Pesti Srácok

Magyar hadiszimulációs szoftverért versengenek a világ elit alakulatai - Az Ügy

Egészen újfajta hadiszimulációs programot, harcászati kiképzési módszert fejlesztettek ki magyar szakemberek, ami már felkeltette az amerikai, a brit és a kanadai hadsereg figyelmét is. A szoftvert fejlesztő cég alapítója, Harsányi Dániel azonban úgy gondolja, hogy egy száz százalékban magyar cég inkább a hazai haderő számára adná át tudását.

A VR-technológia lehetőségek tárházát nyitja meg nem csupán a játékok világában, hanem például katonák, rendőrök, speciális egységek képzésében is. A PestiTV kamerái előtt a szoftver civilek számára kifejlesztett verzióját próbálta ki egy tizenhét év katonai múlttal rendelkező specialista, aki Az Ügyben arról beszélt, miért tartja hasznosnak és újfajta lehetőségnek a magyar fejlesztőknek köszönhető, egészen speciális gyakorlati képzést. A program kidolgozásában a szoftverfejlesztők segítségére volt Végh József kriminálpszichológus is, aki elmondta, hogy a VR-technológia alkalmazása nemcsak brutális pénzspórolási lehetőség, de a kiképzést is nagyban segíti azáltal, hogy olyan tereket tudnak így megismertetni, megmutatni, amikben mozogni fog a katona. Úgy fogalmazott: rengeteg szituációt lehet modellezni és kiértékelni a szoftver segítségével, továbbá a lélektaktikai tréning fontos részét képezheti majd. Végh József szerint a VR-ben komoly potenciál rejlik, szavai szerint "ez a jövő", és az X-Real Games csapatnak köszönhetően a rendvédelmisek képzése is hatékonyabbá válik; nem véletlen, hogy Harsányiék neve már nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi piacon is hamar ismertté vált. Bennük volt meg az a kellő elszántság és tudás, hogy ne csupán hazánkban legyenek a legjobbak. Néhány év alatt bebizonyították, hogy kellő tudással, lelkesedéssel olyan katonai szoftverrel is előrukkolnak majd, ami jóval magasabb minőséget, teljesebb élményt nyújtanak, mint riválisaik.

– fogalmazott dr. Kovács Petra. A pszichológus kifejtette: a VR relaxációs technikák elsajátításában is segíthet, de akár félelmeinket, szorongásainkat is csökkentheti. A fizikai védelmen kívül a mentális egészség megőrzése is komoly kihívást jelent a szakemberek számára.

PestiSracok facebook image

– minderről már dr. Ferencz Péter, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának egyik vezetője beszélt Az Ügyben. A szakember elmondta: számtalan tanulmány bizonyítja a hit erejét, így azt is, hogy aki rendszeresen imádkozik, tovább él, tehát egészségnyereséget is tapasztalnak a hívőknél. Az imádkozó ember türelmesebb az átlagnál, nagyobb empátiával rendelkezik, könnyebben feldolgozza a váratlan eseményeket, mint egy ateista. A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága 30 éve alakult, az egyetlen felekezetközi keresztény egészségügyi szervezet, ahol minden Krisztust követő egészségügyi dolgozó előtt, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül nyitva áll. Az Ügyben megszólaló szakember arra is kitért, miért fontos az összefogás Magyarországon és határainkon túl is, és miként tartják kiemelt feladatuknak bátran képviselni a keresztény értékeket a társadalom felé.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.