veszprémi törvényszék
Vörösiszap-per – Újabb bizonyítékokat vizsgálna az ügyészség
Nem tisztázódott még minden körülmény a csaknem kilenc éve bekövetkezett, tíz halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa büntetőperében: erre utal, hogy a közelgő másodfokú eljárásban a bizonyítás felvételét kérte a Győri Fellebbviteli Főügyészség. A vádhatóság a bizonyítás újabb lezárása után teszi majd meg érdemi indítványait a Győri Ítélőtábla előtt a bűncselekmények minősítése, a büntetések súlyosítása, illetve a felmentett vádlottak bűnössége kérdésében – közölte szerdán a PestiSrácok.hu-val Mészáros Tamás fellebbviteli főügyész.Bíróság előtt a sólyi gyerekgyilkos - A vád szerint F. Ferenc brutális kegyetlenséggel végzett a kislánnyal
Előkészítő ülést tartott csütörtökön a Veszprémi Törvényszék fiatalkorúak ügyeiben eljáró tanácsa a tavaly májusi sólyi gyerekgyilkosság ügyében. Ahogy arról az eset után elsőként részletesen, helyszíni riportban beszámoltunk, a mindössze 16 éves F. Ferenc játszani csalta el a nyolcéves Adriennt. A kislány lemeztelenített holttestét másnap hajnalban találták meg a Királyszentistván melletti zsilip közelében, a patakban. Fején olyan sérülések voltak, amelyek egyértelművé tették, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett. A cigány származású kamaszt, aki családjával a szomszédos Hajmáskéren élt, alig néhány órával később elfogták a rendőrök. F. Ferenc azóta letartóztatásban van, és a börtönben egyszer már megpróbált öngyilkos lenni. Az előkészítő tárgyaláson csak részlegesen ismerte be a tettét, ezért a büntetőper szeptemberben folytatódik.Elítélték az ex-MSZP-s sportvezetőt - Több, mint 7 milliót sikkasztott el a volt pápai szocialista
Jelentős értékre elkövetett sikkasztásért első fokon még letöltendő börtönbüntetésre, másodfokon, jogerősen azonban a napokban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Stemmer Istvánt, az MSZP korábbi pápai politikusát, aki az utóbbi időben ellenzéki tüntetések szereplőjeként, illetve a közösségi médiában folytatja tevékenységét. Stemmer 2015-ben, amikor leváltották a Pápai Sportegyesület éléről, a házipénztár tartalmát is magával vitte, összesen 7,4 millió forintot. Pápa polgármestere, Áldozó Tamás a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: vérlázító, hogy gyakorlatilag következmények nélkül meg lehet úszni egy többmilliós sikkasztást, okirat-hamisítást, három sportszakosztály, mintegy száz fiatal sportéletének ellehetetlenítését az idő múlására való hivatkozással.Béla bácsit lecsukják - Édességet adott a kiskorú fiúknak a kielégítésért a barnagi képviselő
Első fokon még csak felfüggesztett, majd a minap jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Veszprémi Törvényszék a barnagi volt önkormányzati képviselőt, aki a szomszéd településen hosszabb időn át, rendszeresen vett rá édességgel, pénzzel tizenéves fiúkat szexuális cselekményekre. A 60 éves férfit gyermekprostitúció kihasználása és kiskorú veszélyeztetése bűntettekben találták bűnösnek. Jelenleg még szabadlábon van és közmunkásként dolgozik a falujában. Áldozatait a történtek óta is pszichológus kezeli.Szabadulna a vörösiszap pertől a Veszprémi Törvényszék
Alkotmánybírósági határozatra hivatkozva visszaküldte a vörösiszap ügyet a Győri Ítélőtáblának a Veszprémi Törvényszék és azt kérik, hogy jelöljenek ki másik törvényszéket a megismételt eljárás lefolytatására. Azt mondják, hogy minden olyan bírójuk, aki első fokon tárgyal büntetőügyeket és kiszignálhatnák rá a pert, az már a megelőző szakaszban részt vett valamilyen formában az ügyben, vagyis érintett az Alkotmánybíróság határozata szerint.A körzeti megbízott is elvérzett a berhidai bűnözők hazugságaitól
Börtönbüntetésre ítélték azt a berhidai bandát, amelynek tagjai azzal vádolták meg a helyi körzeti megbízottat, hogy az csúnyán megverte egyiküket. Kiderült, hogy az ismerőst valóban megverte valaki, de nem az őrmester. A férfinek azonban erre ráment a karrierje, leszerelték, ma már nem is rendőr. Az egyetlen vigasz számára az, hogy hat év után kiderült az igazság.Ajánljuk még















