vezető
Trócsányi László: Vigyázó szemünket Kárpátaljára vetjük (PS-interjú)
A kisebbséget kell védeni, nem a többséget. Az ukrán nacionalista vezetés azonban eljutott odáig, hogy a többséget védi a kisebbségekkel szemben – nyilatkozta portálunknak Trócsányi László igazságügyi miniszter a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatban. Hozzátette, erősebb és pontosabb megfogalmazást várt volna el a Velencei Bizottságtól az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban, amely valójában szembemegy a realitásokkal, mert csak ukrán nyelvű tanárok betelepítésével valósítható meg. Trócsányi László arról is beszélt, Nyugat-Európa egyes országaiban félelmet szül a kisebbségek emlegetése, ugyanakkor a felgyorsult, globalizálódó világban megjelent az identitás iránti igény, amely egyre erősödik. A miniszter hangsúlyozta, a magyar diplomácia a magyar kisebbségek érdekében maximálisan elvégzi a feladatát, „minden fórumon felszólalunk, minden rezzenésre odafigyelünk”, így mára a Velencei Bizottság is tudja, hogy a Big Brother figyel.Százmilliós alvilági kenőpénzek: hosszú időre rács mögé dugnák Gyurcsány volt titkosszolgálati főnökét
Jóval súlyosabb büntetés kiszabását kérte a Fővárosi Ítélőtáblától a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati vezetőire a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori, nem jogerősen öt év börtönre ítélt főigazgatója, Galambos Lajos és bűntársa terhére azt rója az ügyészség, hogy százmilliókkal vesztegette meg őket a magyar alvilág hírhedt és rettegett alakja, Jakubinyi Róbert.Nem tagad tovább az LMP - Szóvivőjük szerint a Jobbikkal és az MSZP-vel kell megoldást találniuk (PS-videó!)
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője is elismerte a PestiSrácok.hu kérdésére, hogy benne van a pakliban a nagy ellenzéki összeborulás, a horrorkoalíciónak kikiáltott Jobbik-LMP-MSZP-P-DK összefogás. Hadházy portálunk kérdésére azt mondta, akkor van értelme a visszaléptetéseknek, ha az széles körű és ha sikerül jó jelöltet találni, míg Kanász-Nagy Máté elismerte, hogy az LMP tárgyal a Jobbikkal. "Az LMP-nek, az MSZP-nek és a Jobbiknak kell közösen valamilyen megoldásra jutnia" - árulta el Kanász-Nagy Máté, mint ahogy azt is beismerte, tárgyalnak a Jobbikkal.Dabis Attila a PS-nek a kitiltásról: Románia nem normális ország, saját törvényeit sem tartja be (galériával!)
Minden eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni a románok a Székely Szabadság Napját. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a román hatóságok március 9-én kitiltották az országból Dabis Attilát. A kialakult helyzet miatt a Székely Nemzeti Tanács külügyi képviselője a budapesti Hősök terén ma megrendezett megemlékezésen vett részt, ahol hangot is adott az őt ért sérelmeknek. A PestiSrácok.hu a rendezvény után a további lépésekről faggatta Dabis Attilát, aki portálunknak elmondta, a határőrök elmondása szerint a kitiltást szorgalmazó parancs felsőbb körökből Bukarestből jött, arra viszont nem kapott választ, hogy miért. Schiffer András reményét fejezte ki, hogy az EU korrekt lesz és Románia ellen is elindítja a hetes cikkely alapján az eljárást.Győzni kell! - üzente Orbán Viktor (videóval!)
A miniszterelnök Gödöllőn folytatta az országjárását, ahova HÉV-vel ment le. Orbán Viktor felkészült az utazásra, hiszen a jegyről, valamint egy Nemzeti Sportról is gondoskodott. Időközben pedig szóba elegyedett egy fiatal családdal, valamint egy HÉV-vezetővel is.Troll: Liberálterroristák a Facebook gondolatpribékjei (videó!)
Liberálterroristák a Facebook gondolatpribékjei, a közösségi oldal a jobboldali, valóságot bemutató véleményeket háttérbe szorítja, a liberálisokat pedig felemeli, miközben a magyar választásokba is beavatkozik - jelentette ki az Echo TV Troll című műsorában Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese. Kiemelte, a Facebook önkényesen elutasította a kommunizmus áldozatainak emléknapján az áldozatokról megemlékező írást, de ezt nem merné megtenni a holokauszt áldozataival."Itt a júdáspénzed!" - Soros-álarcban dobtak ezüstöt a jobbikos Magvasi Adriánnak (videóval!)
Egy Soros-álarcos férfi dobott Júdáspénzt a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjének és az Alfahír főszerkesztőjének, Magvasi Adriánnak a lábai elé ma Budapesten a Lehel téren, ahol a köpönyegforgató párt politikusa Dúró Dórával, a párt képviselőjével utcafórumozott. A Soros-maszkos férfi gúnyosan és kifejezően meg is tapsolta Magvasit, miközben azt mondta neki: "köszönjük radikálisok!" A videót a PestiSrácok.hu egyik olvasójától kaptuk. Nem ez az első eset, hogy Vona Gábort és hű követőit a jobbikos árulással szembesítik a választók, korábbi szavazóik. Vonának már a müezzin is megszólalt, kisbuszára "Allahu Akbar" matricát ragasztottak, erdélyi látogatásakor pedig harminc üveggyönggyel is megajándékozták.Ajánljuk még

















