vezető
Karácsony Gergely és Szabó Tímea máris építi "az új köztársaságot" - Videóval, galériával!
Orbán Viktor miniszterelnök "gyűlöletpolitikájának" bukásaként értékeli a Párbeszéd Magyarországért (PM) a kvótareferendum alacsony részvételi arányát. Szabó Tímea, a PM társelnöke pártja vasárnapi budapesti, több száz ember részvételével megtartott demonstrációján, a Kossuth téren azt hangoztatta, a félelemre építő hatalom, "Orbán Viktor embertelen és szívtelen kormánya" meg fog bukni. Hozzátette, a délutáni részvételi adatokból úgy látják, hogy már vasárnap megbukott az Orbán-kormány.A nemzetközi kommentárok szerint "fél kudarc" a népszavazás Orbán számára
Az első nemzetközi sajtókommentárok a népszavazás részvételi arány miatt érvénytelenségét és a kötelező uniós betelepítési kvótákra adott nem szavazatok győzelmét emelik ki a vasárnap tartott kvótareferendum kimenetelével foglalkozó kommentárjaikban.Orbán alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be
Nagy sajtóérdeklődés övezte a magyarországi kvótanépszavazást, illetve annak értékelését a kormány részéről. Jó néhány külföldi stáb is a helyszínen követte az eseményeket és Orbán Viktor beszédét, amelyben győzelemként értékelte a kvótanépszavazás eredményét.Örömkönnyek az ellenzékben - Gyurcsány Ferenc szerint a miniszterelnöknek le kellene mondania
Annak ellenére, hogy a népszavazáson a vártnál is kevesebben vettek részt a kormány győzelemként könyveli el a nemek elsöprő többségét. Ez természetesen kapóra jön az ellenzéki pártoknak, akik most kormányváltó hangulatba kerültek. A PestiSrácok összegyűjtött néhány érdekes reakciót.Gulyás Gergely: Elsöprő győzelemet arattak a kényszerbetelepítés elutasítói
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítók elsöprő győzelmeként értékelte a vasárnapi kvótanépszavazást az exit pollra és a részvételi adatokra hivatkozva. "A választópolgárok döntését (...) magunkra nézve kötelezőnek tekintjük" - mondta a politikus, a parlament alelnöke vasárnap este, a kvótanépszavazás lezárulta után a kormánypártok eredményvárójában, a Bálna Budapest épületében. Közölte: jogi értelemben a döntés az Országgyűlés kezében marad, de politikai értelemben a választók döntése "mindannyiunkat kötelez". Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arról beszélt: A kormány megkapta a politikai felhatalmazást, hogy Magyarországot megvédje Brüsszelben és minden helyszínen a kötelező betelepítési kvótától.Ajánljuk még

















