vezető
A Jobbiknak sikerült egy héten belül két nemzetbiztonsági kockázatú ügyet produkálni
A Jobbik Ifjúsági Tagozatának politikusa, Szabó Bence volt az, akinek sikerült egy füstgránátot aktiválnia a képviselői irodaházban szerdán este a frakció 242-es szobájában. A párt közleménye szerint „pajkos fiataljaik” éppen leltároztak, így talált rá egyikük, aki „nem sejtette, mit tartalmaz a sztaniolpapírba csomagolt tárgy, ezért óvatlanul nyúlt hozzá”. Hozzátették: örömteli, hogy nem sérült meg senki, csupán vagyoni kár keletkezett, amit az időközben beindult oltóberendezés okozott. Szerintük azt is érdemes hangsúlyozni, hogy a leltározó kollégák lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem keletkezett nagyobb kár, hiszen a beindult füstgránátot azonnal kihelyezték az ablakpárkányra. Itt pedig elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett be a különösen védett objektumnak számító képviselői irodaházba egy füstgránát? És vajon milyen szakértői szerződése van a Jobbikkal Szabó Bencének?Kormányinfó: április 7-ig zárnak az óvodák és általános iskolák, hétfőtől két hétre bezárnak az üzletek is
A koronavírus-járvány harmadik hullámának egyre aggasztóbb adatai miatt április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az iskolák és az óvodák Magyarországon – hangzott el a csütörtöki Kormányinfón, amelyet rendhagyó módon a Karmelita kolostorban tartottak meg, miközben a kabinet ülésezett. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a fentiek mellett elmondta, hogy a boltokat hétfőtől két hétre ugyancsak bezárják, ez alól csak az élelmiszerboltok, a drogériák, gyógyszertárak és benzinkutak jelentenek kivételt. Mint ismert, a koronavírussal kapcsolatos kormányzati tájékoztatási portálon azt írták, hogy csütörtökre 6278 új fertőzöttet regisztráltak, valamint elhunyt 152, többségében idős krónikus beteg. Kórházban 6554 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 639-en vannak lélegeztetőgépen.Fekete-Győr András olyan kommunista terrort ígért meg, hogy Péter Gábor fontolgatja a feltámadást
A Momentum nevű ügynökpárt elnökének bármely felszólalására a jóérzésű embereknek ipso iure ökölbe szorul a kezük, azonban kiemelt helyet kapnak a felháborodók között a jogászok, akiknek nemcsak a politikai lózungok tűnnek fel, hanem azok a szakmai böszmeségek is, amelyeket az ifjú Szamuely-reinkarnáció korábban nem látott magasságokba emelt.Ne játsszál a füstgránátoddal Bencus!
Bonyolult logikai sor ez. Ha van egy füstgránátod és feszültségoldásból elkezdesz játszani vele, akkor, ha véletlenül "beindul", tanácsos kidobni az ablakon. Mert különben bent lesz füst. És nem szeretnénk, ha bent füst lenne. Csak ennyi kérésünk lenne. Azt nem kérdezzük meg, hogy minek visz magával a Jobbik "szakértője" füstgránátot a képviselői irodaházba? A legújabb verzió szerint egyébként "találta" a Jobbik irodájában, akik persze nem tudják, hogyan került oda. Azt sem, hogy miért játszik vele. Csak azt kérjük, rendes kézigránátot már ne vegyen neki az anyukája és ne is találjon.A Jobbik szerint pajkos fiataljaik véletlenül füstbombáztak az Országgyűlés Irodaházában
Ha azt gondoltuk volna, hogy a Jobbik immár csak egy, a demagógiában és a populizmusba belesavanyodott párt, akkor bizonyíték a megmaradt vicces mivoltukra a szerdán késő este kiadott közleményük, amelyben azt magyarázták, hogy egyik parlamenti irodájukban miért füstgránátoztak a hozzájuk közel álló valakik. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bence, a Jobbik szakértőjének kezében beindult egy füstgránát. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda indított vizsgálatot. A történtekre reagált csütörtök reggeli Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.Viszlát, és további kellemes elhülyülést kívánunk!
Szép nap a mai. A Fidesz végre kilépett az Európai Néppártnak nevezett latrinából. Manfred Weber és a többi gerinctelen csúszómászó sziszeghet tovább odabent a sötétben, de a budiajtó rájuk lett csapva, túl sok már nem hallatszik belőlük, legfeljebb dühödt sziszegésük. Végre friss levegőt szívhatnak a magyar képviselők, s velük együtt Magyarország is.Hivatalos: a Fidesz kilép az Európai Néppárt frakciójából
Szerdán szavazott és fogadta el az Európai Néppárt (EPP) frakciója azt az alapszabályzat-módosítást, ami miatt kenyértörésre került sor a Fidesszel, hiszen a módosítás lehetővé teszi a nagyobbik magyar kormánypárt képviselőinek felfüggesztését. Ezt Orbán Viktor nem hagyta szó nélkül és hétvégi levelében belengette: amennyiben az EPP így fogadja el a módosítást, a Fidesz kilép a frakcióból. A Magyar Nemzet információi szerint Manfred Weber frakcióvezető azzal nyitotta meg a szerdai virtuális találkozót, hogy támadta Orbán Viktor miniszterelnököt. Sajtóinformációk szerint szerda délelőtt a 180 képviselő leadta szavazatát; úgy tudni, hogy több, mint 84 százalékuk arra szavazott, hogy módosítani kell az alapszabályon. A Süddeutsche Zeitung tudósítója azt írta, hogy 148-an szavaztak mellette, 28-an ellene, míg négy frakciótag tartózkodott. Novák Katalin Twitter-oldalán jelentette be, hogy a Fidesz a szavazás után elhagyja a néppárti frakciót.Itt van Orbán Viktor Manfred Webernek írt levele – A járványhelyzetben is a Fidesz a legnagyobb baja a néppártnak
Novák Katalin, mint a Fidesz külügyekért felelős alelnöke, közösségi oldalán tette közzé Orbán Viktor Manfred Webernek írt levelét, amelyben arról tájékoztatja az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy a magyar kormánypárt pontot tesz a már hosszabb ideje elhúzódó viták végére, és kilép a frakcióból.Nemcsak Szombathelyen, Tapolcán is botrányos múltú politikust indít az előválasztáson a DK
Szinte azzal egy időben, hogy úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozattal bizonygatják az ellenzéki pártok, hogy ők velejéig tisztességes jelölteket ajánlanak a választóknak a 2022-es országgyűlési választásokon, két választókerületben is olyan nevet dobott be a DK, akikről sok mindent el lehet mondani, de köznyelv szerinti feddhetetlenséget biztosan nem. Annak érdekében, hogy a korábban kétszer is elítélt és jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt álló Czeglédy Csabát ezen nyilatkozat ellenére is elindíthassák, külön klauzulát is megfogalmaztak: eszerint csak az nem feddhetetlen, aki még nem mentesült a büntetett előélet jogkövetkezményeitől – ha az illető, ez esetben Czeglédy elég régen volt elítélve, az olyan mintha meg se történt volna, a DK-s értelmezésben ezek szerint feddhetetlen. Gyurcsány pártjának másik mintajelöltje a tapolcai alapszervezetük elnöke, akinek a nevét egy több százmilliós csalással összefüggésben jegyezte meg egy ország. Sibak Andrást, a korábbi bankárt első fokon több éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték, másodfokon végül nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában felmentették. Az azóta balatoni büféssé lett gyurcsányista politikus most fényesebb jövő után ácsingózhat: a Demokratikus Koalíció őt indítja az előválasztáson.Ajánljuk még

















