Pesti Srácok

A Jobbik szerint pajkos fiataljaik véletlenül füstbombáztak az Országgyűlés Irodaházában

A Jobbik szerint pajkos fiataljaik véletlenül füstbombáztak az Országgyűlés Irodaházában

Ha azt gondoltuk volna, hogy a Jobbik immár csak egy, a demagógiában és a populizmusba belesavanyodott párt, akkor bizonyíték a megmaradt vicces mivoltukra a szerdán késő este kiadott közleményük, amelyben azt magyarázták, hogy egyik parlamenti irodájukban miért füstgránátoztak a hozzájuk közel álló valakik. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bence, a Jobbik szakértőjének kezében beindult egy füstgránát. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda indított vizsgálatot. A történtekre reagált csütörtök reggeli Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.

– olvasható a Jobbik szerdán késő este kiadott közleményében.

Hát akkor, próbáljuk megfejteni a jobbikos kódnyelvet! A saját irodájukba persze, hogy nem ők vitték be a füstgránátot. Két dolgot az ügyben fixre vehetnénk, ha az ügy felkerülne a Tippmix tabellájára: a következő órák egyik jobbikos szellemi terméke lesz, hogy a kormány – valószínűleg személyesen a tudjukki – csempészte be hozzájuk a szerkezetet, és nem elég, hogy odacsempészte, ráadásul lejárt szavatosságút rejtett el ott, hogy ezzel is veszélyeztesse az önfeledten füstbombázó fiataljaikat. Mit leltározhattak, ha egy ilyen eszköz került a kezükbe? Életszerű-e az, hogy az, akinél beindult a gránát, az halálra rémülten megnézi a szavatossági idejét? Érthetetlen, hogy kerülhetett át az őrségen a gránát? Nem úgy esetleg, hogy a képviselőket senki nem ellenőrzi? Esetleg korábban bármikor kérdéseket tett fel az őrség azzal kapcsolatban, hogy hát Kedves Jakab Úr, miért tetszik kereplőt, megafont, sípot-dobot, krumplis zsákot a parlamentbe bevinni? Mit szakért az a szakértő, akinek a kezében véletlenül – nyilván, hogy másképp – beindul a gránát. Miért épp az Országgyűlés szerverszobájánál indul be véletlenül – nyilván, hogy másképp – az eszköz. Van még belőle? Jut esetleg majd az Országgyűlés ülésterembe is belőle? Ha esetleg plenáris ülés alatt füstbombáznak majd, akkor megtisztelik-e annyira a kormánypártokat és a parlament elöljáróit, hogy nem lejárt szavatosságúval támadnak? Megannyi kínzó kérdés. Utánajárunk.

PestiSracok facebook image

A történteket elemezte csütörtök reggeli Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője:

Forrás: MTI/PS/Facebook; Vezető kép: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.