veszprémi egyházmegye
A pápa nyugalmazta a migrációt elutasító Márfi Gyula veszprémi érseket - utódját augusztus végén iktatják be (Videóval)
Több, mint fél évszázados papi szolgálat után a pápa nyugalmazta Márfi Gyula veszprémi érseket. Utódját, Udvardy Györgyöt augusztus 31-én iktatják hivatalába. A hírt a Veszprémi Érsekség közösségi oldalán közölte, ahol Márfi érsek rövid videoüzenetben búcsúzott és méltatta utódját. Dr. Márfi Gyula 22 éven át teljesített szolgálatot a veszprémi egyházmegye élén. Az érsek az utóbbi években a keresztény értékeink melletti határozott kiállás egyik legmeghatározóbb vezéregyénisége lett. Megnyilvánulásai, a migrációról és a muszlim vallás természetéről, erőszakos terjesztéséről alkotott, nyíltan vállalt nézetei miatt az egyházon kívül is a figyelem középpontjába került. A keresztény, migrációt elutasító emberek hitünk védelmezőjét, az igaz és őszinte egyházi vezetőt látják benne, a liberálisok - vagy ahogy érsek atya szokta mondani, ultraliberálisok - fő ellenségüket látják benne és folyamatosan támadták. A bevándorlással összefüggésben többet szerepelt a sajtóban, mint előtte évtizedeken át összesen, holott szolgálata példaértékű: vállalt missziói, tanításai, tudományos munkái és közvetlen, nyitott természete is kiemeli az egyházi vezetők sorából. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban