Pesti Srácok

Nagy Imrével a nemzet szabadságvágyát is föld alá temették - Máthé Áronnal beszélgettünk

Nagy Imrével a nemzet szabadságvágyát is föld alá temették - Máthé Áronnal beszélgettünk

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kivégzések és az újratemetés évfordulóján nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát. A portálunknak nyilatkozó történész szerint a szimbolikusan hátradrótozott kézzel, arccal a földnek eltemetett Nagy Imrével egy nemzet szabadságvágyát is a föld alá ásatta a rettegő kommunista hatalom. Máthé Áron úgy látja, boszorkányüldözés helyett egy szimbolikus perre lett volna szükség, amely összegző ítéletet mond a kommunizmus bűneiről, de ezt a lehetőséget végérvényesen elszalasztottuk.

Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezett tegnap az ország, kivégzésük 58. és újratemetésük 27. évfordulóján. A központi rendezvények keretében a budapesti Vértanúk terén található Nagy Imre-szobornál tartottak megemlékezést, majd a néhai kormányfő sírjánál helyeznek el koszorút. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kivégzések és az újratemetés évfordulóján nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát.

Mindenki benne volt a kis lila füzetben

A NEB internetes oldalán (www.neb.hu) elérhető összeállítás alapja az a százötven nevet tartalmazó lila iskolai füzet, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik 1957. április 13-ától beléphettek a politikai rendőrség vizsgálati osztályának Gyorskocsi utca 31. szám alatti székhelyén a harmadik emeleti zárt folyosóra, ahol a Nagy Imre-ügy szereplői raboskodtak. A legjelentősebbnek számító ügyek - köztük a Nagy Imre-per - előkészítésére és lebonyolítására a vizsgálati osztályon belül külön részleget hoztak létre, ahová a politikai rendőrség legmegbízhatóbbnak, legalkalmasabbnak tartott munkatársait vezényelték át, döntő többségükben volt államvédelmi beosztottakat. Az úgynevezett K-részleget Rajnai Sándor irányította.

PestiSracok facebook image
gyorskocsi
Gyorskocsi utca; Fotó: utolag.com

Az I. számú vizsgálati csoport foglalkozott a Nagy Imre-üggyel, ezt Ferencsik József - az önálló ÁVH kémelhárító főosztályának hajdani első embere - irányította. A politikai összekötő Biszku Béla belügyminiszter, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának (majd Politikai Bizottságának) tagja volt. A szovjet "tanácsadó elvtársak" részvétele a különrészlegen lefolytatott vizsgálatokban egyértelműnek tűnik.

A kis lila füzetbe nemcsak a K-részleg tagjainak a nevét jegyezték fel, hanem az ezredestől kezdve a szakaszvezetőn át minden állambiztonsági tisztét, operatív beosztottét, irodai segédtisztét (gépírónő), a vizsgálati osztály főorvosáét, egy bűnügyi fényképészét és négy "külsős" ügyészét, sőt Non György volt legfőbb ügyészét is, azokét, akik a vizsgálati osztály fogdájának duplán elzárt területére beléphettek.

Elvárás volt az ideológiai érzékenység

Portálunk a hírrel kapcsolatban megkereste Máthé Áron történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesét, aki elöljáróban elmondta, a Gyorskocsi utca 31. szám alatti, harmadik emeleti zárt folyosó tulajdonképpen amolyan börtön volt a börtönben, ahol Nagy Imrét és tásait őrizték és kihallgatták. Az itt dolgozóktól külön elvárás volt a kényes politikai szituáció iránti ideológiai érzékenység, hogy a koncepciós per a hatalom számára legelőnyösebb eredménnyel zárulhasson.

mathearon
Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága alelnöke; Fotó: MagyarIdők.hu

Nagy Imrével egy nemzet szabadságvágyát is a föld alá temették

A történész elmondta, Nagy Imrétől életében azért tartott a hatalom, mivel nevéhez egyfajta, a Kádár-kormánnyal szemben álló kormány kapcsolódott, amelynek Nagy Imre volt a miniszterelnöke. Hozzátette, Nagy Imre bár tartását mindvégig megőrizte, alapvetően mégis hithű kommunista volt, éppen ezért is volt annyira veszélyes a kommunista vezetés szemében.

Máthé Áron hangsúlyozta, nem véletlen, hogy Nagy Imrét arccal lefelé, összedrótozott kézzel, Borbíró Piroska néven temették el a 301-es parcella egyik eldugott, elvadult részén. Eltemetésével a magyar nemzet forradalmi hevületének, szabadságvágyának jelképe volt a földbe elásva. Ez a szimbólum idővel Nagy Imre tényleges politikai súlyánál is szélesebb értelmet nyert. Ameddig Nagy Imre el volt ásva, addig maradhatott fenn a diktatúra.

A társadalom rég ítélkezett Biszku felett, a bíróság nem

Máthé Áron hozzátette, Biszku Béla a nevezett időszakban kapcsolattartó volt a különböző hatalmi ágak között, és bár történelmi felelőssége vitathatatlan, a bíróság többszöri nekifutásra sem volt képes ítéletet hozni ügyében, olykor meghökkentő indokokra hivatkozva. A NEB alelnöke szerint jelképes, hogy Nagy Imre újratemetése előbb valósulhatott meg, mint jogtipró elítélésének eltörlése.

- hangsúlyozta.

Hozzátette, a NEB megalakulása óta azon dolgozik, hogy a kommunista elnyomó neveinek nyilvánosságra hozásával legalább szimbolikusan kárpótolni lehessen az áldozatokat.

Egy szimbolikus ítéletről maradtunk le

Portálunk kérdésére, miszerint lesz –e bármilyen jogi következménye a nevek nyilvánosságra-hozatalának, Máthé Áron elmondta, a NEB szerint felesleges boszorkányüldözést folytatni. Sokkal lényegesebb egy nagy szimbolikus perben összegezni a kommunizmus bűneit, és abban ítéletet hozni. A történész szerint látható, hogy Biszku Béla esetében egy történelmi lehetőség szalasztódott el, és ehhez az is hozzájárult, hogy a NEB-et nem kérték fel a Biszku-perben szakértőként.

Biszku 3-HPGY
Történelmi lehetőséget szalasztottunk el; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A Kádár-rendszer sunyibb volt és alattomosabb

Portálunk a történésztől arról is érdeklődött, a jól összeszokott koncepciós-csapat hetvenes évekbeli felszámolása miért történt. Máthé Áron véleménye szerint Kádár köztudottan nagy sakkjátékos volt, így előszeretettel helyezte a legmegbízhatóbb elvtársakat kulcspozícióba. Hangsúlyozta, éppen emiatt a Kádár-rendszer sokkal alattomosabb, sunyibb volt. A hatalmi gépezet kimondatlan utalások, félszavak, szakzsargonba rejtett belső tartalmak alapján működött, mivel a keményvonalasok pontosan értették és tudták, mit és hogyan kell csinálni. Így semmilyen súlyos következményekkel járó utasításnak nem maradt nyoma. Máthé Áron megjegyezte, ez természetesen otthagyta bélyegét az akkori társadalmon, és a történtek későbbi feldolgozatlanságán, a felelősségre vonás elmaradásán.

Ma már nem mernek a hóhérokért tüntetni

Máthé Áron végezetül felidézte, a Terror Háza 16 évvel ezelőtti megalakulásakor a legnagyobb botrányt a balliberális oldalon a tettesek falának közszemlére tétele volt. Mára odáig jutottunk, hogy az alaptörvény rögzíti a NEB felelősségét és kötelességét a diktatúrák bűneinek földerítésében és nyilvánosságra hozásában.

tettesek
A tettesek fala; Fotó: terrorhaza.hu

Hová lettek az elvtársak?

Nem csak az érdekes, hogy kik vettek részt a Nagy Imre és társai elleni per előkészítésében, hanem az is, ők hol szocializálódtak és mi lett a későbbi sorsuk - erről már Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke beszélt az M1-nek. Elmondta, volt köztük olyan, aki 1962-63-ban - amikor átszervezték az állambiztonságot - elhagyta a testületet. Példaként említette, hogy Ferencsik József ezredes a Hungexpo egyik vezetője lett. A NEB elnöke szerint az is érdekes, hogy akik az átszervezés után is maradtak a belügyben, azokat az 1970-es, 1980-as években nyugdíjazták.

- jegyezte meg.

Krahulcsán Zsolt tudományos kutató a műsorban arról beszélt, további kutatási irány lehet az, hogy a korábbi vizsgálók közül többen a kultúra területére kerültek, jellemző volt, hogy könyvkiadóknál vagy vállalatok, minisztériumok jogi osztályán tűntek fel. Földváryné Kiss Réka ehhez hozzáfűzte, volt olyan, aki a kémelhárításhoz került és olyan is, aki az izraeli titkosszolgálatnál folytatta pályáját.

Nagy Imre a legmélyebb megaláztatásban emelkedett a legmagasabbra

A Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 58. és újratemetésük 27. évfordulója alkalmával rendezett megemlékezésen Trócsányi László arról beszélt, Nagy Imre akkor emelkedett a legmagasabbra, amikor a legmélyebb megaláztatással, az igaztalan halálos ítélettel sújtották . A miniszter felidézte, Nagy Imrét nem egy szabad választás, hanem valamiféle spontán népakarat emelte a kormányfői székbe. Őt a vértanúság, a magyar néppel vállalt sorsközösség vállalása legitimálta azzal, hogy nem kért kegyelmet és elutasította a magyar nép szabadságát eltipró erőkkel a kollaborálásnak még a lehetőségét is.

megeml
Nemzeti gyásznap; Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A vértanúk emléke az alkotmányos identitás része

A miniszter arról is beszélt, Nagy Imrétől halálában többen féltek, mint életében. Nagy Imre szerepe, élete és halála akkor is tabu maradt, amikor a rezsim ereje teljében érezhette magát. A rendszer érezte, hogy az erről folytatott szabad vita alapjaiban vonná kétségbe legitimitását. Trócsányi László kiemelte: az 1956-os forradalom és szabadságharc, ezáltal hőseinek, vértanúinak emléke már a magyar alkotmányos identitásnak is része, ami a legméltóbb elégtétel számukra.

A Vértanúk terén tartott központi megemlékezésen virágokat helyeztek el a mártír miniszterelnök szobránál. Az eseményen részt vett mások mellett Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, valamint minisztériumok, az Alkotmánybíróság és 56-os szervezetek képviselői.

Forrá: MTI/MTI/PestiSrácok.hu

Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.