vezető
Nyomoz a rendőrség a visszaélésgyanús fővárosi ingatlanértékesítések ügyében
Befolyással üzérkedés bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendelt el Nemzeti Nyomozó Iroda a Nagytétényi úti, hétezer-négyszáz négyzetméteres ingatlan értékesítése miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az Anonymus egyik nagy port kavaró videójában egy olyan hangfelvételt játszott le, amelyen két férfi beszélget a nagy értékű fővárosi ingatlan eladásáról, amit állítólag Berki Zsolt, a Northern Rock Kft. tulajdonosa „zsírozott le”. Ez az a cég, amely az Index által bemutatott szerződés szerint a fővárosi városházát is értékesítené. Az ügyben Budai Gyula büntetőfeljelentést tett, ennek nyomán rendelték el most a nyomozást – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) megkeresésünkre küldött válaszából. Budai Gyula a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, rendszerszintű ingatlanmutyi rajzolódik ki, ugyanazokkal a módszerekkel, ahogyan Gyurcsányék tették, s lám, a történetben már ugyanazok az emberek is megjelentek. Mindjárt beugrom bokszolni – mondta a születésnapját ünneplő Cs. Krisztián, majd megölt két fiatalt a Deák téren (Videó!)
Lezárta a rendőrség a tavaly májusban elkövetett Deák téri kettős gyilkosság nyomozását. Mint ismert, a belvárosban két társaság összeszólalkozott, egyikük tagja, a tizennyolcadik születésnapját aznap betöltő Cs. Krisztián pedig annyira jól érezte magát, mert épp felnőtté vált, hogy egy kilenc centiméteres pengehosszúságú késsel a kezében bokszolni akart, majd leszúrt két férfit, akiknek már nem lehetett megmenteni az életét. A rendőrség keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az elkövető nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, fiatal kora ellenére hosszú bűnlajstrommal rendelkezett, barátai szerint nem meglepetés, ami történt, állításuk szerint borítékolható volt, hogy rácsok mögé kerül idővel. Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a kettős emberölés ügyében vádemelési javaslattal adták át a nyomozati anyagot az ügyészségnek.