Pesti Srácok

"Nehéz időszak ez, de talpra fogunk állni" - A koronavírus elleni nemzeti egységre kérte fel az ellenzéket Orbán Viktor

null

A miniszterelnök rendkívüli felszólalásra jelentkezett a parlament hétfői ülésén. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a világ mai egymásba fonódó gazdaságainak és társadalmainak korszakában aligha volt elkerülhető a világméretű járvány. Arról is beszélt, hogy a vírusnak nincs ellenszere, a nemzetközi orvosi kutatásokhoz mi magyarok is hozzájárulunk Jakab Ferenc professzor úr vezette orvoscsoport irányításával. Minden intenzív ágy mellett dolgozó egészségügyi dolgozó speciális maszkot kap. A többi egészségügyi dolgozó mindegyikének sebészi maszkot adnak. Akit koronavírus-gyanúval visznek be, az azonnal sebészi maszkot kap. Mivel hosszú védekezésre kell számítani, a miniszterelnök fegyelmezett készletgazdálkodást kért.

Orbán Viktor a parlamenti felszólalásában ismertette a vírus elleni küzdelem lépéseit, a kormány rendkívüli intézkedési tervét, annak megvalósítását. Úgy fogalmazott: a kormány négy vonalon szervezte meg a koronavírus-járvány elleni védekezést, "négy harctéren kell egy időben helyt állnunk": van egy katonai, egy rendőri, egy egészségügyi és egy gazdasági védekezés.

Azt is mondta, a csoportos fertőzések szakaszából "gyorsuló lépésekkel közeledünk a tömeges fertőzés szakasza felé". Közölte, jelenleg 167 azonosított fertőzött van az országban. Arról azonban, hogy ténylegesen hány emberbe költözött a vírus, csak becslések vannak, azok viszont túl tág határok között mozognak. A ténylegesen megfertőződöttek száma azonban nyilvánvalóan jóval nagyobb, mint 167 - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

- ismertette. Orbán Viktor jelentést tett a képviselők számára arról, milyen intézkedéseket vezettek be. Ismertetése szerint négy vonalon szervezték meg a védekezést: katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági.

Arról is beszélt: a taxisok után további 81 480 kisvállalkozónak ad június 30-áig mentességet a kormány a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) átalányadó-fizetési kötelezettsége alól a koronavírus-járvány miatt. Bejelentette: újabb lépésekkel egészítették ki a járvány miatt hozott első gazdaságvédelmi akciótervet. A kormányfő a kata mentességi körébe eső területek között említette a fodrászatot, a szépségápolást, a festést, az üvegezést, a villanyszerelést, az egyéb humán-egészségügyi ellátást, az előadó-művészetet, a víz-, gáz-, fűtésszerelést, az épületasztalosságot, a járóbeteg-ellátást, a padló- és falburkolást, a testedzési szolgáltatást és egyéb sporttevékenységet, valamint az idősek és a fogyatékossággal élők ellátását. A pontos felsorolást egy hétfő esti rendelet tartalmazza majd. Azt is közölte: a március 1. előtt keletkezett kata-tartozásokra haladékot adnak, azokat elég lesz a veszélyhelyzet lejárta utáni negyedévben befizetni. Az intézkedések része az is, hogy a turizmushoz és a vendéglátáshoz hasonlóan a magyarországi médiaszolgáltatók is mentességet kapnak a kieső reklámbevételek miatt.

Hangsúlyozta,

A kormányfői bejelentés része volt az is, hogy kedd reggeltől minden intenzív kórházi ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot kap. A többi, nem intenzív ágy mellett dolgozó kórházi orvos, ápoló sebészi maszkot kap. Akit koronavírus-gyanúval visznek be, az azonnal sebészi maszkot kap. Mivel hosszú védekezésre kell számítani, a miniszterelnök fegyelmezett készletgazdálkodást kért. Az egészségügyi adatokat ismertetve arról is beszámolt, hogy orvosi maszkból 1,5 millió darab van, most naponta 25 ezret gyártanak, de ez a héten felfut napi 80 ezerre. Speciális maszkból 129 ezer darab, gumikesztyűből 20 millió pár, védőruhából 170 ezer, lélegeztetőgépből pedig 2560 van.

- mondta. A kórházi kapacitások a következőképpen néznek ki - sorolta -:

A rendőri védekezésről szólva a kormányfő úgy tájékoztatott, hogy a bevethető egyenruhások - 65 év alatt - 70 275-en vannak, az önkéntesek - például polgárőrök - 46 573-an.

- mondta. Megerősítette továbbá, hogy a hazaigyekvő nem magyar állampolgárok humanitárius folyosón keresztül haladhatnak át az országon.

- fogalmazott. Orbán Viktor elmondta:

Hozzátette:

- mondta, hozzátéve, erre kéri a parlamenti képviselőket is.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.