vezető
Holtában is meggyalázta a kőbányai baloldal a nemrég elhunyt '56-os hőst, Dénes Jánost
Megakadályozta a kőbányai baloldal, hogy a kerület saját halottjának nyilvánítsa a napokban elhunyt '56-os hőst, Dénes Jánost. Az esetről Weeber Tibor, a Fidesz–KDNP delegálta alpolgármester számolt be Facebook-bejegyzésében, írását úgy kezdve: Ma nagyon szégyelltem magam. A DK, a Momentum és az MSZP egy-egy képviselője által felrúgott előzetes megállapodás nehezen értelmezhető másképp, mint minősíthetetlen, kicsinyes politikai bosszú, amellyel nemcsak Dénes János emlékét, hanem a gyászoló családját is meggyalázták. Nem egyeztettek a DK-s hazugsággyárban: kórházakat zárnának be a kórházbezárástól félő gyurcsányisták (Karantén-vlog)
Van valami különlegesen romantikus abban, amikor Gyurcsány Ferenc és bandája oktat igazságról és hazugságról, becsületről és becstelenségről. Természetesen a legalantasabb hergelőknek és hazudozóknak az sem jelent problémát, ha – jó kommunistaként – saját bűneikkel vádolják az ellenfelet. A Karantén természetesen rátalált a DK újabb önellentmondó hazugságára – változatos módon most az egészségügyet használták fel Gyurcsány csatlósai a hergeléshez. Szakács Lászlót nemrég igazolták az egyre inkább a posványban ragadó szocialistáktól, ő pedig nem is aprózta el, egyből igyekezett bemutatkozni, és egy sajtótájékoztatónak csúfolt fehér fal előtti köpködésben vádolta meg a kormányt kórházbezárási tervekkel és tulajdonképpen a teljes zombiapokalipszissal. Jelentéktelen, szinte szálkányi hiba csúszott csupán a nagy leleplezésbe, ugyanis nem is olyan régen, a Mandelát Mengelével összekeverő, Adolf Hitlert éltető László Imre – újbudai DK-s polgármester – párt- és elvtársa éppen azt nyilatkozta, hogy minek ide 164 kórház, elég 90–100 is a magyarnak. Ki akar akkor kórházakat bezárni? De az ilyesmi nem jelent túl nagy botlást a DK-nál, folytatják tovább hazugságaikat, mintha mi sem történt volna. Ilyen az ő korszakváltásuk, hiszen tudjátok: reggel, délben és este hazudnak. A Karantén megzenésítette Márki-Zay Péter újabb bizonyítékát, hogy mennyire semmi köze a jobboldalhoz, hiszen a hódmezővásárhelyi guru a baloldal gusztustalan mantráját böffentette fel, miszerint a Békemenet tagjai azt sem tudják, hogy hol vannak, csak fizetett és ostoba statiszták. Zajos Peti ennél is tovább ment: szerinte az időjárás és a fáradtság miatt nem voltak elegen az ellenzék október 23-i összeröffenésén. A verőfényes napsütés biztosan megzavarta a hárommillió fideszes utolsó reménységét, bár az is lehet, hogy Orbán Viktor intézett egy esőfelhőt föléjük. A Karantén nem feledkezett meg Karácsony Gergelyék újabb hatalmas teljesítményéről, ugyanis a Fővárosi Közgyűlésben a feltűnően enervált főpolgármester már láthatóan unja, hogy Budapesttel is kellene foglalkozni, a baloldali városvezetés pedig egymással is összeveszett egy újabb mutyigyanús ügy miatt. Végül megemlékezünk Harangozó Tamás bugyuta okoskodásáról is, BimmBamm Tomi ugyanis pulykaként fújta fel magát, és fenyegetően üzent Orbán Viktornak, hogy szájára ne merje venni Horn Gyulát. Nézzétek most is a Karantént, ma is megéri! Márki-Zay Péter csomagol, a baloldal továbbra is integrálna, miközben migránsok dobálják a magyar katonákat
A hat ellenzéki párt összeállásával, majd háziversenyük lebonyolításával az évtized legnagyobb politikai átverése zajlott le Magyarországon. Megmérték és hidegvérrel döntöttek: hasznosabb, ha az európai baloldal által támogatott baloldali magyar pártok baloldali programját nem Karácsony Gergely, hanem egy önmagát jobboldalinak valló outsider-politikus adja el. Márki-Zay Péter egyébként is jól képzett házaló, sikeres volt a tengerentúlon, mint ügynök... Most azt a feladatot kapta, hogy csomagolja be és rejtse el a bevándorlásbarát politikát, mert azt ebben az országban a többség nem szíveli. De bármilyen serényen is csomagol, az internet nem felejt: Márki-Zay Péter mindig is a bevándorlás, az integráció és a multikulturális társadalom mellett tette le a voksát. A Demokratikus Koalícióval a nyakán pedig a jövőben sem tehet mást.