vezető
Amit Czeglédy nem tesz a kirakatba: Budai után a PestiSrácok.hu ellen is felsült Gyurcsány ügyvédje
Megszüntette a munkatársaink ellen Czeglédy Csaba által indított büntetőpert a Budai Központi Kerületi Bíróság. A július 14-én hozott, most megküldött végzés szerint nem rágalmaztuk a hatmilliárdos költségvetési csalással és bűnszervezet vezetésével vádolt politikust, sőt, tényállításaink még csak becsmérlőek sem voltak. Czeglédy temérdek sajtó-helyreigazítási, sőt, büntetőpert is indított portálunk és munkatársaink ellen. Az egyik ilyen pert azt követően indította, hogy az ügy egyik érintettje, egy védett tanú anonim módon, videointerjúban beszélt stábunknak arról, hogyan használták az iskolaszövetkezetes diákmunkásokat a választási kampányokban, és Czeglédy hogyan és milyen szocialista kampányokat finanszírozott.„Nem vagyok Gyárfás falova” – PS-interjú az ellenzék össztüzébe került Petrov Ivánnal, aki megszüntetné az úszósport Budapest-függőségét
Egészen képtelen történetekkel bombázza Wladár Sándor (jelenlegi MÚSZ-elnök) riválisát, kihívóját, Petrov Ivánt. Az ellenzékkel folyamatosan pózolgató elnök odáig süllyedt, hogy Gyárfás trójai falovának nevezte a fiatal szakembert. A PestiSrácok.hu exkluzív interjút készített a Győri Úszósport Egyesület vezetőedzőjével, aki vasárnap este akár az új elnöke is lehet az úszósportnak. Petrov legfontosabb célja, hogy legyőzze a vízfejet, azaz a sportág Budapest-centrikusságát.Operatív törzs: Újabb nyolc halálos áldozatot követelt a járvány, tünetek esetén azonnali, ingyenes tesztet kérhetnek a háziorvosok (Videó!)
Hatszázharminchárom új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a járványügyi szakemberek, a kór újabb nyolc halálos áldozatot követelt, akik krónikus betegek voltak – közölte kedden a koronavirus.gov.hu. Az operatív törzs keddi beszámolóján az országos tisztifőorvos elmondta: már több, mint hatszázharmincezer embert teszteltek; a tapasztalatok azt mutatják, hogy a járvány második hulláma jellemzően a fiatalokat érinti. A háziorvosok azonnali, térítésmentes teszteket kérhetnek a tüneteket mutató betegek esetében. Müller Cecília az iskolákban bevezetett reggeli lázmérésről elmondta, hogy a tanintézmények törekedjenek arra, hogy több bejáraton keresztül engedjék be a tanulókat, elkerülve így a sorok kialakulását. Müller Cecília hangsúlyozta, hogy ha a veszélyhelyzet tovább romlik, ismét bevetik az ellátásban a nyugdíjas orvosokat, illetve a rezidenseket.Sivalkodó libsevikek
Múlt hétfőn, a Politikai Hobbista első adásában hiába mondtuk ki háromszor is a „b” betűs szót, mégsem kezdtek tőle hisztériázásba a libernyákok. Már-már azt hittük, megjött az eszük, netán humorérzékük lett – na jó, ezek közül egyiket sem gondoltuk –, de végül amit a „b” betűs szó nem ért el, azt megtették a vendégeink. Úgy kiakasztották ugyanis a toleránsok toleranciamutatóját, hogy azóta sem hagyták abba a picsogást.Nincs langyos átmenet: konzervatív valóság vagy liberális moralizálás
A legelszálltabb valóságkerülő balosok évek óta hangoztatják, hogy lényegében nincs kormányzás Magyarországon. Szabad persze utálni a miniszterelnököt, de azért a valósággal való kapcsolattartást nem érdemes teljes egészében elengedni a harag kedvéért. A kormányzás hiányát hangoztatóknak nincs más dolguk, mint megnézni, hány karakter hosszú esszében foglalta össze Orbán Viktor az előttünk álló másfél év teendőit, következetesen az elkövetkező évek-évtizedek céljai közé és a konzervatív eszméhez illesztve. A mondatok elolvasása viszont azoknak ajánlott, akiknek van véleményük a világról a saját életük problémáinak O1G alakú kivetítésén túl is. Orbán felvázolta a lemaradófélben lévő Európa fő világnézeti töréspontját, és világossá tette, hogy a konzervatívok ennek melyik oldalán kell, álljanak – ha a jövőben is létezni akarnak.Országgyűlés – Orbán: Járványhelyzetben erkölcstelen és káros a kormány ellen folytatott harc (Videó!)
A forró ősz után forró, a 2022-es parlamenti választásokig tartó forró időszak következhet – erre utal Orbán Viktor hétfőn, a Magyar Nemzetben megjelent írásán kívül az Országgyűlés őszi ülésszakának ugyancsak hétfői kezdetén tapasztalható hangulat is. A parlamenti munka újabb fejezetét a miniszterelnök nyitotta meg napirend előtti felszólalásával, amelyben összegezte a koronavírus-járvány miatt megtett intézkedéseket, azok gazdasági, társadalmi hatásait, felvázolta a kór második hullámának kezelésére kidolgozott stratégiát, és előrejelzést adott annak várható hatásairól is. A kormányfő arra kérte az ellenzéket, hogy segítsék a kabinet munkáját, ne akarjanak minden egyes járványtani kérdésből politikai tőkét kovácsolni, de a kérés süket fülekre talált: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ezúttal is spirituális énjét csillogtatta meg, és egyebek mellett a Bibliában nem található bibliai idézetekkel szórakoztatta az erre fogékonyakat. Jakab Péter Jobbik-elnök ultimátumot adott volna a kormánynak, ha pimaszságáért Kövér László házelnök nem vette volna el tőle a szót. Schmuck Erzsébet azt vonta kétségbe, hogy a magyarok túlélik a mostani válságot, mire Orbán Viktor azt válaszolta neki, ezért üdvös mindannyiunk számára, hogy az ellenzék ellenzékben van. A parlament hétfői ülésnapján a PestiSrácok.hu-nak interjút adott Hollik István: a Fidesz kommunikációs igazgatója az ellenzék viselkedéséről és a kormány feladatairól is beszélt stábunknak.Ilyen az ellenzék! – Nézze meg, Gyurcsányék, Jakabék hogyan tették ma is kocsmává a parlamentet (videó!)
Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter is felszólalt a parlament őszi ülésszakának nyitóülésén. Szabó Tímea hozzá nem értésről beszélt, Gyurcsány lopásról, Jakab meg csak megpróbált valamiről, mert kocsmai stílusa miatt Kövér László házelnök megvonta a szót a Jobbik elnökétől. Nézze meg, hogyan viselkedik az ellenzék, Jakabot hogyan utasította rendre Kövér László, és mit mondott Orbán Viktor miniszterelnök a Gyurcsánnyal összeálló jobbikosoknak.Havas: Leszerepeltünk, leköphetjük egymást – Amikor Hornék megpróbálták kiirtani a nemzeti újságírást
Horn Gyuláék nem kegyelmeztek a nemzeti újságírásnak 1994-ben, akkor, amikor a magyar társadalom érintett része visszaszavazta a pufajkás, posztkommunista brigádot a hatalomba. Mindenki sejtette, hogy a bolsevik hagyományokhoz méltó, kegyetlen bosszú következik, és így is történt. Horn utasítására kirúgták az MDF-kormányhoz lojális újságírókat, Chrudinákot alkalmazták, de szerepelni nem szerepelhetett. A kegyetlen szőnyegbombázás láttán még Havas Henrik is felemelte a szavát (feltehetőleg csak pózból), azt ígérte, hogy visszavonul, ha ez folytatódik. Természetesen nem tette. Az sem titok, hogy sok ellenzékbe került konzervatív képviselő is csak hallgatott, semmit sem tettek a kirúgott tévések és újságírók védelmében. Stefka István nem felejt és szembesít. Médiaháború, 23. rész. A háborút követő kegyetlen megtorlás kulisszatitkai.Megosztotta a PestiTV adását, egészen elképesztő indokkal tiltotta le a Facebook
Esküvői fotója miatt kapott olvasónk tiltást a Facebookon, amit az "algoritmus" véletlenül akkor szűrt ki káros tartalomként, miután megosztotta a PestiTV keresztény műsorának linkjét. Az indoklás igencsak meredek még akkor is, ha tudjuk, hogy azok a fránya algoritmusok mennyire érzékenyek. Az esküvői fotót ugyanis azért minősítették káros tartalomnak, mert szerintük "számos országban törvénybe ütközik a 18 éves életkor alatti személyek nyíltan szexuális tevékenység vagy magatartás közben ábrázoló kép készítése, megosztása vagy tudatos birtoklása. Ebbe a meztelenség is beleértendő." Itt halkan jegyeznénk meg, hogy egy keresztény fiatal házaspár esküvői fotójáról van szó, így képzelhetik, mennyire tekinthető életszerűnek, hogy kiskorú személyként és meztelenül fogadjanak egymásnak örök hűséget...Ajánljuk még

















