Pesti Srácok

Béla bácsit lecsukják - Édességet adott a kiskorú fiúknak a kielégítésért a barnagi képviselő

null

Első fokon még csak felfüggesztett, majd a minap jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Veszprémi Törvényszék a barnagi volt önkormányzati képviselőt, aki a szomszéd településen hosszabb időn át, rendszeresen vett rá édességgel, pénzzel tizenéves fiúkat szexuális cselekményekre. A 60 éves férfit gyermekprostitúció kihasználása és kiskorú veszélyeztetése bűntettekben találták bűnösnek. Jelenleg még szabadlábon van és közmunkásként dolgozik a falujában. Áldozatait a történtek óta is pszichológus kezeli.

Barnag egy alig száz fős kistelepülés a Balaton-felvidéken. A. Béla, aki egy romos házban lakik a falu legszélén, több cikluson keresztül volt önkormányzati képviselő, sőt. 2016-ban épp az ő közreműködésével sikerült feloszlatni a testületet, amiért aztán időközi önkormányzati választást kellett tartani. Abszurdum, de A. Béla képviselőjelöltként elindult és 36 szavazatot kapott, pedig ekkor már országos botrány volt a barnagi pedofil-ügy. Egy volt képviselőtársa szerint azért, mert a falu lakosságának egy jó része máig nem hiszi el, hogy igaz, amivel az egyébként mindenki által évtizedeken át megbecsült férfit vádolták, sőt azóta ugye el is ítélték.

Érdekes, mert hogy alig egy faluval távolabb, Nagyvázsonyban, ahol az ominózus abúzusok történtek régóta köztudott A. Béla ferde hajlama, sőt azt is beszélik, hogy korábban is volt szexuális zaklatási ügye, de akkor megúszta a felelősségre vonást. Fiatalabb korában volt büntetve, de nem szexuális bűncselekmény miatt és az is olyan régen volt, hogy már nincs priusza.

2016 őszén bukott le, a nagyvázsonyi közösségi ház dolgozóinak köszönhetően. Az úgynevezett IKSZT épületében közösségi tér is működik, ahová tanítási idő után, valamint a szünidőkben számítógépezni, internetezni, és játszani mennek a gyerekek, helyi fiatalok. Ugyanebben az épületben, az emeleten van a családsegítő szolgálat is. Szerencsére. Az önkormányzati dolgozóknak az tűnt fel, hogy fiatal, 14-15 éves fiúk, akik egyébként szerényebb családi körülmények között élnek és nem szokott nagyobb összegű zsebpénzük lenni, nagy halom édességgel ültek be a terembe és még több ezer forint készpénz is volt náluk. Amikor arról faggatták őket, honnan van, elárulták, hogy Béla bácsitól kapták. A szomszédos kisboltban, az eladóknak is gyanús volt már, hogy Béla bácsi többször, általában tini fiúkkal megy be a boltba, és vásárolgat nekik.

PestiSracok facebook image
Ebben a teremben játszottak a gyerekek, itt tűntek fel a dolgozóknak a gyanús jelek - Fotó: PS

A mai napig nem lehet tudni, tényelegesen hány fiúval történhetett meg a visszaélés, ugyanis otthon egyikük sem beszélt a történtekről. A családsegítők felkészültségén, a jelek felismerésén múlt, hogy rájöttek, a fiúk titkolnak valamit - aztán elárulták, hogy az édességért, pénzért cserébe szexuális cselekményre bírta rá őket az idős férfi.

Egy szülő korábban arról is beszélt, hogy miután kitudódott milyen veszélynek voltak, vannak kitéve a gyerekek, az ő fia is beszélt róla, hogy Béla bácsi több fiúval is próbálkozott, volt akit arra kért, szervezzen neki fiatal fiúkat, és olyan is, akinek néznie kellett, ahogy önkielégít. Összesen két fiúval (14-15 évesek) történt szexuális visszaélés miatt emeltek vádat A. Béla ellen kiskorú veszélyeztetése miatt. Mindkét fiút a mai napig pszichológus kezeli. Igaz, hogy a kezdeményező, az ajánlattevő minden esetben a férfi volt, a fiúk nem ellenkeztek, illetve amibe nem voltak hajlandóak belemenni, attól A. Béla elállt - ezért szexuális erőszakot a hatóságok nem állapítottak meg.

A. Béla a nyomozás során eleinte mindent tagadott. Az őt megkereső újságírók közül is csak annak nyilatkozott, akinek nyugodt szívvel panaszkodhatott "ördögi összeesküvésről", "félreállításáról" és arról, hogy a hazug vádak miatt véget akart vetni az életének. Később a bíróságon beismerő vallomást tett. Aberrációját azzal magyarázta, hogy elmondása szerint tíz évvel korábban zavarai jelentkeztek, ami csak tizenéves fiatalok iránti vágy által csillapodott.

Béla bácsi otthon volt, de inkább elbújt, nem akart beszélni velünk - Fotó: PS

A Veszprémi Törvényszék szóvivője a PestiSrácoknak elmondta, első fokon még 5 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a járásbíróság, amit másodfokon a törvényszék súlyosbított és mellőzte a felfüggesztést, azaz A. Bélának 2 évre börtönbe kell vonulnia. Jó magaviselettel, kiszabott büntetése harmadának letöltése után, 8 hónap után szabadulhat. Míg az enyhébb ítéletnél idős korát és tartós betegségét is figyelembe vették, súlyosbító körülmény volt, hogy megbánást csak a tekintetben mutatott, hogy csorbult jó hírneve, megbecsülése a faluban a történtek miatt.

A. Béla jelenleg szabadlábon van. Közfoglalkoztatottként dolgozik falujában és a behívóra vár, ami a börtönök telítettségétől is függően néhány héten belül megérkezhet. Bár ma már ő sem tagadja tizenéves fiúk iránti vágyát és perverz, aberrált tetteit, a mai napig vannak, akik kételkednek a bűnösségében, amin már az is csak mosolyogni tud, aki viszont jól ismeri természetét és múltját.

Vezető kép: a szerző felvétele

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.