vezető
Micsoda meglepetés: Magyar Péterék gyalogmenetét Sorosék találták ki, akik több országban szerveztek már hasonlót kormánydöntő céllal
Magyar Péter tegnap bejelentette, hogy Budapesttől egészen Ukrajnáig, mármint Nagyváradig fog "menetelni" a nemzeti összefogásért, de mielőtt ez bárkinek is megdobbantaná a szívét, valljuk be, amit Peti nem mer: ez nem a nemzeti érzelemről, hanem a csupán száraz számításokról, a szavazatok növeléséről szól. Persze, azt Péter szintén elfelejti hozzátenni, ahogy sok minden, úgy ez sem a saját kútfőjéből pattant ki. Hiszen több országban, mint Lengyelországban és Szerbiában is szerveztek már a hasonló meneteket, hathatós külföldi, köztük Sorosék pénzügyi támogatásával. És az utóbbi szegmens igencsak elgondolkodtató. Karácsony vagy balek, vagy úgy hazudik, mint a vízfolyás, vagy mindkettő
Hiába van egyre több bizonyíték, sőt már vádemelés is történt, Karácsony szerint még mindig kamu a Városháza-ügy. Ebből két dologra következtethetünk, az egyik, hogy a főpolgármester olyan gátlástalanul hazudik, hogy ha abból van érdeke, azt mondaná, hogy ég hupilila, a másik, hogy Karácsony ebben az ügyben is mindössze egy balek, aki azt sem tudja, hogy mit csináltak a nagyfiúk a háta mögött. Jó, legyen három lehetőség: lehet, hogy GeLgőnk balek és hazudik egyszerre.