vezető
A Momentum új példaképe az erdélyi magyar politikai elitet kivéreztető, korrupcióval vádolt román ügyésznő (Karantén-vlog)
A járvány még nem ereszti a világot, ahogy Magyarországot sem, azonban az átoltottság egyre nő hazánkban, így a baloldal az utolsó pillanatokat használja ki a pánikkeltésre, hergelésre és az álhírek terjesztésére. Ebben természetesen oroszlánrészt vállal Gyurcsány DK-ja, akik képesek arról beszélni, hogy ezrek halálát lehetett volna megelőzni, ha az ő kezükben van az irányítás. A halálkampányt ördögi szintre süllyesztő gyurcsányista szekta csak azt felejti el, hogy egymás után halnak meg olyan DK-s politikusok és szimpatizánsok, akik maszk nélkül találkoztak Dobrev Klárával, valamint visszautasították a keleti vakcinákat, amelyek megmenthették volna az életüket. Gyurcsányékhoz képest szinte kismiska az a Tóth Bertalan, aki az MSZP elnökeként csupán kenetteljes hazugságokra képes, de hamis, ám gyér gondolatait szétszórja a szél. Nem így áll a helyzet a Momentummal, akik képesek voltak megint olyan példaképet választani, aki nemzetünknek inkább kárára van, mint hasznára. Laura Codruţa Kövesi – aki csak volt férje nevét felvéve kötődik a magyarsághoz – vélhetően csak szavakban elkötelezett a korrupció ellen, sokkal fontosabb neki a skalpszerzés, ezen kívül őt magát is korrupcióval vádolták és vádolják. A hatalmas viharokat kavaró pályafutása során rengeteg erdélyi magyar politikust vont vád alá – többségében koholt vádak alapján –, így tulajdonképpen kivéreztette a magyar politikai elitet Erdélyben. Kövesi jelenleg az Európai Ügyészség feje, aki 2020-ban már jelezte, hogy akár Magyarországon is vizsgálódhat. Ilyenek tehát az igazán jó barátok, abban pedig biztosak lehetünk, hogy a Momentum ismét a saját nemzete ellen sorakozna fel. A mai Karanténban természetesen megemlítjük az Orbán–Salvini–Morawiecki hármas tárgyalását is, hiszen Európa reneszánsza kontinensünk egyik utolsó esélye. Nézzétek a Karantént ti is!"Én döntöttem le a BLM-szobrot, de nem azért, mert Bayer Zsolt megígérte" (PS-interjú!)
A szobordöntés politikai állásfoglalás volt mindig is, ami radikálisabban fejezi ki nemtetszésünket, mint amihez az átlagember hozzá van szokva – minderről Incze Béla beszélt a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva. A "ferencvárosi BLM-szobordöntő" büszkén vállalja tettét, véleménye szerint ugyanis a BLM egy terrorszervezet. A Légió Hungária elnevezésű szélsőséges csoport tagja portálunknak úgy fogalmazott, nem tartja magát a polgári oldalhoz tartozó közösség részének, legfeljebb a tágabb értelemben vett jobboldalhoz tartozik, így nem érzi úgy, hogy a teljes konzervatív oldalt minősítené mindaz, amit tett. Incze Béla arra is kitért, hogy eredetileg Bayer Zsolt tett ígéretet arra, hogy ledönti a szobrot, de portálunknak a férfi hangsúlyozta, hogy ő nem Bayer ígéretét teljesítette. PS-interjú.Maszk nélkül dolgoznak a közmunkások Szombathelyen - vajon miért nem ellenőrzik őket?
Megdöbbentő fotósorozatot kaptunk egy szombathelyi olvasónktól arról, hogy Szombathely városában maszk nélkül dolgoznak az önkormányzat által foglalkoztatott közmunkások a város különböző pontjain. Teszik mindezt annak ellenére, hogy a kültéri maszkviselésre külön jogszabály vonatkozik, annak hiányát pedig szankcionálja a hatóság. Valószínűleg önökben is felmerült kérdésként, mindez hogyan lehetséges éppen abban a városban, melynek vezetése leginkább a járvány elleni hőstetteivel haknizik a médiában?Csak a szokásos: Karácsonynak ismét sikerült lejáratnia saját magát
Pedig minden olyan szépen indult: volt siránkozás a Facebookon, főpolgármesteri kétségbeesés, na és persze a kormány szavahihetőségének megkérdőjelezése. Aztán pedig az igazság, ami sziklazúzó pörölyként törte meg Mr. Hisztikirály Karácsony Gergely felháborodását. Mint ismert, említett K. Gergely közölte: csak akkor tekinti érvényesnek a főváros és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsával való megegyezést, ha az Orbán-kormány hivatalos dokumentumot ad ki erről. Egyelőre lapít, így nem tudjuk, mit szól ahhoz, hogy ez megtörtént: a kormány nemcsak szóban tett ígéretet a 3 ezer milliárd forintos uniós forrás felhasználásáról, de írásban is rögzítette azt. A hivatalos értesítőből kiderül az is, hogy Budapest összesen több mint 10 milliárd forint támogatást kap az uniós forrásokból, csak egészségügyi fejlesztésekre. És ez még nem minden.Orbán: Lesz magyar feltámadás!
A szokásoknak megfelelően péntek reggel interjút adott a Kossuth Rádió reggeli műsorának, a Jó reggelt, Magyarország!-nak Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő beszámolt a legfrissebb járványügyi adatokról és arról, hányan kapták meg már eddig a koronavírus elleni védőoltást. A magyar miniszterelnök csütörtökön tartott Budapesten Matteo Salvini olasz politikussal és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel csúcstalálkozót, a kormányfő ezzel kapcsolatban is kifejtette véleményét. Arról is beszélt, hogy a britek nyilvánosságra hozták a nemzetbiztonsági stratégiájukat a következő 10 évre, és ők is arra készülnek, hogy a kelet erősödni fog. Orbán Viktor ismertette: az ő értékelésük hasonló a magyarhoz. Kijelentette, hogy "most nem a kevélység ideje van, hanem a szelídségé".Deák Dániel a PS-nek: A mai Orbán–Morawiecki–Salvini-találkozó az első fontos lépés az új politikai szövetség létrehozásában
Már a Fidesz néppárti távozásakor tudni lehetett, hogy Orbán Viktor egy új európai jobboldal szervezésébe kezd, amelyben a legfontosabb partnerei Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője és Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök, illetve a mögötte álló lengyel kormánypárt, a PiS lesz. A mai találkozó az első fontos lépés ennek az új politikai szövetségnek a létrehozásában, amelynek keretében nem egy új pártcsaládot, hanem egy szoros együttműködést hoznak létre – mondta a PestiSrácok.hu-nak a csütörtöki Orbán–Morawiecki–Salvini találkozó kapcsán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet elemzője portálunknak arról is beszélt, hogy a regionális és az egyéb típusú európai szövetségek sokkal rugalmasabbak és erősebbek is az Európai Parlament többi pártcsaládjánál. A V4-ekben például a különböző pártcsaládokhoz tartozó politikusok kiválóan együtt tudnak működni és a fontos európai ügyekben összehangolják a lépéseiket. Deák szerint ilyen típusú együttműködésre lehet számítani az Orbán Viktorék által ma bejelentett együttműködés keretében is.A koronavírus elleni vakcina elosztásának európai uniós felgyorsítását sürgette Orbán Viktor
A koronavírus elleni vakcina osztásának európai uniós felgyorsítását sürgette Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel és Matteo Salvinival, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével tárgyalt.Fölmostuk a padlót a forgatókönyvtolvaj RTL Klubbal
Első- és másodfokon is elvesztette a portálunk ellen indított helyreigazítási perét az RTL Klub. A német kézben lévő, magyargyűlölő szennycsatorna nem bírta földolgozni, hogy tavaly megírtuk, miként nyúlták le Köbli Viktória írónő forgatókönyvét, és csináltak belőle tévésorozatot suttyomban. Azonban bebizonyosodott: cikkünk megalapozott volt, s a szerzői jogsértést két szakvélemény is alátámasztja. Az már csak hab a tortán, hogy az RTL Klub elképesztő botrányáról a balliberális lakájsajtó mélyen hallgat...Orbán–Salvini–Morawiecki-találkozó: Európa reneszánszáért küzdünk
A találkozó alkalmával a két legerősebb európai jobboldali frakció meghatározó személyiségei érkeztek Magyarországra – hangsúlyozta a csütörtöki közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor. Kiemelte: szimbolikus értékű, hogy az európai reneszánszról szóló együttműködést éppen nagycsütörtök napján indítják el, amely a szabadság, a méltóság, a kereszténység, a család és a nemzeti szuverenitás értékeire épül, nemet mondva a cenzúrára, az illegális migrációra, a brüsszeli központú európai birodalomra, a kommunizmusra és az antiszemitizmusra. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt hangsúlyozta, "azért találkoztunk itt, Budapesten, mert hiszünk Európa jövőjében, hiszünk az Európai Unió jövőjében, és hiszünk abban, hogy tudunk közös utat építeni Európa számára". Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter azt emelte ki, hogy szükség van egy olyan európai újjászületésre, reneszánszra, amely véget vet a diktátumoknak, az elszigetelésnek, és a hagyományos értékeket emeli a középpontba. Mint ismert, a találkozó apropóját egy születendő új platform kialakítása adta, amely az Európai Parlament új, konzervatív ereje lehet.Ajánljuk még

















