vezető
Nem tudtunk meglepetést okozni Hollandia ellen női kézilabdában, de továbbjutottunk
Az utolsó csoportmeccsünkre egy újabb igazán erős ellenfél maradt a 2019-es világbajnok holland válogatott képében. A továbbjutásunk már nem forgott veszélyben, a csoportbeli helyezés viszont nem mindegy, hiszen ezen múlik, hogy kit kapunk a negyeddöntőben a másik csoportból. Ez volt a tétje a mai meccsnek, ám Hollandia az eseményeket az első félidő közepétől megszakítás nélkül kézben tartva, saját akaratát érvényesítve, nagyon magabiztosan kerekedett a mieink fölé. A második félidőben már csak pislákoló remény volt, és az őszinte igyekezet ellenére nem volt esélyünk. A negyeddöntőben Svédország vagy Dánia jöhet.Schmitt Pál szerint az algériai bokszoló nőnek született, jogosan bokszol nőkkel – Kovács Kokó István nem ért vele egyet
Nincs olyan jogi kitétel, hogy ne lehessen nőnek tekinteni az algériai bokszolót, a fair play szabályai szerint nincs mit tenni - mondta Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori alelnöke, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó az algériai Iman Helifről a Hír TV-nek.Elon Musk után újabb fontos nagyvállalat hagyja ott a már túlzottan is woke Kaliforniát
A Chevron Corporation Elon Musk példáját követve elhagyja Kalifornia államot – írta meg a Világgazdaság.Már Sunderlandban is verik a rendőröket a dühös angolok, a belügyminiszter cserébe erőteljes szavakat mond
Zavargások törtek ki pénteken este az északkelet-angliai Sunderlandben, ahol a rendőrség szerint a brit rendfenntartó erők "súlyos erőszak" áldozatai lettek – a három lány hét eleji meggyilkolását követő legújabb – összecsapásban.Több meglepetés már nem lesz – Félhivatalosan Kamala Harris a demokraták elnökjelöltje
Kamala Harris megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges delegálti szavazatok több mint felét – jelentette be pénteken a Demokrata Párt vezető testülete a Demokrata Nemzeti Bizottság elnöke, a jövő héten hivatalossá válhat elnökjelöltsége.És mi van, ha megint csak igazunk lesz?
Ahogy 1920. június 4-én, a Trianon kastélyban is nekünk volt igazunk, csak éppen senkit nem érdekelt.Milák Kristóf legjobb idővel döntős 100m pillangón, de borzasztó erős mezőnyben versenyez
Címvédőként ezüstérmet nyert 200m pillangón Milák Kristóf, így a 100m pillang maradt az esélye, hogy ezen az olimpián is begyűjtse ugyanazt az arany–ezüst szettet, amelyet Tokióból hazavitt. Ezen a távon ma zajlottak az előfutamok, majd az elődöntő, és olimpiai bajnokunk mindkét akadályt tökéletesen vette.Szenzációs vívás, szenzációs győzelem, megvan a második magyar arany Párizsban! - Férfi párbajtőr olimpiai döntő: Magyarország-Japán 26:25 (aranytussal)
Ötvenkét év után ismét olimpiai aranyérmet nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott, amellyel megvan a magyar olimpiai csapat második aranyérme Párizsban! A Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid összetételű magyar négyes a kazahok és a franciák után a címvédő Japánt is legyőzte, teljesen megérdemelten megszerezve ezzel az olimpiai aranyérmet!Kína ellen biztosították be női pólósaink a továbbjutást
Győzelemnek szánt, ám nehéz meccs várt a magyar női vízipóló-válogatottra Kína ellen. Az ázsiai csapat okozott már kellemetlenséget az erős válogatottaknak, most viszont az A-csoport leggyengébb tagja az eddigi eredmények alapján. Az elején megszeppenhettünk, hogy baj lesz, de aztán rendbe rakták a magyar lányok a helyzetet, és a második félidőben helyreállították a világ rendjét.Ajánljuk még

















