vezető
Seszták Miklós: A valódi menekültek két százalékot sem tesznek ki
Veszprémben kezdődött a Fidesz országjáró fórumsorozata a népvándorlás hazánkat érintő veszélyeiről és az Európai Unió által erőltetett kötelező betelepítési kvótáról. Összesen több mint 210 helyszínen várják előadásokra és beszélgetésekre a polgárokat.A volt börtöntárs szerint Juhász Pétert pénzelte Portik Tamás - Juhász állítja, csak sajtófigyelést végzett a maffiózónak
Egy, a Gyorskocsi utcai börtönből nemrég szabadult férfi azt állította a TV2 Tények Extra című műsorában, hogy a Prisztás-gyilkosság miatt 15 évre ítélt, a magyar alvilág egyik leggazdagabb, legrettegettebb vezéregyéniségének tartott Portik Tamás tanácsokkal és pénzzel is ellátja az Együtt politikusát, Juhász Pétert. Utóbbi egyébként már az interjú bemutatása előtt magára vette a vádat, amikor a hivatalos fb-oldalán délután öt órakor közölte, hogy portálunkon megvádolták. Pedig a tegnapi cikkünkben nem is említettük a nevét. Juhász videóüzenetében - hangsúlyozzuk, a TV2-s kitálalás előtt - előállt egy zavaros magyarázattal is, amelyben azt állította, hogy valóban ismeri Portik bizalmasát és személyi titkárát, E. Erikát, de csak azért állt vele kapcsolatban a közelmúltban, mert szívességből sajtószemléket készített Portik Tamásnak. Juhász szerint hiába vesz elő "a Fidesz" olyan fotókat, amelyeken ő borítékokat cserél E. Erikával, mert a borítékokban csak kinyomtatott újságcikkek voltak."Magyarország érdeke, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi migráns áradat"
Szájer József Európai parlamenti képviselő és Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója foglalta össze a népvándorlás aktualitásait, illetve Brüsszelnek a követező betelepítési kvóta bevezetése érdekében már elkészült konkrét javaslatcsomagok részleteit. A Fidesz Balatonfüreden zajló évadnyitó frakcióülésén olyan azonnali döntéseket sürgető helyzeteket vitattak meg, mint a törökországi puccs óta bizonytalanná vált Európai Unió és Törökország közötti megállapodás és a szerb-magyar határ permanens nyomás alatt tartása.Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke Szilvásy Györgyék felmentő ítéletét
Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is érintő, kémbotrány néven elhíresült büntetőper elsőfokú, felmentő ítéletét Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke. A Fidesz politikusa annak fényében lepődött meg igazán, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel Szilvásyékat. Ugyancsak rácsodálkozott a törvényszék döntésére Gulyás József, a bizottság korábbi, SZDSZ-es tagja is, aki szerint az ügyben olyan súlyos szakmai hibák, szabálytalanságok történtek, hogy ennek valamilyen következménye kellett volna, hogy legyen.Hóman és Bayer a legfontosabb téma az ENSZ-ben
Bayer Zsolt és Hóman Bálint volt az ENSZ antiszemitizmussal foglalkozó találkozójának fő témája. Samantha Power az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete beszédének jelentős részét szentelte Magyarországnak. Szerinte Hóman Bálintban és Bayer Zsoltban közös, hogy nem csak a zsidókat támadták, hanem más kisebbségeket is.Futball: A szurkolóknak vallás, identitás, a címéhes tömegnek termék, illúzió
Rossz irányba megy a világfutball, a sport? Régen vallás volt, most üzlet, címéhségben, aranylázban szenvedő szurkolókkal az egész világon. „A tradíciókhoz ragaszkodó szurkoló ma már értéktelen, beskatulyázott és kiirtandó anomália a legtöbb klub számára”. Pedig mi ikonokat szeretnénk látni, nem a pénzvilág hamis bálványait.Ajánljuk még

















