vezető
Gulyás Gergely a PS-nek: Európa öncsonkító módon tönkretette a saját versenyképességét
Európa öncsonkító módon tönkretette a saját versenyképességét, pedig korábban volt esélye arra, hogy harmadik gazdasági szuperhatalomként zárkózzon fel az Egyesült Államok és Kína mögé - fogalmazott portálunknak Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető minisztert többek közt arról kérdeztük a Kínával kötött stratégiai partnerség hogyan változtatott a Berlin-Moszkva-Isztambul igazodási koordinátarendszeren.1200 embert károsíthatott meg egy bűnbanda a Tisza párt alapítójának részvételével
Az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szervezői és haszonélvezői mai napig ott vannak a TISZA Pártban és” környékén”. A Metropolnál jelentkezett több károsult, akik bírósági dokumentumokkal, nyomozati vallomásokkal alátámasztva állítják mindezt.Magyar Péter és a vita
Nem hiszed el, de Magyar Péter végül mégsem akar vitázni a köztévében. Egy apró pillanatig tegyünk úgy, mintha egyszer, egyetlen pillanatra is komolyan gondolt volna bármit is azok közül, amiket mondott. Ezek közé tartozik az is, hogy ő természetesen az európai parlamenti választások előtt vitázni szeretni más pártok listavezetőivel.Újabb vaskos botrány Józsefvárosban: saját alpolgármestere szerint is autoriter és csapnivaló városvezető Pikó András, egymást mártja be a kerületi baloldal
Ahogy közelednek az önkormányzati választások és nő a tét, egyre erősebb a széthúzás, a "szövetségesek" bemártása több baloldali önkormányzatnál, így az egymást folyamatosan támadó és jelentgető józsefvárosi baloldalnál is csak úgy dőlnek ki a csontvázak a szekrényekből. Legutóbb napvilágra került egy levelezés, melyben a párbeszédes Erőss Gábor VIII. kerületi alpolgármester és V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester közötti e-maileket küldte az éterbe egy másik kerületi baloldali polgármesterjelölt. A levelekben többek között az is olvasható, hogy Erőss szerint a magát függetlennek nevező Pikó András csapnivaló városvezető, akinek dührohamai vannak és bár jól kommunikál, nem sok fogalma van a városvezetésről. Mindezt a Szolidaritás Mozgalom józsefvárosi jelöltje, Simon György állítja, aki közösségi oldalán meg is osztotta a leveleket, sőt többet is ígért. A nyilvánosságra került levelezésben Pikó alpolgármestere arról ír, hogy a VIII. kerület vezetője "öntelt, autoriter, lobbanékony - és ugyanakkor: következetlen, befolyásolható, folyton rángatja a kormányt".A baloldal 2022-es kampányát befolyásoló hálózat most is aktív, az ukrajnai háború eszkalációja az új céljuk
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megvizsgálta az X közösségi platformon megjelent felvételek vágatlan verzióit, amelyeken a DK–Jobbik–Momentum–MSZP–LMP–Párbeszéd választási szövetség tiltott külföldi finanszírozásában érintett szereplők beszélnek a magyarországi választások és magyar politika befolyásolásáról. A Hivatal megállapította, hogy a felvételek hitelesek, nem manipuláltak és megerősítik a tényt, hogy az érintett nemzetközi hálózat a saját céljai érdekében avatkozott be a 2022-es magyar választásokba, megsértve ezzel hazánk nemzeti szuverenitását.Dömötör Csaba a PS-nek: Elemi összeütközésbe került a birodalmi törekvés és a nemzeti politika Európában
Szintet lépett a háborús készülődés, nyíltan tervezik a NATO-bevonulását Ukrajnába, azt követően pedig bármi megtörténhet - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott videóinterjúban Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Arra is kijelentette: a le kell váltani azt a brüsszeli elitet, amelyet már egyáltalán nem érdekel a saját választóik véleménye, így az sem, hogy az európai polgárok 69 százaléka ellenzi a katonák kiküldését. A miniszterhelyettes kérdéseinkre arról is beszélt, hogy Budapesten nyílt küzdelem zajlik, Karácsony Gergely népszerűsége - mióta a nyilvánosság előtt is beállt Gyurcsány mögé - zuhan, a Fidesz és Szentkirályi Alexandra esélye pedig egyre nő. Kifejtette továbbá, hogy a baloldal erőszakos fenyegetőzéseire és a külföldi befolyásolási kísérletekre a Fidesz-KNDP hívei a legcsattanósabb választ a szavazófülkékben tudják megadni.Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Ügynökök, spiclik, egyéb hazaárulók
A témát a titkosszolgálati ügyekben meglepően jól értesült, vitathatatlanul amerikai orientációjú Panyi Szabolcs a guruló dollárokkal etetett médiahálózat oknyomozó blogján, a Direkt36-on teregette ki még 2022-ben, azt állítva, hogy egy, a birtokukba került belső irat szerint még 2022 januárjában is célzott támadások érték a külügyminisztériumot - idézte fel Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában. A PestiSrácok.hu főszerkesztője hozzáteszi, most újra kampány van, hát hogy, hogy nem, a téma ismét terítékre került, ezúttal a testvérlap, a 444.hu újságírója állt Szijjártó Péter elé a kérdéssel, immár kezében lobogtatva a bizonyos belső iratot.Hogyan lopjunk önkormányzatot?
Bár első megközelítésben az európai parlamenti és az önkormányzati választásoknak nem sok közük van egymáshoz, egyvalami azonban mégis összeköti őket. A baloldal levitézlett arcai bebizonyították, hogy csak a rombolásban érdekeltek, legyen szó háborúról, migrációról, a gyermekek lelkivilágának megrontásáról, vagy az intézményesített lopásról. Az első három kérdéskörben Brüsszellel van elszámolni valónk, utóbbival kapcsolatban azonban idehaza szükséges söprögetnünk. Ezt a kötelességünket pedig sajnos gyakran elmulasztjuk. Pedig a baloldal szekrényéből nemcsak néhány csontváz, hanem egy egész nekropolisz hullott ki az elmúlt ciklus alatt.Luxuséletet él Magyar Péter börtönviselt bizalmasának bűntársa
Szabadulása óta sem vett vissza a luxusból annak a bűnbandának az egyik oszlopos tagja, amely sokmilliárdos kárt okozott egy egész országot behálózó piramisjátékkal - erről árulkodnak a négy és fél évre ítélt F. László Facebookon közzétett hivalkodó fotói. A férfi ikertestvére a bűnszervezet egykori vezetőjének, aki Magyar Péter bizalmasával is szoros kapcsolatban állt.Ajánljuk még

















