Pesti Srácok

Alföldi Róbert aranyérme – a rendező elsőként menekült A Riporter elől (PestiTV)

A magyar felsőoktatásban modellváltás zajlik. Az elavult az “állam a tulajdonos” konstrukciót egy sokkal modernebb és átláthatóbb alapítványi rendszer váltja, amelynek értelmében a felsőoktatási intézményeket kuratóriumok irányítják. Az új konstrukció lényege, hogy az állam minél távolabb tolja magától az egyetemeket, ezzel is megadva nekik a függetlenséget. Ezt minden eddigi felsőoktatási intézmény megértette, kivéve a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az SZFE vezetői és a rájuk telepedett balliberális pártok világbotrányt akarnak generálni az oktatás átalakításából, de ahogy a CEU, az MTA és az Index esetben is történt, már most kezd kifulladni a hisztéria.

A vergődés élharcosai között van többek között Enyedi Ildikó is, aki úgy beszél folyamatosan orbáni elnyomó diktatúráról, hogy legutóbb egymilliárd forint közpénzt kapott arra, hogy filmet készíthessen. A tiltakozás másik főalakja Alföldi Róbert. A Nemzeti Színház korábbi igazgatója többször is megnyilvánult az SZFE-hisztériában. Érdekes, hogy amikor A Riporter kereste fel Alföldit, akkor már nem volt túlságosan beszédes és elmenekült.

Fontos figyelmeztetés: járvány és gazdasági visszaesés idején feltétlenül nézze minden nap a múlt hétfőn elstartolt PestiTV-t, amelyet a PestiSrácok.hu csapata készít sok fiatallal és az internet megmondóembereivel kiegészülve. Elérhető – a nagyon nem üzleti okból teketóriázó Digin és alszolgáltatóin kívül – szinte minden alapcsomagban (több helyen csak októbertől), illetve fogható egy pár ezer forintos digitális antennával szabadon, az egész országban! Műsoraink röviddel az adás után visszanézhetőek a pestitv.pestisracok.hu oldalon, illetve egyidejűleg nézhetőek a különböző szolgáltatók internettévés platformjain, köztük a PestiSrácok.hu régi stream-partnerénél, az IttOtt.tv-n, ahol már havi 1590 forintért elérhető az alapcsomag. Nem szabad kihagyni!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.