Pesti Srácok

Schmitt Pál szerint az algériai bokszoló nőnek született, jogosan bokszol nőkkel – Kovács Kokó István nem ért vele egyet

Nincs olyan jogi kitétel, hogy ne lehessen nőnek tekinteni az algériai bokszolót, a fair play szabályai szerint nincs mit tenni - mondta Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori alelnöke, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó az algériai Iman Helifről a Hír TV-nek.

Schmitt Pál szerint a sportban a legfontosabb az esélyegyenlőség és semmilyen sportágban nem keveredhetnek nők közé férfiak, de nehéz jogi és tudományos ügy megállapítani, hogy ki a nő. Schmitt álláspontja szerint Imane Helif sok versenyen indult eddig is, és nem is mindig győzött.

– mondta Schmitt Pál, aki elismerte, hogy az algír versenyzőt korábban eltiltották a magas tesztoszteronszintje miatt, ám most nem, tehát már nőnek született mindig is.

PestiSracok facebook image

Kovács Kokó István: Helifnek nem szabadna a nők között versenyeznie!

A sportvezető az ATV-nek elmondta: Imane Helifről 2022-től tudják, hogy genetikai rendellenessége miatt nem minősül nőnek, a NOB mégis indulni engedte a nők versenyében a párizsi olimpián. Kokó szerint a NOB egy óriási hibát követett el, amikor egy férfit beengedett a nők versenyébe annak ellenére, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) 2022-ben kimutatta a gender-teszten, hogy Imane Helif XY kromoszómával rendelkezik, és az IBA versenyein már nem is indulhat.

– magyarázta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnökségi tagja.

Arra a kérdésre, hogy miért nem előbb tiltakoztak a nemzeti szakszövetségek, hiszen az algériai versenyző nemi behatárolásának problémája évek óta kérdéses, Kokó úgy válaszolt: a MÖSZ vezetői valószínűleg átsiklottak a női ökölvívók párizsi névsorán, az IBA pedig anno tett bejelentést a teszt eredményéről az IOC számára, de csak a versenyzői lista nyilvánosságra hozatalakor szembesültek azzal, hogy az IOC más protokollja alapján ezt nem veszi figyelembe.

– vélte Kovács István. A helyzet azért komplikált, mert Helif esetében nem tesztoszteron-túlműködést kell kezelni, ugyanis azt gyógyszeres kezeléssel, tesztoszteron-blokkolással kordában lehet tartani, hanem egy genetikai betegséggel áll az IOC szemben: XY vagyis férfi kromoszómái vannak, ezért Kokó szerint nem minősül nőnek, nem indulhatna a nők versenyében, mert azzal felrúgja az egyenlő verseny elvét.

(Forrás: HírTV, Mandiner)