vezető
Vona a Reutersnek: Jövőre is küldünk Hanuka-üdvözletet, ha kormányozni akarunk, kellenek a partnerek
„Helyesen tettük, amit az ünnepek alatt tettünk” – nyilatkozta a Reutersnek adott angol nyelvű interjújában Vona Gábor a Hanuka-üdvözlettel kapcsolatban, hozzátéve, „ha kormányozni szeretnénk, partnerekre van szükségünk minden vallási felekezetben és csoportban”. A Jobbik elnöke arról is beszélt, a párt számít a kiábrándult baloldali választók szavazataira, a szükséges változásokat meg kell szenvednie a pártnak. Vona ígérte, megválasztása esetén visszaállítaná a fékek és ellensúlyok rendszerét.A "tökös magyarokat" ünneplik a Breitbart olvasói
Németh Szilárd kijelentése, mely szerint ki szeretné söpörni a Soros György által finanszírozott civil szervezeteket Magyarországról, elért a Breitbart szerkesztőségéhez is, akik a hír hallatán felkapták a fejüket, és a Facebookon egy “WOW”-val kommentálták a kezdeményezést. A jobboldali portál követői örömujjongásba törtek ki, és egy emberként ünneplik a szerintük "tökös magyarokat". Szemezgettünk a hozzászólásokból.KGB-fióka őskomcsit indítanak az álcivilek a hétvégi szentendrei időközi választáson
Időközi választást tartanak január 15-én, a 7-es számú választókerületben Szentendrén, a fideszes képviselő, Tolonics Gyula halála miatt. A korábbi választásokkal ellentétben a Jobbik és az MSZP sem állított saját jelöltet, pedig a PestiSrácok.hu-nak korábban elismerték, hogy lett volna emberük a feladatra. Így végső soron mindkét párt a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület jelöltjét segíti, aki olyannyira mondható civilnek, hogy a hírhedt Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében diplomázott, ami gyakorlatilag a szovjet KGB toborzóhelye volt. Ezután diplomataként fontos feladatai voltak a szovjet érdekszféra ütközőzónáiban. A civilnek mondott társaságban más politikai szereplő is feltűnik, például az a Kubatovics Áron, aki a Szigetvári-féle Együtt Országos Politikai Tanácsának tagja. Néppártosodás után szivárványkoalíció. Vajon a szentendreiek beveszik ezt a maszlagot?Egy bombanő a kanadai alt-right lázadók vezére
Van egy jó hírünk. Nem mindenki teljesen elmebeteg Kanadában. Justin Trudeau miniszterelnök kártékony tevékenysége ellenére az észak-amerikai országból még nem sikerült teljesen eltávolítani a tradicionáls értékeket, aminek remek példája Lauren Southern, aki napi szinten kérdőjelezi meg az egyedi személyes névmásokat, a feminizmust és politikai korrektséget.Lázár: Soros civiljeit nem akarjuk eltakarítani, de mindent tudni akarunk róluk
Arányos lesz és az ország érdekeit szolgálja majd, ha a közeljövőben Magyarországon törvényjavaslat készül a Soros György által támogatott és a belpolitikába beavatkozó civil szervezetek ellenében - válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón a parlamentben. Kiemelte, nem személyre szabott törvényt kell hozni, az Igazságügyi Minisztérium ezzel kapcsolatos javaslatát még nem ismerjük.Itt az új szabály: Magyarország területén migráns nem mozoghat szabadon
A hideg miatt a kormány felajánlja a segítségét a magyar településeknek, amely önkormányzatnak pénzre, segítségre van szüksége, haladéktalanul forduljon a Belügyminisztériumhoz - kezdte az újévi első Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ismertette, jelenleg 87 millió köbméter a napi gázfogyasztás Magyarországon, de ennél nagyobb igényre is fel vagyunk készülve, a gáztározókban elegendő a gázmennyiség, mint ahogy az áramfogyasztás kielégítése sincs veszélyben.G-nap a Közgépnél - Megtudtuk, miért szakított Simicska Lajos és Nyerges Zsolt
Bár két napja hiába várjuk a Közgép Zrt. válaszát arra, hogy miért távozott az óriáscég elnöke, Nyerges Zsolt, most Simicska Lajos környezetéből megtudtuk a szakítás pikáns hátterét. Kiderült, hogy Simicska a múlt hétvégét Nyerges Zsolttal töltötte, egy Rajkához közeli vadászházban. Az esti beszélgetés során tettlegességig fajuló vita bontakozott ki közöttük, melynek tárgya a cégcsoport a kormánnyal szemben indított háborúja, annak értelme és várható végeredménye volt.Ajánljuk még

















