavaslat gyors elfogadásának akadályozása, amellyel annyit tudnak pusztán elérni, hogy egyes, eddig meghozott veszélyhelyzeti intézkedések hatályukat veszthetik. Ugyanakkor a javaslat legkésőbb március 31-én történő elfogadását nem tudják megakadályozni, pláne azt nem, hogy a veszélyhelyzet továbbra is fennmaradjon, ugyanis az nem az Országgyűlés kompetenciája" - hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ."Önök félreértik a helyzetet!" - Orbán Viktor és Kocsis Máté helyretette az ellenzéket a parlamentben
Nem lehet korlátlan felhatalmazást adni senkinek, a mostani kormány egyébként sem érdemes rá. Nem lehet a bajt arra használni, hogy éppen azt ne őrizzük meg, amiért küzdöttünk - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a kérdés az, hogy van-e olyan intézkedés, amit nem tettek meg és meg kell tenni. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az Országgyűlés feladata, hogy ellenőrizze a kormányt. Tóth Bertalan (MSZP) pedig arról beszélt, el kellene dönteni, hogy a vírust akarja legyőzni Orbán Viktor vagy az ellenzéket? Kocsis Máté felszólalásában pedig arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy mondjanak igazat. Hazugság ugyanis az, hogy korlátlan hatalmat kapna a kormány a javaslat elfogadásával. Orbán Viktor azt hangsúlyozta: az ellenzéki pártok félreértik a helyzetet, nem fix időszakra kér felhatalmazást, amit egyébként bármikor visszavehet a parlament. A miniszterelnök szavai szerint örülnek a támogatásnak, biztatásnak és azt kéri, ne hátráltassák a vészhelyzetben a kormány védekezési mechanizmusát. Gyurcsánynak pedig megköszönte, hogy gazdasági válságkezelő tanácsokat adott neki. Arról is beszélt, hogy a kijárási tilalom bevezetését mérlegelni fogja a kormány."Nehéz időszak ez, de talpra fogunk állni" - A koronavírus elleni nemzeti egységre kérte fel az ellenzéket Orbán Viktor
A miniszterelnök rendkívüli felszólalásra jelentkezett a parlament hétfői ülésén. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a világ mai egymásba fonódó gazdaságainak és társadalmainak korszakában aligha volt elkerülhető a világméretű járvány. Arról is beszélt, hogy a vírusnak nincs ellenszere, a nemzetközi orvosi kutatásokhoz mi magyarok is hozzájárulunk Jakab Ferenc professzor úr vezette orvoscsoport irányításával. Minden intenzív ágy mellett dolgozó egészségügyi dolgozó speciális maszkot kap. A többi egészségügyi dolgozó mindegyikének sebészi maszkot adnak. Akit koronavírus-gyanúval visznek be, az azonnal sebészi maszkot kap. Mivel hosszú védekezésre kell számítani, a miniszterelnök fegyelmezett készletgazdálkodást kért.Ne adjunk "tejhatalmat" Orbánnak: az ellenzék veszélyhelyzetben mindenre képes, de semmire sem alkalmas
A veszélyhelyzet kihirdetése óta újabb mélypontot sikerült elérnie a "felelős" magyar ellenzéknek, akikről most már minden, szemét nyitva tartó ember tudhatja, hogy mindenre képesek, de semmire sem alkalmasak. Az ellenzéki pártok ugyanis rendkívüli taktikai érzékről tanúbizonyságot téve, nem szavazzák meg a Parlamentben a válsághelyzet kezelésére szolgáló jogszabályok sürgősségi tárgyalását arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor diktatúrát akar bevezetni. Sajnos ez nem vicc, Jakab Péter királyságot emlegetett, Fekete-Győr, a Momentum csillaga diktátortörvényt, de a "tejhatalom" laktózmentes bajnoka, Tóth Bertalan MSZP-elnök is az ország kiszolgáltatásától fél. Nézzük, hogyan "gondolkoznak" ezek a remek emberek, mi pedig azon gondolkozzunk el, hogy vajon mi történne, ha ők lennének ma kormányon Magyarországon: káosz, anarchia, kétségbeesés, marakodás és a józan tervezés tökéletes hiánya, megspékelve egy kis IMF hitellel. Hiába, nekünk ellenzékből is a legrosszabb jutott... Megpróbáljuk egybefésülni az ellenzék érvrendszerét, amely késleltetné a felelős védekezést, mindezt persze a diktatúrától félve.Ajánljuk még

















