veszprémi érsekség
Ámokfutás Veszprémben 2.0 – További templomrombolás
A veszprémi székesegyház körül már régóta áll a bál. Mint közismert, dr. Udvardy György érsek az egész templomot kiürítette, a freskókat lemeszeltette, és információink szerint húsvétig a díszes ólomüveg ablakokat is kiveteti. Azonban nem ez az egyetlen olyan templom Veszprémben, amely a tatarozási ámokfutásának az áldozata lett, ugyanis képek kerültek nyilvánosságra, amelyek a székesegyház mellett álló ferences templom jelenlegi belsejét mutatják. A képek magukért beszélnek.A pápa nyugalmazta a migrációt elutasító Márfi Gyula veszprémi érseket - utódját augusztus végén iktatják be (Videóval)
Több, mint fél évszázados papi szolgálat után a pápa nyugalmazta Márfi Gyula veszprémi érseket. Utódját, Udvardy Györgyöt augusztus 31-én iktatják hivatalába. A hírt a Veszprémi Érsekség közösségi oldalán közölte, ahol Márfi érsek rövid videoüzenetben búcsúzott és méltatta utódját. Dr. Márfi Gyula 22 éven át teljesített szolgálatot a veszprémi egyházmegye élén. Az érsek az utóbbi években a keresztény értékeink melletti határozott kiállás egyik legmeghatározóbb vezéregyénisége lett. Megnyilvánulásai, a migrációról és a muszlim vallás természetéről, erőszakos terjesztéséről alkotott, nyíltan vállalt nézetei miatt az egyházon kívül is a figyelem középpontjába került. A keresztény, migrációt elutasító emberek hitünk védelmezőjét, az igaz és őszinte egyházi vezetőt látják benne, a liberálisok - vagy ahogy érsek atya szokta mondani, ultraliberálisok - fő ellenségüket látják benne és folyamatosan támadták. A bevándorlással összefüggésben többet szerepelt a sajtóban, mint előtte évtizedeken át összesen, holott szolgálata példaértékű: vállalt missziói, tanításai, tudományos munkái és közvetlen, nyitott természete is kiemeli az egyházi vezetők sorából.Ajánljuk még