vezető
Itt a bizonyíték! - Portik önmagának is ellentmondva igyekszik besározni Rogán Antalt
Saját magának mondott ellent a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen tizenöt évre ítélt Portik Tamás mai bírósági meghallgatásán, amikor azt állította, hogy tízmillió forintnak megfelelő eurót vitt Rogán Antal volt belvárosi polgármesternek. A maffiózót ugyanis saját korábbi szavai cáfolják, amikor 2008 nyarán Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezetőnek a lehallgatott beszélgetés napvilágra került jegyzőkönyve szerint azt állította, kizárólag baloldali politikusoknak vitt pénzt, jobboldalra „nem akart adni”. Az Aranykéz utcai robbantás ügyében első fokon szintén elítélt bűnöző Juhász Péter kérésére tett tanúvallomást abban a személyiségi jogi perben, amit még Rogán Antal indított az Együtt politikusa ellen. A maffiózó szavahihetőségét az ismert előéletén túl az is megkérdőjelezi, hogy az ominózus 2008-as találkozón éppen fideszes politikusok lejáratására kapott megbízást a Gyurcsány-kormány tisztviselőjétől.Nagy Imrével a nemzet szabadságvágyát is föld alá temették - Máthé Áronnal beszélgettünk
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kivégzések és az újratemetés évfordulóján nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát. A portálunknak nyilatkozó történész szerint a szimbolikusan hátradrótozott kézzel, arccal a földnek eltemetett Nagy Imrével egy nemzet szabadságvágyát is a föld alá ásatta a rettegő kommunista hatalom. Máthé Áron úgy látja, boszorkányüldözés helyett egy szimbolikus perre lett volna szükség, amely összegző ítéletet mond a kommunizmus bűneiről, de ezt a lehetőséget végérvényesen elszalasztottuk.Simicska is bejelentkezett az Indexre a parazitának és tolvajnak titulált Spéder Zoltánnál
A PestiSrácok.hu információi szerint hatalmas a versenyfutás az egyelőre még Spéder Zoltán bankár-médiamágnás közvetett tulajdonában álló Index.hu-ért, miután a hírportált kiadó CEMP-csoportra a baloldal nyugati mecénásai által pénzelt, a 168 Órában és a Klubrádióban érdekelt Brit Média Kft. és Simicska Lajos is rátenné a kezét. Utóbbinak ráadásul több forrásból is megerősített hírek szerint opciós szerződése van az Indexre. Gyakorlatilag mindkét fél saját lapjában "tette meg a hivatalos ajánlatát". Csakhogy az Index kijátszása a Spéder-vagyonból a csődbűntett gyanúját is felvetné, tekintve, hogy eltűnt állami milliárdokat kérnek számon a nyomozók a nagyvállalkozón.Ajánljuk még

















