vezető
Élet és halál uraként irányítja a Jobbikot Vona Gábor
Súlyos állításokat fogalmazott meg Vona Gáborról több, a Jobbik szűk pártelitjéhez tartozó politikus - írja a Lokál. A lap forrásai abban bíznak, hogy a mostani jelzés célt ér, és Gábor visszafordul arról az útról, amelyen most elindult.Önként elhagyta Belgiumot a gyűlöletkeltés miatt kiutasított muzulmán vallási vezető
Önként elhagyta Belgiumot a gyűlöletet keltő prédikációi miatt tíz évre kiutasított imám - közölte a La Libre Belgique belga napilap kedden.A lezuhant futballcsapatot gyászolja Brazília - Messiék is ezzel a géppel utaztak néhány hete
Mindössze öten élték túl azt a kolumbiai repülőgép-katasztrófát, amelynek egy brazil futballcsapat is áldozatául esett. A brazil Chapecoense együttesének játékosai a Copa Sudamericana döntőjében léptek volna pályára. A történtek miatt a dél-amerikai szövetség felfüggesztette az összes mérkőzését. Néhány hete Messiék ugyanezzel a géppel utaztak.Nem kap év végén milliós jutalmat a siófoki polgármester - Leszavazták az előterjesztést
Idén nem lesz polgármesteri jutalom Siófokon. A helyi képviselők döntése értelmében - hét igen, kettő nem, három tartózkodás - Lengyel Róbert a balatoni város vezetője nem kap egy fillért sem. Próbáltuk elérni az ügy miatt kibukott polgármestert, aki a Facebookon kommentálta a fejleményeket. A helyi Fidesz frakció pedig közleményben részletezte döntésüket.Csak azért sem nevezik át a magyarországi úszóvébé obszcén nevű kabalafiguráját
Valószínűleg nem igazán tudták az úszó-szövetségnél, mit is jelent a magyarországi úszó-világbajnokság kabala-figurájának angol (!) neve az angol szlengben. Az élcelödő cikkeknek köszönhetően már biztosan tisztában vannak vele, ennek ellenére késő délutáni közleményükben leszögezték: kitartanak mellette!Simicskát isteníti, Orbánt ügynöközi a baloldal kedvenc közírója
Antall József, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc után most a milliárdos nagyvállalkozóról, Simicska Lajosról írt portrékönyvet Debreczeni József, a Gyurcsány-párt elnökségi tagja, A szürke dominanciás című könyv ma jelent meg. A DK-s politikus összeállításának érdekessége, hogy a liberális-baloldal által évtizedekig az Orbán melletti fő ellenségként kezelt Simicska portréját gyakorlatilag már "félistenként", de legalábbis áldozatként rajzolja meg Debreczeni. Az ellenségem ellensége a barátom elv alapján a majd' húsz évig gyűlölt és gyepált Simicskát megszánta a baloldal, és már fel is néznek rá, amiért minősíthetetlen szavak kíséretében hátba szúrta a miniszterelnököt. Debreczeni a könyvében ismét leügynöközi Orbánt, Simicskáról pedig azt vizionálja, hogy 2018-ban a nagyvállalkozó jelentheti majd a végjátékot a kormányfőnek.Az iszlámhoz fűződő viszony lehet a Jobbik belső törésvonala
Vallásgyalázónak tartja Toroczkai mecseteket és csadort tiltó rendeletét Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester. A Jobbikkal stratégiai együttműködésben álló polgármester nem érti, miért kell összemosni az iszlám békés híveit az illegális bevándorlókkal, a terroristákkal vagy éppen a melegekkel.Volt egyszer egy Jugoszlávia - háború a földeken és a futballpályán
Csak látszólag ellentmondás, hogy Jugoszlávia szétesése és a balkán futball aranykora egybeesett. „Olyan háború következett, amit szerb és horvát oldalról is a nép „szentesített”, saját igazságérzetéből, gyűlöletéből, bosszúvágyából. A jugoszláv futball magában hordozta, sőt megidézte az apokalipszist, pillanatok alatt a törzsi gyűlölködés színterévé vált. Volt egyszer egy Jugoszlávia (első rész).Ajánljuk még

















