vezető
Jó kezekben Budapest! Kerpel-Fronius főpolgármester-helyettes ismét totális hülyét csinált magából a baráti ATV-ben (Karantén-vlog)
A Karanténvlog őszinte meglepetéssel konstatálta, hogy a DK-s Arató Gergely egyáltalán meg mert szólalni a pedagógusok ügyében, az azonban várható volt, hogy ha már megtette, akkor ömlött belőle a hazugság és a demagógia. A Zuschlag-ügyben is emlegetett, az igazságszolgáltatás karmai közül angolnaként kisikló gyurcsányista politikus 2010 előtt semmit sem tudott felmutatni a zavaros ügyein kívül, a csőd szélén egyensúlyozó ország tönkretételét viszont Arató nagyvonalúan elfelejtette, ahogyan az éhbérért dolgozó pedagógusok szenvedését. Most azonban, amikor tizenegy év nemzeti kormányzást követően sikerült lépésről lépésre feljebb kapaszkodni, képes volt az Orbán-kormányt azzal vádolni, hogy cserben hagyta a pedagógusokat. Az elképesztően vastag bőrű kommunista természetesen ma is hozzá méltó társakat kapott a Karanténban, hiszen az MSZP végvergődésében a hetvenes éveket idéző retrokomcsi balatoni klippel hívta fel magára a figyelmet, ahol a szabadstrandokért harcolnak a szabadstrandon, a helyesírással ugyanakkor még mindig küzdenek szerencsétlenek. Nem maradhatott ki adásunkból a legkeményebb magyar legény, Jakab Péter sem, aki új szórakozást talált ki magának a parlamenti sértegetéseket követően: most az általa elvileg támogatandó vidéki embereket alázta meg kampánykörútján, cinikus és aljas megszégyenítésnek kitéve őket, hálás pincsijeitől körülvéve. A mai Karantén gyöngyszeme azonban az a Kerpel-Fronius Gábor, aki ismét csúcsot döntött, hiszen kínos önellentmondásba keveredett a baráti ATV-ben. Látható és tapasztalható, hogy Budapest a legjobb kezekben van, a Momentum nagyágyúja ugyanis főpolgármester-helyettesként újból tökéletes fogalmatlanságról tett tanúbizonyságot. Nem hagyhattuk ki természetesen azt az Udvarhelyi Tesszát sem, aki Józsefvárosból hergel a kormány ellen, oktatásokat tartva szélsőbaloldali haverjaival arról, hogy hogyan lehet törvénysértő módon fellépni a kormány ellen. Most se hagyjátok ki a Karanténvlogot, megéri megnézni! Az ellenzéki pártok az államalapítás ünnepén ismét remekeltek – ja, nem
Miközben a kormánypártok az ünnep nemzetteremtő és megtartó erejéről értekeztek az államalapítás kapcsán, az ellenzék hozta a tőlük megszokott stílusban írt, kormányváltásról szóló, rendkívüli nemzeti érzelemmel átszőtt gondolatokat. Ja, nem. Ők leginkább a kormányváltásról, a túl drága és környezetszennyező tűzijátékról írtak Szent István napján. A kebelbaráttá vált Jobbik és Demokratikus Koalíció persze nem feledkezett meg arról sem, hogy megfenyegesse a kormánypárti politikusokat – viszonylag kedves, hogy most legalább a magyarok többségét nem akarták bebörtönözni. Jakab Péter pedig odáig jutott a Gyurcsánnyal való azonosulásban, hogy saját gondolat helyett Dobrevné férjének péntek reggeli posztjából idézett, majd azért mégiscsak önmagára talált, gondolatban bebörtönzött minden fideszest és egy új államalapításról is vizionált. A liberálisok – ragaszkodva az önmagukról kreált képhez – kormányváltó erőként írtak magukról, míg az MSZMP utódpártja szabadságról és demokráciáról oktatta ki a magyarokat. És persze megmagyarázták azt is, hogy a keresztény-konzervatív kormányzás Szent István tanaival ellentétes.