Pesti Srácok

vezető

Kövér László: A politikában hosszú távon nem lehet hazudozni és erkölcstelenül viselkedni (Interjú)

HGHuth Gergely Arcok 2016 június 26.
Nem lennék az új MSZP-elnök helyében - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Kövér László, az Országgyűlés elnöke, rávilágítva, hogy a szocialistákat megpróbálják visszalökni a Gyurcsány-féle nemzetárulók ölébe, miközben az MSZP máig nem volt képes megszabadulni az utódpártiság brutális koloncától sem. A házelnököt megkérdeztük a formálódó DK-MSZP-Jobbik-szövetségről is, amiben Kövér László nem lát semmi meglepőt. - Az elvtelenek koalíciója jön létre, miként a világháború után is tömegével fogadták be a kommunisták a volt kisnyilasokat - mondta, hozzátéve, hogy a Jobbik felé kacsingató Haraszti Miklós és társai iránt mély szánalmat érez. A brit szavazók döntéséről kijelentette: nem Európára, hanem Brüsszelre mondtak nemet a választók, amely "egyre inkább egy rosszindulatú daganathoz kezd hasonlítani". - Az európai embereknek elege van ebből a politikai kurzusból, a többség azt szeretné, ha Európa Európa maradna, és az örömteli - tette hozzá. Az Uniónál a magyar kormányt feljelentgetőket minősítve az elnök megjegyezte: Magyarország számára a legnagyobb büntetést a niedermüllerek, gyurcsányok és jávorbenedekek létezése jelenti, ám ebben sajnos nincs semmi új, hiszen amit képviselnek, az legalább 120 éve jelen van a magyar közéletben. Kövér László az 56-os emlékév apropóján bírálta az oktatás- és kultúrpolitikát, kijelentve, hogy "sem a köznevelésben, sem pedig a kultúra átadásának egyéb területein nem történt fordulat 1990, de 2010 után sem".
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.