vezető
Korlátozták a PestiSrácok.hu Facebook-oldalát
Már a visszavonással fenyegeti a Facebook a PestiSrácok.hu közösségi oldalát, méghozzá “sorozatos szabályszegés” miatt. Vélhetően az ellenzéki trollseregnek köszönhető a kitüntetett figyelem, amivel oldalunkat a digitális karanténba zárná Zuckerbergék algoritmusa, a cenzor-szenzorok ugyanis gyűlöletbeszéd miatt szűrték ki több cikkünket is, majd törölte végleg csütörtökön este 20 és 21 óra között. Mivel korábban is volt tapasztaltunk már ehhez hasonló figyelmeztetéssel “a közösségi elveik megsértése miatt”, ezúttal nem úsztuk meg szankciók nélkül.Kiejtette a Fehérvár a franciákat – A magyarok nyerték az orosz rulettet!
Nagyszerű sikert hozott a MOL Fehérvár eddigi legjobb kupateljesítménye. A piros-kékek gól nélküli 90 perc és hosszabbítás után, 11-es rúgásokkal kiverték az Európa Ligából az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott francia Stade de Reims együttesét. A mieink ezzel továbbjutottak és ellenfelük a csoportkörért a Standard Liege-Vojvodina párharc győztese lesz majd.A bolgár miniszterelnök szétlőtt koponyája és az Apró-klán titkai – Este jön A Hálózat első adása a PestiTV-n
Este nyolckor a PestiTV-n elindul A Hálózat, avagy A Vörös polip. Az első adásban a bolgár-magyar Apró-Dobrev-klánt járjuk körül. Megdöbbentő részletek, egy agyonlőtt bolgár miniszterelnök és egy kifosztott ország. Egy? Magyarországot is szétlopták a kommunisták és posztkommunisták, akik 1980 és 2010 között közel 250 milliárd dollárt vitték ki az országból. Ismételjük el: 250 milliárd dollárt. A bűnösök? Köztünk járnak.Gyurcsány mérgezett egerei
Gurulnak a gyurcsányisták gyógyszerei szerteszét. Fleck Zoltán a jogállam fölfüggesztésével fenyeget, Gábor György pedig az ellenállás új, még durvább korszakával riogatja a fideszeseket. Közben Fegyőr András már azt is kiszámolta, hány kormánytisztviselőt rúgnak ki, ha hatalomra jut a tan(ács)köztársaság. Véres leszámolás lesz, annyi szent. Persze, végső soron az egész csak rajtunk múlik: hagyjuk-e az újbolsevik őrjöngést, vagy leverjük őket 2022-ben.Orbán Viktor Brüsszelből jelentkezett be: "Nincs áttörés a migrációs javaslatcsomagban"
Orbán Viktor Brüsszelbe utazott, hogy az Európai Bizottság új migrációs javaslatcsomagjáról tárgyaljon. A magyar miniszterelnök továbbra is elkötelezett amellett, hogy ne léphessenek be az unió területére illegális migránsok.Hogyan csaltuk Budapestre a Szuperkupát és miért utálnak minket Portóban? Ez is kiderül a Politikai Hobbistából!
A Politikai Hobbista szerda este ismét sportműsorrá változott. A vendég Szöllősi György volt, akivel együtt csodálkoztak rá a srácok, hogy nem vették el a Fradi góljait Norvégiában jogállamisági hiányosságok miatt. A csütörtöki UEFA-szuperkupa kapcsán – amellett, hogy a Nemzeti Sport főszerkesztője elmesélte, mekkora sportdiplomáciai teljesítmény volt a rendezés megszerzése – felmerült, hogy ha valaki gócot akar csinálni a stadionból, akkor a meccs után az ellenzéki aktivistáknak be kell szökniük, végig kell nyalogatniuk az ülőhelyeket és a mellékhelyiségeket, mivel Németországból és Spanyolországból érkező szurkolók nem találkozhatnak bennszülöttekkel. Kivételesen Rácz Zsuzsi is bekapcsolódott a kanapéról a témába, ő büszkén elmesélte, hogy a lesszabály pont olyan, mint egy leárazáson várni a nyitásra. Persze a Szuperkupa megrendezése nemcsak belföldön, hanem külföldön is rengeteg ellenzőre talált, Portóban, Portugália második városában kifejezetten utálják most a magyarokat, mert úgy érzik, elcsakliztuk tőlük az eseményt. A Puskás Aréna kapcsán nem csak a foci, hanem Mészáros Lőrinc bulija és a hagyaték kérdése is terítékre került. Az adás első felén se tekerjenek át! A srácok a kretén, de veszélyes egyetemi oktatókon csámcsogtak, akik amellett, hogy az ideológiai téveszméikkel mérgezik az ifjúság lelkét, magánemberként folyamatosan tömeg- és rablógyilkosságokról delirálnak a haladó média pixelein, felnőve ezzel Lukácshoz, aki hajdanán szintén nem a harmadrangú filozófiai meglátásaival került be a történelemkönyvekbe.A költségvetési botrányban felfüggesztettet kapott, a kémkedés vádja alól felmentették KGBélát
Csütörtökön hoztak ítéletet a Budapest Környéki Törvényszéken Kovács Béla korábbi jobbikos politikus, ismertebb nevén KGBéla ügyében. A hosszas tárgyalássorozat után a bíróság Kovács Bélát a kémvád alól felmentette, míg a költségvetési csalás ügyében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte – 3 évre felfüggesztve –, valamint 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.A Politico Orbán Viktort gyalázó címlappal próbálja felhívni magára a figyelmet
Csütörtökön a Politico "kihagyhatatlan címlapsztorival" jelent meg a magyar miniszterelnökről "Hogyan tette tönkre Orbán Viktor az EU-t – és úszta meg?" – címmel. A Politico Orbán-ellenes cikkei eddig is felülmúlták a legmerészebb liberális álmokat, de a ma közzétett tartalommal egészen biztosan ők kapnák meg "a hogyan lehet elferdíteni a valóságot?" – képzeletbeli sajtóverseny első helyéért járó szivárványos babérkoszorút.Ti mindent utáltok, ami nemzeti? – Kemény vitát hozott a Polbeat Pankráció, ezt látnia kell!
Parlamenti összecsapás, antiszemita baloldal, ellenzék és a foci, Farkasházy Tivadar és a gyűlölet, valamint a biciklisávokat imádó Karácsony Gergely – négy téma, négy vendég és a legkeményebb szópárbaj a Polbeat Pankrációban. Lánczi Tamás, Törcsi Péter, Nagy Attila Tibor és Nagy József nem kímélték egymást. Ezt látnia kell, mint ahogy azt is, Szarvas Szilveszter hányszor mentette meg a kiütéstől Nagy Józsefet, a 24.hu újságíróját.Ajánljuk még

















