Pesti Srácok

vezető

Ne árts! – Saját terápiás módszerrel gyógyítja hatékonyan a covidos betegeket – Interjú dr. Mangó Gabriellával

Jurák Kata Magyar ugar 2021 április 3.
Nem tudom elfogadni, hogy várjunk a Covid-témában, mint ahogyan azt sem, hogy csak vitaminokat szedjünk – minderről dr. Mangó Gabriella beszélt a PestiSrácok.hu-nak. A szakember Gyöngyös két háziorvosi praxisát is ellátja, az általa alkalmazott terápia a koronavírussal fertőzött betegeknél igen hatékonynak bizonyul. A portálunknak adott interjúban a szakember egyebek mellett arról fejtette ki véleményét, hogy miért fontos beoltatni magunkat és milyen az általa alkalmazott terápia. Elmondta, hogy bár hivatalos orvosi protokoll még nincs, csak iránymutatást kaptak a háziorvosok, ezért is különösen fontos, hogy a szakemberek minél több tapasztalatot gyűjtsenek. Arról is beszélt, hogy a koronavírussal fertőzötteket nem csupán fizikai szinten, de mentálisan is segíteni kell. Kifejtette: a covid felborította a megszokott életünket, kiszámíthatatlanná tette, ezért fontos, hogy ezt is tudjuk megfelelő módon kezelni. Szavai szerint hosszútávon kell gondolkodni, mert szerinte nem a védőoltás a végső megoldás, ami arra jó, hogy időt nyerjen az emberiség, amíg egy kifejezetten koronavírus elleni gyógyszert kifejlesztenek. A doktornő kérdésre válaszolva elmondta: azért van több beteg, mert a vírus terjedési függvénye miatt növekszik, nem pedig azért, mert oltunk.

Újabb magyargyűlölő románt sztárol a Momentum, Gyurcsányék ördögi szintre süllyesztették a halálkampányt – Deák Dániel a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 április 3.
Az e heti Karanténvlogban Szabó Gergő és csapata az ellenzék újabb hazugságai, demagógiája mellett időt szakított Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki találkozójára is. A szokásos páros, Dezse Balázs és Szalai Szilárd mellett a péntek esti vendég Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélgetett a srácokkal. Bemelegítésként Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke aggódott a kisnyugdíjasokért, azonban érdekes módon az nem jutott eszébe, hogy amikor a szocik voltak hatalmon, akkor valóban magasról tettek a nyugdíjasokra. Tóth szerencsére mindenfajta izgalom és szégyenérzet nélkül volt képes tökéletesen elfelejteni a múltat, de ebben nála sokkal jobb a Gyurcsány-féle DK, amelynek politikusai képesek voltak a kormányt halálkormányzással vádolni, több tízezer halottról hazudni és elszámoltatásról fröcsögni, miközben saját párttársaikat és szimpatizánsaikat lebeszélték a keleti vakcinákról. Sajnos többen meg is haltak, Gyurcsányéknak mégis van bőr a képükön a kormányt hibáztatni. Előkerült a Karanténvlogban a Momentum újabb románbarátsága is, hiszen Fegyőrék pártja most azt a Laura Codruţa Kövesit sztárolja, aki erdélyi magyar politikusok egész sorát lehetetlenítette el, koholt vádak alapján többen előzetes letartóztatásba is kerültek, és több évbe került, amíg tisztázták magukat. Végül Szabó Gergőék nem hagyhatták ki Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki találkozóját sem, nem úgy, ahogy a baloldali sajtó, akik igyekeztek minél inkább elhallgatni a találkozó történéseit és jelentőségét. Nézzétek meg most is a Karanténvlogot, és áldott, boldog húsvétot kívánunk minden kedves nézőinknek!
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.